2013. május 13., hétfő

11. fejezet

Sziasztok Drágáim!
Mérhetetlen hálával tartozom nektek a türelmetekért, a hozzászólásokért, az újabb díjaimért (számm szerint 4 új díjat kaptam!) és a feliratkozásokért. Köszönöm. Csak ennyit tudok mondani, de tényleg nagyon sokat jelent. Folyamatosan jönnek az ihletek ennek a folytatásához, és egyre inkább körvonalazódik az új, kb szeptemberben induló történet is.
Túl vagyok az írásbelik zömén, így minden visszaáll a rendes kerékvágásba, és minden szombaton hozom a friss rész. Valamint ez az utolsó bétázatlan rész, mert jövőhéttől drága bétám ismét segítségemre lesz.
A kommentjeitekre -amikkel iszonyatosan boldoggá tettetek - már válaszoltam.
Rendkívül hálás vagyok az új olvasókért!


Nem is rabolom a drága időtöket, itt a fejezet, várom a véleményeiteket!

11. fejezet
Unchained



{Két héttel később}

Tone Damli

     Eric ugyan turnézik, de a munka nem áll meg. A számot már felvettük a stúdióban, ami az Imagine címet kapta. Nem véletlen ragaszkodtam ahhoz, hogy az én részeim felvételénél Eric ne legyen jelen, hiszen amint meghallja, hogy mennyit javítanak a hangomon, azonnal lelép. Persze én voltam a világ legfigyelmesebb duett partnere, mivel átengedtem neki az elsőbbséget, mondván, a turnéjára készüljön. Milyen naiv. Végtére is elkészült a végleges változat, amivel elégedett vagyok. A klip előkészületei is szépen haladnak, és a tervem is egyre inkább körvonalazódik. Amiben Eric akaratlanul is sokat segít. Ostoba egy popsztár.

   * Ma lesz a megbeszélés a végleges forgatókönyvről. Megállapodunk a helyszínben, ruhákban és a további kellékekben. Mindenre van ötletem, kivéve a helyre. Fogalmam sincs, mi lenne a legmegfelelőbb.
   Hamar túltárgyaltunk minden eldöntendő kérdést, csak egy maradt…
-          És mi lenne, ha Ibizára mennénk? – Vetette fel az ötletet Eric. Miért pont Ibiza?
-          Ez hogyan jutott eszedbe? – Tomas rendre felteszi a bennem felmerülő kérdéseket. Remélem, nem rendelkezik olyan tulajdonságokkal, mint Edward Cullen, mert akkor nagy bajban vagyok.
-          Mollyval sokat jártunk oda – kezdte magyarázni, arca pedig megrándult, hangja elbizonytalanodott, szemét pedig lesütötte, bennem pedig megint kezdett felmenni a pumpa. – Van egy hotel, aminek a tetejébe egy medence van beleépítve, ha azt meg tudnánk szerezni, nagyon ütős látvány lenne.
-          Ahol az évfordulóitokon voltatok? – Kérdezte menedzsere, mire Eric sóhajtott egy hatalmasat, majd bólintott. Én viszont alig tudtam elrejteni egy gúnyos kacajt.
-          Ezt szeretném. – Olyan bájosan vigyorogtam, hogy Eric letört képén is előjött egy mosoly, bár elég erőltetett volt. Biztosan szép emlékeik vannak onnan, de nekem ez most annál jobb. *

     Miután elkészült a stúdióváltozata a számnak, egy rövid interjúban elmondtam, hogy miért is vagyok most Svédországban, és telefonon Eric is mesélt néhány dolgot a terveinkről. A rajongók, - legnagyobb meglepetésemre - örömmel fogadtak, bár ez valószínűleg inkább annak tudható be, hogy új klipben láthatják viszont „szerelmüket”. Bolondok mind! Nem tudják, hogy azzal, ha szeretsz, kiszolgáltatottá teszed magad, tálcán kínálod a szíved, és mellé adod a tőrt is, amit végül az fog beléd szúrni, akiért meghaltál volna. Eric is éppen ezt teszi Mollyval. Fogalma sincs mennyire a kezemre játszik ötleteivel. Akaratán kívül bántja a lányt. Vagyis gondolom, hogy nem szándékos, mivel még a hülye is látja, hogy mennyire szereti. Ami bennem egyre növeli a gyűlöletet. Eleinte még szerelmet és elégtételt akartam, de mára már az előbbit elvetettem. Ha valakin bosszút akarok állni, nincs helye gyengéd érzelmeknek. Átgázolok mindenkin, aki menedéket, vigaszt nyújt ellenségemnek, akár Ericen is, habár egykor mit meg nem adtam volna a szerelméért.
Kopogtak. Ki a fene az?
-          Te meg mit keresel itt? – Tágultak ki szemeim, mikor megláttam az ajtóban vőlegényemet.
-          Ennél azért valamivel szívélyesebb üdvözlésre számítottam, babám.
-          Babád, az anyád! – Otthagytam az ajtóban, majd a csörgő telefonomat kezdtem keresgélni.
    
