2013. július 5., péntek

19. fejezet

Sziasztok Drágáim!
Tudom, hogy péntek van, de rendhagyó módon ma teszem fel a fejezetet, ugyanis ma gépközelbe jutottam, ami holnap már nem biztos, hogy ismét sikerülni fog.
Köszönöm szépen a véleményeket, mindre válaszoltam, és mosolyogva olvastam a függővéggel okozott felháborodásotokat, de ez a korábban érkezett rész remélem, kiengesztel benneteket!
Továbbá a blog megkapta a 14. 15. és 16. díját, amit hálásan köszönök.
A BLOGOVIN még mindig fontos része a bejegyzésemnek, mivel egyre közeleg a nap, amikor már csak ott értesülhettek a frissítésekről. -> Csak kattintsatok a jobb oldali ikonra, majd a behozott oldalon a "Follow" szócskára.
Végül, de nem utolsó sorban pedig 19 követőm van, esetleg a héten összetudjátok hozni a 20.-at? Végtelenül boldog lennék!

Nem is húzom tovább az időt, a fejezetet Bonienak ajánlanám, ő tudni fogja, miért. :)
Reménykedem kommentjeitekben, pipáitokban! A Zenék AJÁNLOTTAK!



19. fejezet

Emlékek



Danny Saucedo

-     A jó hír, hogy stabilizáltuk az állapotát, és megállapítottuk, mi a baja. A rossz hír pedig, hogy egyelőre nem ébredt fel. Előfordulhat, hogy így reagál a gyógyszerekre, de ez lehet az őt ért sokkhatás következménye is. – Hallottam, amit az orvos mondd, de nem fogtam fel.
-     Mi az, hogy nem ébred fel? Hogy történhet meg az, hogy egy kórházban nem tudják magához téríteni? Ki adott maguknak diplomát? Csináljanak valamit! A nővéremet akarom! – Kiabált Mimmi olyan hangerővel, ami a torkán kifért. Könnyei patakokban ömlöttek, teste remegett, a levegőt szaggatottan vette. Pánik rohamot kapott.
-     Cshh. – Érintettem meg ajkaimmal puha bőrét a füle mellett, erős karjaimat köré fonva tartottam. Hátát simogatva próbáltam megnyugtatni, de megértem őt, én is így reagálnék, sőt, mindenki más is. Aki azt mondja nem, az hazudik.
     Érztem, ahogyan minden ereje elhagyja, így térdei alá nyúltam, majd leültem, és ölembe véve igyekeztem csillapítani zokogását.
-     Elnézést! – Fordult a lányok apukája ismét a doktor felé.
-     Ne szabadkozzon, ez egy nehéz helyzet, teljesen megértem. – Szelíd, gyengéd tekintettel nézett Mimmire, aki szüntelenül áztatta pólómat.
-     Mi az, amit sikerült kideríteniük? – Csodálom nyugodtságát, hiszen a lánya eszméletlen állapotban fekszik az intenzívosztályon. Bár, ha ő is elgyengül, akkor kibe kapaszkodjanak a családtagjai?
-     A hölgy cukorbeteg. Egyes típusú diabétesze van. – Helena lerogyott a székre, Kenneth megtántorodott, Mimmi pedig valószínűleg fel sem fogta, mit mondott az orvos.
-     Ez hogy lehet? A családban korábban senki nem szenvedett ilyen betegségben.
-     Ez egy tévhit. A diabétesznek ez a fajtája bármilyen életkorban előfordulhat, de leggyakoribb serdülőknél és fiatal felnőtteknél. A betegek általában soványak, gyakori a jelentős fogyás a betegség megállapítása előtt. A tünetek gyorsan alakulnak ki, a kezeléséhez inzulin szükséges. Hátterében az áll, hogy a szervezet immunrendszere idegenként ismeri fel a saját sejtek egy részét, és gyulladás következtében elpusztulnak a hasnyálmirigy inzulint termelő sejtjei. – Miközben ismertette a kórság előzményeit, elgondolkodtam. Valóban rengeteget fogyott. Amióta ismerem, mindig erős, masszív lány volt, de az utóbbi időben sovány, fáradékony lett, rengeteg vizet ivott. Mindenki azt hitte, hogy csak a szakítás viselte meg, de ezek szerint ez az alattomos betegség is lappangott benne.
-     Milyen következményei lesznek rá nézve? – Kenneth továbbra is megőrizte hidegvérét, és próbált minél több információhoz jutni.
-     Az étkezését rendszerezni kell, szabályszerűvé tenni. A cukorbevitelét jelentősen korlátozni kell, valamint, ahogy már említettem, az inzulin adagolása elkerülhetetlen. Sajnos ez ebben a stádiumban gyógyszerrel már nem oldható meg. Azt ajánlom, hogy eleinte tartsák ellenőrzés alatt, mert nem megfelelő kezelés esetén  ketoacidózisos kóma léphet fel.
-     Ez mit takar? Honnan vehetjük észre?
-     Az inzulinhiány következtében megemelkedik a vércukorszint, a sejtek nem képesek a glükóz felvételére, ellenben energiára van szükségük, megindul az elraktározott zsír lebontása. A cukor vizet szív ki a sejtekből, így fent áll a kiszáradás veszélye. Az idegsejtek ilyenkor már nem képesek a normális működésre, a tudatállapot beszűkül, majd meghatározatlan ideig beáll a kómás állapot. – Adott az orvos teljes körű tájékoztatást, majd még elmondta, hogy egy ember bemehet Mollyhoz, de csak rövid ideig tartózkodhat a kórteremben. Végül Helena vette magára a védőruházatot, és ment be hozzá.
     Mindenki csendben volt, nem szóltunk egymáshoz, azon voltunk, hogy feldolgozzuk az imént hallottakat. Az ember azt hinné, hogy az efféle szerencsétlenségek csak mással történhetnek meg, de ha nézőpontot váltunk, akkor már mi leszünk a mások. Furcsa, de nem tudom, mit kellene mondanom vagy tennem. Egyetlen dologban vagyok biztos, hogy Mimmi mellett akarok lenni. Támogatom, vígasztalom, erőt adok neki. Amíg el nem küld, addig vele maradok.