·            Igen? – Szóltam bele morcosan. Idegesít ennek a baromnak a jelenléte.
·           Szia – Eric hangját véltem felismerni. – Zavarlak?
·           Dehogy. Te nem tudsz rosszkor hívni. – Váltottam bűbájos hangnemre.
·           Király. Csak szólni akartam, hogy holnapután megyek haza, és ha lenne kedved, bemutatnálak pár barátnak. Nagy része teszi ki a táncosaimat, akikkel a nyáron elég sokat fogunk együtt lógni a fesztiválok kapcsán is. Jó lenne, ha kicsit megismernéd őket.
·           Ez fantasztikus ötlet! – Lelkendeztem. Nem tudom ép ésszel felfogni, hogy ez a srác ennyire hülye.
·           Rendben, akkor majd hívlak. – És letette. Folyton rám csapja a telefont.

-          Ki volt az? A nyálas duett partnered? – Kezdett Aksel kérdőre vonni. Komolyan, kinek képzeli ez magát?
-          Semmi közöd hozzá. Sürgősen hagyj fel a féltékenykedéssel, vagy te jársz rosszul. Én vagyok a szüleid kedvence, a tökéletes feleség jelölt. Te sem akarhatod, hogy megvonják a támogatásukat a pici fiúktól. – Mondtam szemébe arcátlanul az igazságot. Tudja, hogy nem szeretem, de az idiótája még így is velem van. – Szedd össze magad, aztán húzz vissza Oslóba!
-           Rendben. – Hajtotta le a fejét, majd sarkon fordult. Visszanézett az ajtóból, szeme tele volt fájdalommal, ami bennem örömet keltett. Ez egy igazi hatökör, megérdemli, hogy beletöröljem a lábam.

Molly Sandén

     Tegnap este rezgett a telefonom, a kijelzőn pedig Eric neve és képe villogott. Gondolkoztam rajta, hogy felvegyem-e, mivel haragudtam rá. Ismét fájdalmat okozott, és nincs erőm megint úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Azt hittem könnyebb lesz, ha barátok maradunk, de egyre nehezebb és gyötrelmesebb. Mindent, ami korábban örömet okozott, most kínként élek meg. Egy elkapott pillantása, egy szíveket megállító mosolya, egy dallamos nevetése vagy akár egyetlen mozdulata sajgó érzést okoz a szívemben, és maró könnyeket csal a szemembe.

     Miközben gondolkoztam a hívás megszakadt, én pedig kezembe vettem a készüléket, majd kikapcsoltam. Ez a legjobb, amit tehetek.
     Leültem zongorám elé, majd elkezdtem játszani az eddig megírt dallamot. Újabb és újabb billentyűket ütöttem le, a kottán pedig egyre több és több hangjegy szerepelt. A néha szinte teljesen elhaló, majd hirtelen felgyorsuló hangok váltakozása kifejezte zavarodott lelkiállapotomat. Átadta a fájdalmamat, a csalódottságomat, amit a szöveg csak alátámasztott, habár azzal leginkább a sértettségemet sikerült kifejeznem. Még a táncpróbán fogalmazódott meg bennem, a sorokat pedig csak írtam egymás után. Megszületett ez a dal, ami leginkább jellemez most engem. Talán hiba ennyire nyílt lapokkal játszani, talán jó döntés. Nem tudhatom, de dúdolni kezdem az akkordokat, majd lassan a hangok szavakká formálódtak ajkaimon.

„Te ráébresztettél, hogy nélküled jobb vagyok.
Mert fénysebességgel futok, nem, még a golyó sem tud megállítani engem.
És sosem fogok visszamenni, visszamenni, visszamenni…
Nem fogsz látni, visszatérni, visszatérni, visszatérni…
Sosem éreztem magam ennyire érinthetetlennek,
Rohanok a széllel, megállíthatatlan vagyok.
Megvédem a szívem a szétesést
ő
l, minden fájó szívveréssel,
Ami olyasmikért dobog, amiket elvesztettem, olyanért, akit szeretek.
Te voltál az egyetlen, aki velem volt…”

     Tudom, hogy a döntések - amiket ma hozok-, hatással vannak a holnapomra, és nem tudok soha többé visszamenni az időben, hogy megváltoztassam ezeket a döntéseket. Mégis döntöttem. Úgy látszik, épp itt az ideje, hogy - immár sokadszor, de talán végleg - búcsút mondjak az első, jelenleg egyetlennek hitt szerelemnek. Hisz’ egy nap az el nem sírt könnyek is felszáradnak. Nem vagyok gyenge. Sőt! Sokkal erősebb vagyok, mint voltam. Függetlenül attól, hogy mi történt a csillagszemű hercegemmel, akiről azt hittem, életem szerelme és én is az övé vagyok, akivel álmodtam, terveztem, aki mellett hercegnőnek éreztem magam. Igen, vele tündérmese volt az élet. Most pedig fáj, nagyon nehéz, de tovább kell lépnem! Sokszor eszembe jutott, hogy sokkal könnyebb lenne, ha nem szeretném. Így hát döntöttem. Nincs szükségem rá. Csak legyengít. Elveszi minden erőmet, rá fordítom az összes energiámat, minden érzésemet rá áldozom. Nem engedhetem meg magamnak azt, hogy saját kezemmel tépjem ki a lelkemet, és terítsem valaki elé, aki nem szeret. Szeretet. Szerelem. Hűség. Ígéretek. Mind a porban hevernek. De én állok. Két lábon állok a por felett, mert meg kell felelnem az életben, mert életben kell maradnom. Erős, független nő vagyok, aki mától nem fog sírni elveszett szerelme után, hanem keresi az újat, a szépet, a mosolyt, a boldogságot. - Az elhatározás megvan, a kivitelezés ennél azonban sokkal összetettebb.
      Mindeközben egy fénykép akadt a kezembe.

   * El sem hiszem, hogy már három éve együtt vagyunk. Három, alapvetően ez egy kis szám, de ha az éveket hónapokba mérjük, vagy a hónapokat hetekbe, vagy azokat napokba, szép nagy számok jönnek ki. Ráadásul ez még több együtt töltött órát és percet jelent.
     Elgondolkodván, mit szeretek benne egyetlen szó jut eszembe: mindent. Megmosolyogtat, ahogyan reggelente a rakoncátlan hajtincsei ide-oda meredeznek. Elkápráztat, valahányszor belenézek csillogó csokoládé színű szemeibe, melyekben az érzelmek megannyi fajtája megbújik. Legyen az a szerelem, az öröm, az elégedettség, a fájdalom, a bánat, a szomorúság, netán a csalódottság csillogása, én felismerem. Egyetlen hanyagul elejtett mosollyal képes a napomat bearanyozni, és a nevetésének hangja számomra a legszebb dallam. Karjai között biztonságban érzem magam, tudom, hogy eshet a hó, tombolhat a vihar, mellette nem eshet bántódásom. Szíve ritmusos dobogása adja az én életem ütemét is. Mámorító illata egyszerre nyugtat meg és villanyoz fel. Valamennyiszer távol van tőlem, arra várok, hogy újra érezhessem, hallhassam, láthassam Őt, mert Ő a mindenem.
    Most itt áll előttem harminchat rózsaszállal a kezében, amit felém nyújt, közben szerelmes szavakat suttog. Eric Saade maga a főnyeremény, én pedig a világ legnagyobb mázlistája vagyok. Talán előző életemben megmentettem a királynőt, vagy tán’ én fedeztem fel egy járvány ellenszerét. Nem tudom mivel érdemeltem ezt ki.
-          Van egy meglepetésem. – Mosolygott rám szívdöglesztően, majd homlokát az enyémnek döntötte.
-          És megtudhatom mi az? – Kicsit szaggatottan vettem már a levegőt. Ennyi idő után is ezt váltja ki belőlem a közelsége.
-           Nem. – Lehelte ezt az egyetlen szót, majd ajkait az enyémekhez érintette. Természetesen viszonoztam csókját. Gyengéd volt, mégis szenvedélyes. Éreztem minden mozdulatában, hogy szeret. Átölelte derekam, másik kezét pedig az arcomra csúsztatta. Leejtettem a rózsákat, majd karjaimat a nyaka köré fontam. A levegőnk már fogyóban volt, de nem akartam, hogy vége legyen ennek a tökéletes pillanatnak, így próbáltam a lehető legjobban kihasználni. Eric belemosolygott erőfeszítéseimbe, majd kissé eltolt magától.
-          Csak az útleveled ne hagyd otthon. – Kacsintott egyet, majd adott egy puszit a számra. Meg akartam kérdezni, hogy mégis miért, de feltartotta mutatóujját, ezzel belém fojtva kérdéseimet. – Mondtam, meglepetés. Menj haza, és ne próbáld a húgodat faggatni, mert fizettem neki, hogy hallgasson. 
-          Ez most komoly? – Kérdeztem nagyra tágult szemekkel, ő pedig helyeslően bólintott. – Mi az a hatalmas titok, amiért lefizetted Mimmit? – Kezd előbújni a kíváncsiskodó, minden lében kanál énem, azt pedig utálom.
-          Nincs semmiféle titok, csak szeretném meglepni a barátnőm az évfordulónkra. Miért nem tudsz csak örülni és nem kérdezősködni? – Lehet, kicsit megbántottam. A francba, hogy sosem tudom befogni azt a nagy számat. Mekkora idióta vagyok. Örömet akar nekem szerezni én meg, ááá a föld nem hord a hátán még egy ekkora ökröt, mint én.
-          Ne haragudj! – Bújtam oda hozzá, és szorosan megöleltem. Egy nagy levegő kíséretében ugyan, de viszonozta. Megkönnyebbültem, ahogyan megéreztem meleg tenyereit hátamon, arcomat pedig belefúrtam vállába.