Molly Sandén

     Nyugalom, béke, harmónia, összhang. Olyan ismeretlennek tűnnek, hiszen már oly’ rég nem tapasztaltam őket. Kellemes megkönnyebbülés uralkodik egész lényem felett. Nincsen az a nehéz súly a szívemen, nem észlelem a maró könnycseppeket a szememben, eltűnt a fojtogató érzés a torkomból, mindezeknek a kiegyensúlyozottság vette át a helyét. Most minden rendben van.
     Arcomon lágy érintéseket éreztem. A nap sugarai, vagy netán a boldogság simogatja bőrömet, nem tudom, de kellemes. Talán álmodok, máskülönben képtelenség megmagyarázni ezt a végtelen idillt, de ha így is van, nem akarok felébredni.
     Fejemben ismerős nevetések csendültek fel, miközben egy hideg kéz szorította enyémet, és egy nedves ajak ért homlokomhoz.

     * Igazán büszke vagyok magamra, mivel nem kis teljesítmény, hogy most vele állok a jégpályán. Megannyi könyörgő pillantás, jól megfogalmazott érv, és számtalan édes csók kellett ahhoz, hogy barátom korcsolyát húzzon lábára, viszont kétségkívül megérte.
     Mindent hó borít. A pálya körül lámpások világítanak, de nem veszik el az este homályának romantikus hangulatát. A fabódékat, padokat, kerítést fehér égősorral ékesítették, míg a jégudvar közepébe, egy fellegekbe magasodó karácsonyfát állítottak, amire minden pár egy-egy szív formájú díszt helyez fel. Viszont nem csak a mesterkélt látvány megrészegítő, a természet is kitett magáért. A tél ellen küzdő nap lemenőben van, bár még narancssárgás fénye megfesti az ég alját. Ugyanakkor a hold ereje teljében duzzad az égbolton, mint az éj ura. Csillagok fénylenek mindenhonnan, így varázsolva káprázatos látképet az emberi szemek elé.
-     Gyönyörű! – Leheltem elképedten a hideg levegőbe. Nem hiszem el, hogy ilyen összhang létezik az ember alkotta világ, és a természet által komponált kép között.
     Fülemben kuncogás csendült fel, testem körül pedig két ölelő kar jelent meg, majd látószögembe került a tulajdonosuknak buksija is. Hideg arcomat fájdalmasan perzselte a forró csók, amivel megajándékozott, de nem panaszkodtam, hiszen ilyen körülmények között hogyan is tehetném?
-     Ilyen tényleg létezik? – Néztem hitetlenkedéstől csillogó szemekkel Erire, de csak eddig találtam lenyűgözőnek a környezet látványát. Innentől benne vesztem el. A mindig felfelé görbülő, csókért kiáltó ajkaiban, a szája sarkában megjelenő gödröcskékben, huncut, mégis gyengéd tekintetében, sapkája alól kikandikáló, havas hajtincseiben. Mellette elbújhat még a varázslatos téli táj is. Tátott szájjal vizsgáltam arcának minden négyzetcentiméterét, mire egyik szemöldökét megemelve nézett vissza rám.
-     Összekentem magam valamivel? – Kérdezte kétkedő hangon, mire nevetve megráztam fejem.
-     Tökéletes vagy. – Csúszott ki a számon. Fülig érő vigyor jelent meg arcán, majd kacsintott egyet, és nem hazudtolta meg önmagát.
-     Tudom kicsim, de örülök, hogy te is észrevetted. – Nevetése visszhangzott a csendes estében, a körülöttünk lévő személyek tekintetei pedig mind ránk szegeződtek.
-     Ne legyél olyan nagyra magaddal, csak egy véletlen nyelvbotlás volt. – Ütöttem meg mellkasát, de erőtlen ütésemet meg sem érezte a vastag kabáton keresztül. Azonban csuklómat elkapta, ajkaink pedig egy rövid, de forró csókban forrtak össze.
-     Na, felmegyünk – bólintott a pálya felé, - vagy csak azért jöttünk, hogy megállapítsd, mennyire észveszejtő vagyok? – Mosolya levakarhatatlan volt, de nem is akartam, hogy eltűnjön. Így minden tökéletes.
-     Önelégült majom – nyújtottam rá nyelvem, azután ráléptem a pályára, ő pedig azonnal üldözőbe vett.
     Siklottunk a tükörsima felületen, így valamelyest kiegyenlítettebbek voltak az esélyeink, száraz pályán már rég elkapott volna. Nevetve menekültem előle, míg egy erős ütést nem éreztem vállamban. Az egyensúlyom teljesen elvesztettem, hátrafelé kezdtem dőlni, ennyi idő alatt pedig Eric éppen beért. Elkaptam felém nyújtott kezét, de csupán azt sikerült elérnem vele, hogy így ő is instabillá váljon. Mivel jóval erősebb nálam, így ő rántott magával engem, és a hideg jég helyett, az ő puha, ruhával körülölet testére érkeztem meg. Egy pillanatra megijedtem, de az alattam fekvő fiúból felszakadó jóízű nevetés bennem is feloldott minden feszültséget. Hajamat kisöpörtem arcomból, kesztyűvel fedett tenyeremet pedig Eric mellkasára fektettem. Hideg kezével végigsimított kipirosodott arcomon, ajkaival vészesen közeledett enyémek felé. A hűvös levegőben lehelete forrónak tűnt, a szenvedélye pedig engem is felmelegített. Ujjai beletúrtak hajamba, így a fejemet óvó sapka leesett rólam. Egyikünk sem úgy nézett ki, mintha fel akarnánk állni, bár nem volt túlzottan kényelmes helyzetünk. Élveztem a pillanatot, a minket körülvevő csodát, amit a fagy közeli állapotok sem tudtak tönkretenni.
-     Szeretlek. – Állt végül talpra, majd függőleges helyzetbe segített engem is.
-     Nem jobban, mint én téged. Te vagy a legnagyobb ajándék az életemben. – Suttogtam neki, hogy csak ő hallja. Ajkait újra sajátomon éreztem, majd remegni kezdtem. A hidegtől, vagy az érzéstől, ami keresztülfutott rajtam, magam sem tudom.
-     Meg fogsz fagyni, gyere! – Húzott volna kifelé, de nem engedtem.
-     Várj! – Megfordult, de kezem továbbra sem engedte el. – Tegyünk fel egy díszt. – Néztem rá kérlelően, majd a karácsonyfa felé kezdtem korcsolyázni, így tenyerem kicsúszott övéből. Tisztában vagyok vele, hogy nem szereti az ilyen dolgokat. Sablonosnak, felszínesnek, feleslegesnek tartja, ezért is lepődtem meg annyira, mikor mellém ért, megfogta a kezem, és együtt aggattuk a fára a piros szívformát. *

     Eltitkoltam minden félelmem, pedig rettegek. A jelenléte még itt van, itt lebeg előttem, de mégis olyan távolinak érzem. Az emlékek időről, időre elöntenek, és képtelen vagyok őket figyelmen kívül hagyni. Az együtt töltött időt, nem lehet csak úgy eltörölni. Amikor sírtam, letörölte a könnyeim, amikor féltem, biztonságot nyújtott, fogta a kezemet. Hogy felejthetném őt el? Hogyan lennék képes gyűlölni? Ő a mindenem. A boldogságom, a fájdalmam, a könnyem, a mosolyom, a hangom, a némaságom, a gondolatom s minden mozdulatom. Egyetlen pillantással lebilincselt, a hangja megfosztott a józan eszemtől, arca szemem előtt van, ha kinyitom, ha becsukom. Mindenki azt várja tőlem, hogy engedjem el, hogy lépjek tovább, de azt nem mondják meg hogyan. A kulcs nála van, a szívembe zárta magát, onnan pedig nem tudja őt kisöpörni sem tájfun, sem tornádó, de még az árvíz sem. Olyan gyökeret eresztett, mely egész testemben burjánzik. Behálózott.  Ha megölik, azzal engem is megölnek.
     A fájdalmam ez idáig túl valóságos volt, de most ezek a gondolatok nem hatnak rám, nem gyötörnek, csak lebegnek.