     Hazaértem, ahol egy bepakolt bőröndöt találtam az ágyamon. Már éppen a cipzár felé nyúltam, mikor Mimmi megfogta a csuklómat.
-          Ne! Majd meglátod, mi van benne, amikor ott lesz az ideje. – Nézett rám nyomatékosan. – Most az egyszer bírd ki. – Majd bízva abban, hogy megértettem a saját érdekem, hogy felfedetlen maradjon bőröndöm tartalma, kiment.
   Nem telt el egy óra és csengettek. Kitártam az ajtót, majd úgy meglepődtem, hogy köszönni is elfelejtettem. Eric egy nagy, fekete bőrönd társaságában állt az ajtóban, majd mikor látta, hogy nem mozdulok, kinevetett és elment mellettem.
-          Molly, nem szeretnél bejönni? – Nevetett még mindig, majd szép lassan bementem a nappaliba, ahol jött az újabb sokk. Mára nem lesz még elég?
-           Nagyon vigyázz a lányomra, Eric! – Mondta apa.
-          Érezzétek jól magatokat. Egyetek rendesen, de ne azokba a gyorséttermekbe. – Kezdett beszédet mondani anya, barátom pedig csak hevesen bólogatott. – Vigyázzatok magatokra! – Ölelte meg végül, majd engem is, de én még mindig csak álltam, mint egy fadarab. Úgy látszik, én vagyok az egyetlen, akinek fogalma sincsen semmiről.
-          Aztán csak ésszel, nem akarunk nagynénik lenni mire hazajöttök. – Fridát hallva elkerekedtek a szemeim, apa visszaköpte a pohárba italát, anya mosolygott, Mimmi nevetve bólogatott, Eric pedig egy „majd észben tartom” mondattal és egy öleléssel reagált.
-          Mehetünk?- Nézett rám, de értetlen tekintetemet látva válaszolt saját kérdésére, majd miután a családom minden tagja néhány kedves szó kíséretében elköszönt tőlem, beültünk egy taxiba, és távoztunk.
-          Ne is kérdezősködjek ugye? – Néztem rá, mikor bediktálta a repülőtér nevét.
-          Ne! – Puszilt homlokon. – És ha szeretsz, megvársz a váróban, míg kiváltom a jegyeket. – Bólintottam, hisz ha meglepetés, akkor már csináljuk jól.

     „Kérem utasainkat, hogy foglaljanak helyet, és csatolják be öveiket. Néhány percen belül megkezdjük a leszállást.” – Hallottam a pilóta hangját, majd kinéztem az ablakon. Apró pontoknak látszott minden. A tengerben biztos voltam és sejtéseim szerint körülötte a zöld foltok a fák, bár ilyen magasságból tőlem bármi más is lehet. Hát ez nem szűkítette túlzottan le a kört. Még mindig nem tudom, hol is vagyunk éppen, de ez rögtön ki fog derülni.
     Miután minden nehézség nélkül megkaptuk a csomagjainkat, kiléptünk az épületből, ahol Eric átölelte vállam, felnézett az égre, majd egyenesen a szemembe.
-          Üdv Ibizán. – Sikkantottam egy hatalmasat, majd eldobva csomagomat a nyakába ugrottam, ő derekamnál ölet, és megforgatott a levegőben.
-          Én.. – Alig bírtam megszólalni. – Köszönöm. – Nyögtem ki végül, majd megcsókoltam.
-          Azt mondtad szeretnél ide visszajönni. Ennél megfelelőbb alkalmat nemigen találtam.
-          Tökéletes. – Hatalmas mosollyal az arcomon szippantottam be a spanyol levegőt.
                                         
      A tenger hullámai ki-kicsapódnak a homokos partra, majd szelíden visszahúzódnak. Maguk után némi nedvességet és növényeket, elvétve kagylókat hagynak. A pálmafák magasra emelkedve kellemes árnyékot nyújtanak. Napozóágyak, pokrócok, matracok mindenütt. Nevetgélő gyerekek építenek várat a homokból szüleikkel. A Nap, meleg hőmérsékletet sugározva jelzi, hogy az ég még estébe menően is mosolyog. Én is boldog vagyok. Mezítláb sétálok a forró homokban, és élvezem, ahogyan a hullámok lehűtik talpamat. Arcomat simogatják a Nap ragyogó sugarai. Várjunk csak, az nem ilyen.
 Kinyitottam a szemem, és az eddig kezemet fogó Eric, most a szemembe nézett, hüvelykujjával éppen a számon simított végig.
-          Szeretlek! – Bármiféle kerítés nélkül mondta ki, de így volt a legőszintébb.
-          Én is szeretlek. – Egy naplementében elcsattant csókkal koronáztuk meg együtt töltött 1095 napunkat. Pont, mint az első csókunk.*

     Mennyire jól éreztem akkor, ott, vele magamat. Két évfordulónkat és egy szülinapomat töltöttük ott. Még mindig nem tudom felfogni, hogy oda viszi ezt a nőt is. Annyi meleg és szép hely van. Miért éppen Ibiza? Miért ott kell ezt a klipet leforgatni? Két hete, mikor a táncpróbán mesélt nekem erről a duettről, már akkor belém döfte a kést, de ezzel még jól meg is forgatta bennem.
      Így legalább nem volt kétségem afelől, hogy előbbi elhatározásom mellett, tűzzel, vassal ki kell állnom!



Roshana Hoss

     Beléptem a szobába, de kezem rögtön a szám elé kaptam. Megijedtem. Összetépett fotókat, szétszórt, könnyáztatta papírokat és egy földön heverő síró lányt láttam, aki kezében egy nyakláncot szorongatott.
-          Megígértük, hogy örökké szerelmesek leszünk! – Nézett fel rám szipogva, majd tekintete újra a tenyerébe simuló apró „E” betűre siklott. Azt hittem, nem vett észre. Leguggoltam mellé, és átöleltem, majd hátát simogattam. Hosszú percekbe telt, mire valamelyest megnyugodott.
-          Mi kavart fel ennyire? – A legjobb barátnőmet így látni, nem kívánom senkinek, de én mindig itt leszek neki, hogy letöröljem arcáról a könnyeket. Van annyira okos, hogy kárt nem okoz magában, de az egészségét féltem, ahogyan a szívét is. Ha bezárkózik, elszalad mellette az élet. Nem veszi észre az apró örömöket, a kínálkozó lehetőségeket. A fájdalom elöl, menekül, de így a boldogság elől is elfut. Segíteni szeretnék, segítenem kell, de nem tudom hogyan.
-          Döntöttem. – Nézett fel rám könnyektől csillogó kék szemmel, amiből tükröződött a mély fájdalom.