     * Az ősz nedves, hideg évszak, csak színeiben különbözik a téltől, különösen itt, Svédországban. Megeshet, hogy furcsa vagyok, mégis különlegesnek találom. Mindenben van valami, ami szép, ami megfog, amiért érdemes figyelmet szentelni neki, csak nyitottnak kell lenni. Aki befogadja a szeme elé táruló pazar látványt, az képes felfedezni ennek a csapadékos időszaknak a kellemes oldalát.
     A fákról hullnak a levelek, a talajt vörös, barna, sárga, zöld takaró fedi. Ahogy lábam megemelem, majd újra a földre helyezem, hangosan zörög a száraz avar. Fejem felett az erdő összezáródik, ágak meredeznek össze-vissza, amik tarka színekbe vannak öltöztetve. Minden olyan kedves, meleg, barátságos.
-     Tudod, ezt a helyet nem mutatom ám meg akárkinek. – Szólalt meg hosszú percek óta először Eric. Tudja, mennyire szeretem a természet valódi szépségét, így elhozott ide.
     Átlagos erdőnek tűnt, ahol különböző fafajták küzdöttek a fényért, ahol a levelek elváltak az ágaktól, ahol az állatok elbújtak. Nem volt benne semmi rendkívüli, mert a pillanat teszi azzá. A pillanat, mikor a szerelmem átölel, mikor nevetésünk megtöri a csendet, mikor botladozva kergetjük egymást, majd kacagva dőlünk a levéltakaróba. A momentum, amikor egy mókus jelenléte ijedséget okoz, vagy amikor egymás arcába szórjuk a száraz faleveleket. Ezek az apró képek pedig a társad miatt értékelődnek fel, válnak egyedivé.
     Zsibbadt izmokkal, fájó porcikákkal, nevető ajkakkal helyezkedtünk el egy fa tövében. Öreg, vastag törzse támaszt nyújtott hátunknak. Fejemet a mellettem ülő fiú vállára hajtottam, aki kezét térdemre simította. Már nem volt szükségünk szavakra, hogy megértsük, mi az, amire a másik gondol. Szabadság. Erre vágytunk mindketten, és most pontosan ezt érezzük. Hosszú hónapok kemény munkája után, végre kiléphettünk a mindennapai rutinból. A környezet, a levegő, a csend megnyugvást hozott az őrült tempóban haladó életünkbe. Épp jókor, mikor már úgy éreztem, nem bírom tovább.
-     Eric – szólaltam fel, mikor már Isten tudja mióta feküdtünk egymáshoz bújva.
-     Tessék? – Emelte rám csokoládé színű íriszét, mire arról is megfelejtkeztem, mit akartam mondani.
-     Elfelejtettem. – Vallottam be szégyenlősen, mire huncut tekintettel nézett vissza rám. Nem csak ajkai, szemei is nevettek. Olyan lélegzetelállítóan néz ki. Valaki mondja már meg neki, hogy ez bűn. Csúnya dolog elkápráztatni másokat, mert így az áldozatok teljesen védtelenné válnak, pedig az önvédelemhez mindenkinek joga van. Ez a tekintet, ez a kócos haj, ez a féloldalas mosoly azonban megfoszt emberi jogaimtól.
-     Fejezd be! – Dorgáltam meg durcás hangon.
-     Mit? – Értetlenkedett, de jól szórakozott zavaromon.
-     Hogy így nézel ki. – Mutogattam arcára, majd egész testére. – Meg fog állni a szívem.
-     Isten őrizz! – Tette fel maga elé kezeit, majd váratlanul ölébe húzott.
-     Mit… mit szeretnél? – Dadogtam, habár nagyon is tudatában voltam, mire készül.
-     Te mit szeretnél? – Ajka olyan közel volt hozzám, hogy lehelete bőrömet csiklandozta.
     Éreztem, hogy libabőrözni kezdek, és elönt a pír. Kocsonyaként remegő kezeimmel körülfontam nyakát, de ő még mindig nem lépett. Állhatatosan nézett szemembe, egy centivel sem távolodott, viszont nem csókolt meg. Arra várt, hogy én lépjek. Akartam a csókáját, vágytam ajkainak édes ízére. Hiányzott az érzés, amit gyengéd érintéseivel váltott ki belőlem.
Minden szégyenlősségemet legyőzve szeltem át a közöttünk lévő távolságot, ami nem volt több néhány centinél, mégis végtelennek tűnő szakadékként éltem meg. Először egy jelentéktelen puszit leheltem rózsaszínes bőrére, majd álla vonalán ezt többször megismételtem. Kabáton keresztül is érzékeltem, hogy szorítása erősebb lett. A következő pillanatban már én feküdtem szembe az égbolttal. Szám szélén mosoly bujkált, miközben Eric hajából egyenként eltávolítottam a faleveleket, eközben ő sálamtól megszabadított nyakam hintette be piciny, érzéki csókokkal.
-     Kérlek! – Könyörögtem neki. Tudom, én kezdtem, de már úgy vágytam ajkaira, mint a levegőre.
-     Ne légy türelmetlen. – Suttogta fülembe, mellyel újabb hidegrázást indított el bennem. Fülem alatt kezdte harapdálni a bőrt, majd óvatos puszikkal gyötört tovább, egyetlen millimétert sem kihagyva. Forróság, vágy, szenvedély öntött el. Szó szerint sóvárogtam utána. Ha így folytatja, annak beláthatatlan következményei lesznek szellemi fejlődésemre nézve.
-     Ne kínozz! – Nyöszörögtem tovább, de csak egy újabb ruhadarabtól szabadított meg. Kabátomat fejem alá tette, jobb kezével megtámasztotta megát mellettem, másikkal pedig arcom simogatta. Epekedve néztem a fölém magasodó fiút, aki maga volt a tökéletesség. Újra közelített, s most végre megéreztem ajkait sajátomon. Mint egy éhező kisgyerek, úgy kaptam utánuk. Belemosolygott csókunkba, de nem engedtem, hogy megszakítsa azt. Mélyülő csókunk következtében lehetetlen közelségbe kerültünk egymással. Volt pillanat, mikor azt éreztem, teljesen egyek vagyunk. *

Tovább, tovább akarok álmodni. A hétköznapokban úgy érzem, elsüllyedek, de itt, itt repülök, magasra szállok, és senki nem húz vissza.