     Molly elmesélte, milyen elhatározásra jutott, amit én egyrészről támogatok, mivel ettől tartottam az imént, hogy begubózik, de ő a tevékeny élet mellett döntött. Másrészről ellenzem, mert tudom, hogy szereti Ericet, és azt is, hogy fordítva is így van. Biztos vagyok benne, hogy mindketten szenvednek ettől a szakítástól. Ők egymásnak vannak teremtve. Egyik sem teljes a másik nélkül. Csak reménykedem benne, hogy az idő megoldja.
-          Annyira köszönöm, hogy mindig itt vagy mellettem. – Rántott vissza Molly hangja a valóságba.
-          Ezért vagyunk legjobb barátnők. – Dugtam arcomat az övéhez, közben szorosan öleltem.
-          Annyira sajnálom, hogy az önsajnálatomba temetkeztem, és elhanyagoltalak. Nélküled azt sem tudom, hol lennék. Mindig ott vagy velem, mindig támogatsz, akkor is kiállsz mellettem másokkal szemben, ha tudod, nem nekem van igazam. Persze utána jól leszidsz. - Végig a szemembe nézett, de a végét elnevette, ahogyan én is.
-          Majd én kirángatlak az önsajnálatodból kisasszony! – Mosolyogtam rá, majd felugrottam, és őt is velem egy magasságba húztam.
-          Ezt vegyem parancsnak? – Rég nem hallottam már nevetni, de ez a mostani őszinte volt.
-          Vedd! – Mondtam majd fejbe vágtam egy párnával. Molly is megkaparintott egyet, majd püfölni kezdtük egymást. Az egész szobát a vidám kacajunk töltötte be. Mikor már alig bírtuk szusszal, hasunkat fogva rogytunk a szeméthalomba.
-          Molly – tört be Mimmi a szobába, de amint meglátta, milyen állapotok uralkodnak elkerekedett a szeme. Viszont, amint feldolgozta a sokkot, hatalmas nevetésben tört ki ő is.
-          Tessék? – Kérdezte a kuckólakó.
-          Danny meghívott minket bulizni! – Újságolta csillogó szemmel, majd közelebb táncolt hozzánk. – Téged is! – Mutatott rám, azután egy laza mozdulttal a földre huppant.
-          Aúúú, ez kemény! – Tette kezét fenekére, amit alaposan megüthetett, de ez egy újabb olyan momentum volt, amin kitörhetett a röhögés.
-          Persze, nevessetek csak ki, de tényleg fáj. – Biggyesztette le ajkait, majd Mollyval egymásra néztünk, és egyszerre rávetettünk magunkat. Csiklandoztuk, ő pedig kiabált, és rugdosott. Rég voltunk így együtt, hárman, vidáman. Kis idő múltán abbahagytuk, majd Mimmi megint megszólalt.
-          Ugye eljöttök velem?
-           Ki nem hagynám! – Ültem mellé, jelezve, hogy vele tartok. Első ok: ha buli van, ott a helyem. Második ok: Mimmi és Danny egy légtérben, az egyenlő azzal, hogy a lány szíve hasonlóan végzi, mint nővéréé.
-          Miféle buli ez ilyen hirtelen? – Kérdezte Molly kételkedéssel hangjában.
-          Hát – vakarta meg tarkóját. - Azt nem tudom. – Kérdőn néztünk rá mindketten, mire zavartan felpattant, kezeit pedig oldalához csapta. – Nem kérdeztem, már ott lesokkoltam, hogy meghallottam a hangját a telefonba. Azt is alig értettem meg, hogy nála lesz a buli. – Egy pillanatra elgondolkodott. – Legalábbis azt hiszem, ezt mondta.
-          MIMMI! – Kiáltottunk rá két oldalról, majd jól megölelgettük.
-          Hát nem tanulsz az én hibámból? – Most nem volt boldog Moll hangja, inkább keserves. – Húgi, ne te legyél az, aki jobban szereti a másikat, mert akkor neked fog jobban fájni. – Adott egy puszit testvére homlokára, majd összecsapta kezeit, és egy fokkal vidámabb hangon megszólalt. – Készülődjünk!


Molly Sandén

    Mimmi annyira jönni akart, hogy nem volt szívem nemet mondani, márpedig anya akkor nem engedte volna el. Ráadásul egy buli legalább eltereli a figyelmemet.
     A készülődés vidáman tellett. Drága húgom vagy ötször öltözött fel, a sminkjét legalább ugyan ennyiszer csinálta újra, majd kivasalta a haját, de azonnal futott a hajsütőért és inkább begöndörítette. Imádnivaló, ahogyan ilyen lelkesedéssel akar tökéletes lenni, de féltem őt a csalódástól, mert Dannytől más nem érheti, csak visszautasítás.
     Este tíz óra lehetett, mire kikönyörögtem anyutól, hogy Mimmi is velünk jöhessen. Százszor ígértem meg, hogy épségben hazahozom, figyelek rá, nem fogunk inni, és ha én mégis ezt tenném, taxit rendelünk, és nem ülök volán mögé.
  