     * Ha nyár, akkor fürdőruha. Ha fürdőruha, akkor víz. Ha víz, akkor medencésparty.
A legjobb dolog a szünetben, hogy összefolynak a napok. Nem tudom, hányadikán fekszek, s mikor kelek. Egymást követik a bulik, az emberek, a helyszínek. Most rajtunk volt a sor.
A hátsó kertben a kikövezett medence már csak a fiatal, szórakozni vágyó barátaimra várt. Matracok, felfújható fotelek, labdák úsztak a vízen. A parton napernyők, napozóágyak voltak felállítva, az asztalon pedig édes és sós finomságok készek arra, hogy csillapítsák éhségünket. A zene már hangosan szólt, amiért a szomszédok a pokolba kívántak. Minden készen állt egy frenetikus nyárzáró bulira!
     Az emberek már szép számban megérkeztek, de valaki még mindig hiányzott. Miért késik? Pont ő hagyna ki egy ilyen eseményt, ráadásul nálam? Nem értem.
-     Ágyúgolyó! – Hasított Alex hangja a levegőbe, majd egy jó adag hideg víz érkezett felhevült bőrömre.
-     Te vadbarom! – Kiáltottam utána, de önfeledt szórakozásában így sem tudtam megzavarni.
-     Mi a baj? – Húgom vállamra fektette állát, mire úgy megijedtem, hogy egy hatalmas sikítás keretében megugrottam, de nem számítottam rá, hogy a következő lépéssel a medencébe kerülök.
-     Ez hideg! – Panaszkodtam, mikor a naptól átforrósodott testem ellepte a frissítő víz. Barátaim kihasználva a helyzetet kezdték arcomba fröcskölni a vizet, de én sem voltam rest. Időközben Mimmi és Ross is becsatlakozott, majd a matracokból barikádokat építettünk. Óvodásokat meghazudtoló gyerekességgel lőttük egymást vízipisztollyal, majd úsztunk partra a sebesültekkel.
-     Mimmi, még nem hagyhatsz itt minket! Túl fiatal vagy, annyi dolgod van még az életben! – Ross a színészkedés koronázatlan királynője. Esküszöm, már könnyek is megjelentek szemében, mindenki más pedig fetrengett a nevetéstől. Húgom a földön vergődött, már nem bírta tovább.
-     Segítség! Rohamot kapott! – Kiabált tovább bolond barátnőm, mire a társaság megsemmisülve adta át magát a nevetésnek.