     Megérkeztünk Dannyhez, ahol már szép számban álltak autók, és a hangos zenét, az utcán hallottam. Ez nem egy kis baráti összejövetel, vagy ha az, akkor nem a szűk fajtából.
      Bementünk, de meglepetés ért, hiszen valóban üvöltött a zene, de mindösszesen négy srác és egy lány tartózkodott a nappaliban. A női nem képviselője Gina volt, a fiú csapatot pedig Danny, Alex, Edin és Anton alkotta.  Álljunk csak meg! Ők mit keresnek itt? Nekik turné… Milyen nap van ma? Ööö… Vasárnap. A francba, tegnap éjjel jöttek haza. Akkor ne, csak ezt ne, csak Eric ne!
-          Sziasztok! – Hátam megfeszült, ahogyan mögülem meghallottam hangját. Legalább a könyörgésem befejezhettem volna, így esélyem sem volt.
     Egyelőre nem fordultam meg, habár csak én álltam háttal. Ahogy bejött, a hangra Mimmi és Ross azonnal felé pördültek, Danny megállt abban a pózban, ahogyan éppen volt, a négy kanapén elhelyezkedő személy pedig felpattant, tekintetüket pedig Eric és köztem jártatták. Azért ennyire nem kell túlzásokba esni! Mosolyt erőltettem az arcomra, majd megfordultam, de az abban a szempillantásban az arcomra fagyott, ahogyan megláttam, hogy Eric nem egyedül jött. Egy vékony, nálam magasabb, világosbarna hajú, csinos nő mosolygott mellette, majd végre ő is köszönt.
     Eszembe jutott ma elkészült számom első pár sora…
„Nem érdekel, hogyha veled van,
Hogyha megcsókol, ahogyan én tettem.
Nem akarok sírni, ha itt vagy!
Nem fogom végig nézni, ha látlak titeket kéz a kézben…”
A nő közelebb lépett.
-          Tone Damli vagyok. – Kezet nyújtott, amit minden erőmet összeszedve elfogadtam. Éreztem, hogy minden szobában lévő szempár engem figyel, köztük Ericé is.
-          Molly Sandén. – Hangom kicsit hűvös volt, de nem Tonet utáltam, hanem a sírást fojtottam vissza. Elengedte a kezem, majd a többieknek is bemutatkozott. Ránéztem Ericre, aki állta a tekintetem. Szeméből semmit nem tudtam kiolvasni, de ő megláthatta enyémben a fájdalmat. De nem hagy nyugodni, hogy miért ilyen ismerős nekem ez a nő. Utána fordultam, majd megfogtam a karját. Ugyanebben a pillanatban minden test megfeszült. - Azt hiszik, bunyózni fogok? - Tone előbbi ártatlan tekintete helyett, most kihívó szemekkel nézett az enyémekbe.

-          Nem találkoztunk mi már valahol? – Tettem fel az engem jelenleg leginkább foglalkoztató kérdést.

9 megjegyzés:

  1. Annyira vártam a részt, hogy szombaton egész este fel-le lépegettem az oldalról :D
    Nem hiába, hiszen nagyon-nagyon jó lett!
    Tudom, eléggé negatív karakter, de nekem nagyon bejön Tone stílusa... nem tudom, én mindig a gonoszokat "fogom" ki. :D
    Egyébként ez nem ide tartozik, de nekem is Xperiám van :)

    Rettenetesen várom a folytatást és az új történeted is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :D
      Sajnálom, de úgy alakult, hogy csak vasárnap tudtam haza jönni, ezért nem került fel szombaton.
      Köszönöm, örülök, hogy tetszik!!
      Hát, kinek mi jön be XD Nekem nem a szívem csücske, mint az látszik is, de akkor majd erősíted az ő táborát :)) Lesz még szerepe bőven!
      A folytatás perceken belül olvasható lesz, az új történet pedig, ha minden jól megy, szeptemberbe startol.
      Köszönöm, hogy írtál! És amint végzek az utolsó írásbeli vizsgámmal, én is megérkezem hozzád!
      Jenni