     Délutáni sziesztának is nevezhetném, amit éppen csinálunk, de ez egy buli alatt elég furcsán hangzana. A fiúk egy-egy sörrel a kezükben kártyáztak az árnyékban, mi lányok pedig a matracokon süttettük magunkat.
     Nyitódott a tolóajtó, így felnéztem. Az erős nap vakította a szemem, de nagyon is jól láttam, ki érkezett meg. Egy strandpapucs, valamint egy olajzöld, térdig érő nadrág volt rajta, felül viszont semmi, így csupasz, enyhén kidolgozott felsőtestével néztem szembe. Valaki mentsen meg! Hiába takarta el szemét napszemüveggel, kaján vigyora láttán úgy éreztem, eljött a vég. Hatalmas sóhajtás szaladt ki a számon, beharaptam alsó ajkam, és imádkoztam, hogy el ne tűnjön előlem. Többször volt rá példa, hogy azt hittem, Eric valami érzéki csalódás, egy vágyálom. Hosszú ideig képtelen voltam felfogni, hogy ennyire szerencsés vagyok, de a hónapok, majd évek múlásával rájöttem, hogy ő is ember hibákkal, félelmekkel, célokkal. Ilyen pillanatokban viszont még mindig képes megrészegíteni.
     Minden bizonnyal élvezte, ahogyan végigmértem, mert a medence szélén megállt, karját befeszítette, és izmaival büszkélkedett. Nevetve könyököltem fel, hogy jobban lássam, de a matrac megbillent, és én ismét a hűs vízben kötöttem ki. Ijedten jöttem fel a víz alól levegőért kapkodva, tincseim arcomra tapadtak, majd köhögni kezdtem a tüdőmbe jutott víztől. Kis akciómmal újabb nevető hullámot indítottam el a társaságon.
     Eric, mint a nagymenők, felcsúsztatta feje tetejére napszemüvegét, aztán pedig leguggolt olyan távolságba, hogy ne érjem el. A francba, úgy berántottam volna.
-     Jól vagy kincsem? – Önelégült képét látva elöntött a bosszúvágy. Nagyon is tisztába van vele, hogy milyen reakciókat képes kiváltani belőlem, és ezt galád módon ki is használja.
Szemöldököm összehúztam, de nem válaszoltam. Kimásztam a vízből, elvonultam a fetrengő társaság mellett, majd kuncogva összedörzsöltem kezeimet. Adok én neked, Eric Saade!
-     Hova ment? – Hallottam Edin hangját, miközben a házunk mögött ügyködtem.
-     Megsértődött? – Ez Alex volt.
-     Dehogy. Mesterkedik valamiben. – Túl közelről jött Eric hangja, de ami bosszantóbb, hogy a világért sem találom, amit keresek. – De nem fog neki összejönni. – Határozottan mögülem jött a hang. Megfordultam, majd három vigyorgó fiúval találkoztam. Barátom kezében pedig ott volt, amiért eredetileg indultam. Hátra léptem néhányat, de a növényektől nem tudtam ebbe az irányba menekülni.
-     Ezt kerested, kicsim? – Ez a mézes-mázas hang nem sejtet túl sok jót számomra.
-     Tudod, hogy nagyon szeretlek, igaz? – Próbáltam bevetni a boci szemeket, de Eric az a személy, akinél csupán az aranyosságom kevés.
     Mimmi, Ross és Frida közben megjelentek mellettem, de már ez sem segített. Eric „meghúzta a ravaszt” és spriccelni kezdett a slagból a jéghideg víz. A másik két fiú a kerti locsolót kapcsolta be, így a többi lány is teljesen elázott. Sikítozva próbáltam elfutni, de Eric elkapott. Ficánkoltam, hiszen még mindig ömlött rám a kellemetlen hőmérsékletű víz, ennek következtében viszont belezuhantunk a felázott, meglazult földbe. Karom, lábam, hajam belesüllyedt az általunk kreált pocsolyába, de ez a mellettem röhögő fiúnak nem volt elég. Kezeivel szétkente hasamon a sarat, majd egy-egy csíkot húzott szemeim alá is.
-     Na, kész! – Tapsolta meg magát, mire egy határozott mozdulattal magamra húztam. Teljesen összesimultunk. Az ő forró teste szinte égette az én lehűlt bőrömet. Két ujjamat végighúztam arcán, így rajta is sárcsíkok díszelegtek.
-     Teljesen hülye vagy! – Adtam puszit szájára, amit viszonzott is.
-     De te szereted ezt a hülyét, nem? – Szemeiben pajkosság csillogott, ajkait gyermeteg mosolyra húzta. Látszólag várta a válaszom, de igazság szerint tudta jól, mit fogok mondani.
-     Örökké szeretni fogom. – Suttogtam. Tetszett neki a válaszom, így egy csókot kaptam jutalmul, amit újabb, s újabb követett. *

     Az álmomba minden jó. Ott létezik az a tökéletesség, ami a valóságból hiányzik. Nem, ez tévedés, hiszen nekem mindez megadatott, az emlékeimet élem újra. Eric. Ő képes volt elérni, hogy a bűnös, rohanó világot virágoskertnek lássam, a rám nehezedő terheket tollpihének érezzem, az élet apró örömeit pedig csodaként értékeljem. Minden emlékem teljesen hétköznapi, de miatta különlegessé válik. Felbecsülhetetlen, felejthetetlen pillanatok, melyeket kincsként őrzök.
     Folyamatosan a nevemet hallottam, valaki szólongatott, de nem akarok menni. Most végre jól érzem magamat. Még egy kicsit hadd aludjak, hadd álmodjak, hadd ficánkoljak.

Eric Saade

     Olyan rossz érzésem van. Nem tudom, mi ez. Talán lelkiismeret-furdalásom van, hogy így kihasználom Tonet? Meglehet, de mentségemre szól, hogy ő is élvezte. Pontosabban legalább ő élvezte. Bár ez akkor sem szép dolog, pláne nem Mollyval szemben, na, meg ott van a vőlegény is. Miért csinálom ezt, ha tudom, hogy helytelen? Régen nem voltam ilyen. Mióta nincs Molly, úgy érzem, teljesen elvesztettem önmagamat. Hirtelen felindulásból cselekszem, nem gondolom át tetteim következményeit. Olyan lettem, mint valami ösztönlény, ez pedig borzalmas.
     Lassú, vontatott mozdulatokkal kikeltem az ágyból, majd elindultam a lakosztály közepe felé, hogy megnézzem, milyen romhalmaz keletkezett a múlt éjjel. És valóban nem jártam túl messze az igazságtól. Sörös dobozok, boros, pezsgős, wisky-s üvegek, pizzás dobozok a földön. Poharak halomba álltak az asztalon, a pulton. Táncosaim a kanapén, vagy a padlón feküdtek. Alex keze lelógott a heverőről, így éppen Edin orrához ért, aki folyamatosan grimaszokat vágott. Anton hason feküdt, hátán pedig Kevin helyezkedett el, aki még mindig egy poharat szorongatott. Nevetséges látványt nyújtottak. Elmosolyodtam, majd néhány szem aszpirin után kezdtem el nyomozni. Egy tisztának látszó pohárba vizet töltöttem, majd rögtön két kis tablettát gurítottam le.
     Elvonultam a fürdőbe, hogy lemossam magamról az utóbbi napok szennyét. Nem tetszik az, akivé váltam, aki Molly nélkül vagyok. Kikezdek egy nővel, akiről tudom, hogy menyasszony. Behúzok a legjobb barátomnak, amiért a képembe mondja az igazat. Féltékenységi jelenetet rendezek egy idegennel szemben, mikor hálásnak kellene lennem, hogy megmentette a lány életét, akit szeretek. Kifordultam magamból, és nem találom a visszautat.
     Elzártam a csapot, de továbbra sem mozdultam. Az üvegkabinban tökéletesen láttam magam, de olyan érzésem támad, mintha egy idegen nézne vissza rám.
-     Gratulálok popsztár, népszerű lettél. Büszke lehetsz magadra! – Undorodva kaptam fel a törölközőt, majd tértem vissza szobámba.
-     Már megint te. – Hallottam meg Tone dühtől fojtott hangját. Az ágy mellett állt, nekem háttal.
-     Mi történt? – Kérdeztem, de viselkedése meglepett. Arca feszült volt, szemei lángoltak, és valamit a kezében rejtegetett. Tekintetem egyből az éjjeliszekrényre vándorolt, ahol telefonomat kerestem, de nem találtam.
-     Semmi. – Válaszolt, de ideges lett gyanakvásomat látva.
-     Add ide! – Kiáltottam rá, mire összerezzent. Remek. Felvehetjük a listára az agresszivitásomat is.
-     Már nem tartozik rád! Már nem kellene, hogy érdekeljen! Itt vagyok én. Mindenemet neked adtam. Mért törődsz még mindig vele? – Eltorzult arcától egy pillanatra ledermedtem, de hamar eljutott a tudatomig, hogy Mollyról beszél. Tud valamit, amit nem akarja, hogy megtudjak. A rossz érzés. Csak ne, ne azt rejtegesse, hogy történt vele valami. Valahogy el kell vennem tőle.
-     Itt maradok, veled maradok, csak hadd nézzem meg. – Léptem közelebb hozzá, kezemet pedig felé nyújtottam, de csak cinikusan felnevetett.
-     Ilyen hülyének nézel? – Nem sértett volt, inkább zavarodott. – Ha az a nőcske fütyül, te ugrasz. Még hogy nem hagysz itt. Ha a csillagokat kéri, lehozod neki. Ha azt kéri, ugorj kútba, talán azt is megteszed. – Ironizált, én pedig kezdtem megijedni tőle.
-     Mi ütött beléd? Megőrültél? – Tágultak nagyra a szemeim, de még mindig csak a kezében szorongatott mobilt tartottam a szemem előtt.
-     Igen, őrült vagyok. Gyűlölöm őt. Évek óta az a célom, hogy tönkretegyem. Míg ti boldogok voltatok, én szenvedtem. Ti ott voltatok egymásnak, én magányos maradtam. Mindent elvett tőlem. A te drágalátos szerelmed tett engem ilyenné. – Az, amit a szemébe láttam, túlmutatott az általam ismert szavakon.
-     Miért? – Ha magával ragadják az érzelmei, talán elvehetem tőle a telefonomat.
-     Hmm, látod, nem emlékszel rám, ennyire jelentéktelen voltam. Négy évvel ezelőtt, egy cserediák jött az osztályotokba. Elkápráztatta egy fiú hangja. Hiába tudta, fiatalabb nála, azonnal beleszeretett. Be akart mutatkozni neki, de megjelent egy lány, aki elvonta a srác figyelmét az új diákról. A fiú olyan szemekkel nézett arra a lányra, amitől az újdonsült szerelmes szíve összetörött. A lány kezet nyújtott neki, amit kénytelen volt elfogadni. Az volt számomra a teljes megsemmisülés. – Szemöldököm felszaladt. – Bizony, jól hallod. Én voltam az új diák, a lány, aki megalázott pedig Molly. Te átkaroltad a derekát, és mit sem törődve velem, kisétáltatok. Akkor eldöntöttem, megmutatom mindenkinek, nem vagyok olyan, akit otthagyhatnak, akit legyőzhetnek, akire nem figyelnek.
-     Ő felismert. És a szituáció Dannynél. – Kezdtem összerakosgatni a képet. Hasonló jelenet játszódott le ott is, csak éppen fordítva.
-     Okos fiú. – Kezdett nevetgélni, mire egy hirtelen mozdulattal az ágyra löktem, így telefonomat elejtette. Felkaptam, majd kirohantam a nappaliba. Feloldottam a billentyűzárat, s nem kellett tovább keresgélnem, éppen az üzenetnél volt megnyitva. A feladó pedig nem volt más, mint Danny.