      Törlés
  2. Szia!
    Most itt vagyok időben és azonnal kommentelek!:)
    Ez a rész nagyon jó hosszú volt, bár még reménykedtem a végét olvasva, hogy lesz egy pár sor az alján.
    Tone egy perszóna és én tudtam, hogy elsődleges célja, hogy tönkretegye Mollyt...:/ Ahogy a "vőlegényével" bánik az valami szörnyű. Nagyon utálatos egy karakter lett.:P Meg milyen kis aljas már...csak azért Ibiza, mert tudja, hogy oda szép emlékek kötik.:/
    Haha:) Tudtam, hogy az Unchained lesz:) Sajnálom Mollyt, de most ez a legjobb amit tehet. Túllép a fájdalmon. Bár mikor visszagondolt a képre, az megint csak kinyírt, mint mindig.:) Nem győzöm mondogatni, mennyire szeretem a visszaemlékezéseket.:D Szegény a földön összetépett képekkel, de legalább a barátnője, Roshanna ott van vele és segít neki.:) Mimmi, hát valami nagyon aranyos, kíváncsi leszek.:D
    És íme eljutottam a végére, kíváncsi leszek Tone válaszára, meg az egész szituáció kiteljesedésére.:)
    Imádtam mint mindig és már várom a kövit! *-*
    U.I.: Köszönöm szépen a díjat!!:)
    Puszil Bonie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :D
      Bármikor kommentelsz is, én örömmel olvasom!
      Hát, vannak ennél még hosszabb részek is, de azokra még várni kell egy keveset! Igen, kicsit gonosz vagyok, hiszen a végét adtam meg előzetesnek is, de úgy gondoltam az a leghatásosabb.
      Igen, néha úgy érzem kicsit túl lőttem a célon Tone karakterével, ezért is szögeztem le az elején, hogy ez az én, cseppet negatív, véleményem, nem pedig a valóság. Viszont így lett egy igazi főgonoszunk :D
      Nos, az a túllépés nem megy olyan egyszerűen, mert van egy Ericünk is, de ezt te is látni fogod, ha elolvasod a következő részt!
      Ross mindig ott van Mollynak ha kell, Mimmi pedig a személyes kedvenc karakterem :)
      A díjat teljesen megérdemeled, a fejezetet pár perc múlva olvashatod :)
      Jenni

      Törlés
  3. Huh, fura ez a Tone... de nagyon :O Kivancsi vagyok, hogy mi fog kisulni ebbol az egeszbol! :D Molly-t sajnalom, szegeny meg mindig szereti Eric-et es meg ott van Tone is... Imadom a blogodat, remekul irsz, es varom nagyon-nagyon a kovi reszt ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :D
      Annyira köszönöm a szavaidat. Pár sorral mindig olyan mosolyt tudsz csalni az arcomra, nagyon szépen köszönöm!
      Igen a szakítás nehéz, pláne amikor ennyi a közös emlék. Az hogy végleges lesz-e, barátság, vagy még az se, esetleg több lesz közöttük, csak a jövő és az aktuális hangulatom dönti el :D
      Tone egy perszóna, de ez kiderült már :P
      Köszönöm szavaid, a következő pár perc és fent lesz.
      Jenni

      Törlés
  4. Sziaa! :)
    Ez a rész is, akárcsak az összes többi, király lett :D Nagyon bejön Tone negatív karaktere, mert mikor megismertem őt, pontosan így képzeltem el (lsd. vőlegény-ügyek, hideg és álszent) :)
    Mint blogíró, lenne egy kérdésem. Hogy hívják azt a modult, amivel ezeket a pipákat be lehet állítani? :) Előre is köszii :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :D
      Nos, örülök, hogy tetszett és annak is, hogy hasonlóan vélekedsz Toneról.. kimondottan nem kedvelem, de nem akarok senkiben fals képet állítani róla, az igazságtalan lenne.

      Nos, belemész a bloggerbe, ott kiválasztod az elrendezés modult, ott a blogbejegyzések ablaknál rámész a szerkesztésre, előugrik egy ablak, ott van olyan, hogy vélemények: amögé írd be amit szeretnél, és sima vesszővel kell elvásztani őket :)
      Remélem sikerülni fog!
      Köszönöm, hogy írtál :)
      Jenni

      Törlés
    2. Köszi szépen!! :) Már évezredek óta mindent összekattintgattam, de most meglett :D
      AZ új rész is überkirály, főleg a vége lett nagyon ütős. :))

      Törlés