„ Lehet, hogy megsirattam Mimmit, de legalább nem juttattam kórházba. És ahogy hallottam, te jobban szórakoztál. Tudod mi ebben az ironikus? Molly is végighallgatta. „

°°°                                                  °°°                                                  °°°

A diabéteszről való információk a wikipédiáról származnak.

5 megjegyzés:

  1. Mély levegő...éééés...szia! :D

    Rájöttem még egy lényeges problémára: Túl jók a fejezetek... De komolyan... Annyi izgalom és érzelem szorul egy részbe, hogy amikor a végére érek, egyszerűen nem tudom az összeset úgy feleleveníteni, mint amikor olvasom.
    Szóval, ami rémlik, az az, hogy marha jó rész lett...Bár ez lehet, hogy egy korábbi emlék :P
    A visszaemlékezések iszonyatosan tetszettek, nem tudom, hogy tudsz ilyet kitalálni! :D
    Gondolom emlékszel, hogy egyszer azt írtam, hogy Tone nekem nagyon szimpatikus karakter. És bűn, de még mindig az... Nem tudom, hogy miért, de valahogy tetszik a szenvedélyessége :D
    A vége különösképp megfogott, persze nem azért, mert vége lett, az sosem tetszik :D, hanem mert Eric koppant egy hatalmasat, ami már éppen ráfért :D

    Azt hiszem, jobban vagyok, de ha a következőnek is olyan befejezése lesz, mint az előzőnek...te jó ég, bele se merek gondolni :DD
    Love, Riley Anne

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :D
      Ezt bóknak veszem, köszönöm *-*
      A visszaemlékezések a kedvenceim, nem tudom, miért és hogyan találom ki, csak jön. :)
      Szenvedélyes? Inkább megszállott és őrült, de ha neked szimpatikus, akkor nekem úgy is jó :D :D
      Eric észhez tér-e vagy sem, az kiderül a következőből.

      Köszönöm, hogy írtál nekem!
      Jenni

      Törlés
  2. Szia..szia..szia.:)
    Hirtelen nem is tudom hol kezdeni. Mindenről egyszerre írnék, de az lesz a legjobb, ha sorrendbe megyek.
    Először is mikor elolvastam, hogy nekem ajánlod a fejezetet, akkor még nem értettem. Egyszerűen csak megörültem, és a felcsigázott kíváncsiságommal lejjebb görgettem egy picit. Akkor megláttam a képet, picit belemélyedve észrevettem a címet. Akkor minden, de minden világossá volt. Nagyon örültem neki! *-* /Zárójelben megjegyzem kétszer is elolvastam.:)/
    Igazából picit meglepődtem, hogy Danny szemszöggel kezdtél, de teljesen rendben volt. Nem tudom miért, de örültem én is hogy ott van Mimmi mellett. A cukorbetegség. Igazából miután elküldtem az előző fejezethez írt komimat, akkor jutott eszembe a cukorbetegség, szóval erre lélekben felkészültem.:)
    Molly szemszögéről hirtelen nem is tudok írni. Annyi érzelem volt benne, ami a zenéknek köszönhetően nagyon jól átjöttek. Kellene egy új szó az "imádtam" helyett, mert túl sok a szóismétlésem így.:D Meg is van, ez FENOMENÁLIS volt.:D Az évszakok megjelenése nekem nagyon tetszett.:) Legfőképpen talán a nyár fogott meg, de mind nagyon jó volt.
    Eric úgy tűnik rájött valamire, aminek itt volt már az ideje, reméljük cselekszik is. Tone..Tone...Tone. Vajon most miért buktatta le ilyen csúnyán magát, mert szerintem azt tette. Még szerencse, hogy Eric ilyen könnyen elvette a telefont. Viszont azért kíváncsi lettem volna, hogy pontosan mit gondol erről a nőszemélyről. Remélem észhez téríti az SMS.:)
    Mint mindig imádtam, köszönöm ezt a részt!.:) Várom a folytatást.:)
    Szép napot, Bonie.♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy örömet okoztam! Megérdemled, hiszen olyan szorgosan írsz nekem mindig, ami nagyon nagyon jól esik!
      Igen, ahogy mondtam, nem a betegség a lényeg, hanem az ok, amiért kiderült és ami ezután következik.
      Fenomenális? Hihetetlenül köszönöm, hogy ezt mondod! *-* Az évszakoknak szerintem nagy jelentőségük van, ezért szerettem volna beleépíteni. Nekem a téli volt a kedvencem, de nem tudom miért :)
      Rájött-e, vagy ez sem elég neki? Az kiderül a 20. részből :)
      Nagyon boldoggá tett a kommented, köszönöm Neked!
      Jenni

      Törlés
  3. Awww, Uristen, ez a resz :O nagyon tetszenek a vissza emlekezesek! :) huh, annyira jol irsz basszus :O eszmeletlen vagy! ^^

    VálaszTörlés