2013. szeptember 7., szombat

26. fejezet

Sziasztok Drágáim!
Elnézést az egy hét kimaradásért, de most meghoztam a fejezetet.
Nem akarom az időtöket rabolni, ezért gyors leszek.

  • Köszönöm a hozzászólásokat, válaszoltam rájuk!
  • Kitettem egy közvélemény kutatást jobb oldalra, legyetek kedvesek kattintsatok egyet, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre.
  • BLOGOVINON kövessetek, mert ha jól tudom, megszűnt a Google.Reader.
  • Megjelent Eric új albuma, nektek melyik a kedvenc számotok róla?
Ennyi lettem volna, kellemes olvasást, várom válaszaitokat és véleményeiteket!




26. fejezet
Kínos téma



Molly Sandén

-     Ez meg az én magánszférám. Szóval nővérkém, nem értem, hogy tehetted fel ezt a kérdést, ez teljes mértékben magánügy. – Szemtelenkedett, miközben az én hangomat utánozta.
-     Mimmi, ne viccelj velem, ez nem játék, ha valóban történt köztetek valami, azt mondd el, erről beszélnünk kell. – Vettem elő az óvó nővér énemet, akinek fel kell világosítani a kishúgát.
-     Elmondom, amennyiben válaszolsz. Meddig jutottatok el Ericcel? – Pimaszul húzogatta szemöldökét, én pedig fülig pirultam.  Nem szeretek erről beszélni, még a húgom előtt is kellemetlen.
-     Addig nem, mint te gondolod. – Nyögtem ki végül, de a fal valahogy érdekesebbnek tűnt, mint máskor.
-     Mi? Miért nem? – Kért számon, amin úgy meglepődtem, hogy a szám is tátva maradt.
-     Mimmi! Azét már elnézést kérek! – Letaglózott arckifejezésemen nagyon jól mulatott, én pedig már majdnem elsüllyedtem zavaromba.
-     Ne már, úgy csinálsz, mintha szűz lennél. – Arcom, ha lehet még inkább megnyúlt. Erre aztán végképp nem számítottam. Szó szerint köpni-nyelni nem tudtam. Egyszerűen nem jöttek a szavak.
-     Húgi, nem mintha sok közöd lenne hozzá, de újra kezdtünk mindent, előröl. Randizgatunk, csókokat váltunk, és majd eljön annak is az ideje.  – Fogalmam sincs, miért mondom ezeket el neki, de percek kérdése, és eladhatnak egy zöldségesnél paradicsomként, a színem már kifogástalan.
-     Félsz tőle, vagy miért húzod? Vele voltál utoljára, az tudomásom szerint finoman szólva sem most volt. Ne mondd, hogy már nem hiányzik. – Mimmiben egy csepp gátlás sincs, úgy emlegeti ezt a témát, mintha arról beszélnénk, milyen fogkrémmel mosta meg reggel a fogát.
-     Nem mondom, csak még nem volt rá megfelelő alkalom. – Vallottam be szégyenlősen, közben ajkaimat rágcsáltam, és a takarót gyűrögettem.
-     Ne legyél már ilyen szemérmes, egymás között vagyunk. – Ölelt meg, így hátradőltünk az ágyon, nekem pedig eszembe jutott, hogy nem válaszolt a kérdésemre.
-     Nos, kisasszony akkor most te jössz!  - Összekócoltam haját, hogy oldjam a kérdés komolyságát, pedig belül szabályosan féltem. Eluralkodott rajtam a pánik. Mimmi az én kicsi húgom, ennek még nem szabad megtörténni vele.
-     Hát, - most ő kezdte száját harapdálni. Ez nem jó jel. Saucedo, kitekerem a nyakadat. Nem is, majd Eric, azt biztosan nem fogja túlélni.
-     Mimmi, jobban teszed, ha elmondod, mivel amennyiben téves következtetésre jutok, és elmondom Ericnek, akkor nem lesz szőkeherceged, mert biztosra veheted, hogy megfojtja. – Szemeiben nem kis ijedtséget véltem felfedezni, tehát azt hiszem, igazam van.
-     Konkrétan az, még nem történt meg, de majdnem, és minden más igen. – Felugrott, majd egészen a szoba másik végébe szaladt, míg én elámulva néztem, ahogy kezeivel hadonászik. A szája is mozgott, de túl nagy sokk ért, hogy megértsem szavait.
-     Ülj le, most. – Szóltam rá erélyesen, mikor megtaláltam a hangomat. Félve foglalt helyet az ágy, tőlem legtávolabbi sarkában.
-     Ne legyél dühös, már nem vagyok olyan kicsi, mindjárt tizenhét éves leszek. – Elég olcsó indok ez, ezzel nem fog enyhíteni helyzetén.
-     Az a mindjárt, még fél év, drágám! És nem vagyok mérges, csak féltelek, csalódottá tesz, hogy nem mondtad el azonnal, hogy ilyen kevésre tartod magadat, hogy nem kényszeríted, hogy küzdjön érted. Tudod mit? Mégis haragszom. – Az igazi problémám azonban nem is Mimmivel volt, hanem Dannyt tudtam volna egy csepp vízbe belefojtani. Tudja, mennyire szereti őt a húgom, miért használta ezt ki?
-     Nem azért nem mondtam el, mert nem akartam, vagy mert nem bízok benned, csak tudtam, hogy így reagálsz. És belelátok a fejedbe, legszívesebben eltávolítanád Dannyt az élők sorából, de nem az ő hibája.
-     Nos, ezt nagyon jól látod. És akkor mégis kié? Az enyém? Mimmi, Danny férfiból van, amit, mint megtudtunk, sikerült is megtapasztalnod. – Kínosan elnevette magát, de én is zavarba jöttem saját kijelentésemtől. – Ne legyél felelőtlen, ne vakítson el a szerelem. – Közbe akart szólni, de mutatóujjam a szájára tettem, hogy én beszélek. – Ez most komoly, kérlek hallgass végig! – Bólintott. – Lehet bolondozni, elfelejteni kivinni a szemetet, cukor helyett sót önteni a teába, egész éjszakán át telefonálni, és másnap elkésni az iskolából. Ezek mind vicces, a szerelemmel járó dolgok, amiket meg kell tapasztalni, de ez már egy egészen más téma. Neki adtad a szíved, de az ártatlanságod egy kincs. Ne legyél vele könnyelmű, becsüld meg!
-     Nem erről van szó. Ő is, és én is tudjuk, hogy még nem voltam senkivel, ő lesz nekem az első, de hidd el, jobban akarom, mint ő. Nem hazudok, Molly esküszöm, nem azért mondom, hogy védjem.
-     Tudom! – Felnevettem kicsit, majd próbáltam megmagyarázni, hogy nem csupán tanácstalan ábrázatán szórakozom. – Ismerem azt az érzést, mikor nem bírsz magaddal, mikor nem kell semmit csinálnia, elég az illatát megérezned, és a gyomrod összeszorul, a szíved meglódul, a véred forrni kezd, a tested pedig önálló éltre kel.
-     Látod? Ennek nem lehet parancsolni. – Hisztisen ejtette maga mellé karjait, majd közelebb kúszott hozzám, és buksiját az ölembe hajtotta.
-     Ezért haragszom Dannyre, mert ő már tapasztalt, neki tudnia kellene kordában tartani magát, és téged is. – Kuncogni kezdtem mondatom második felén, mire belecsípett combomba. – Áúú!
-     Ne legyél szemét. És ha már itt tartunk, ne hidd, hogy nem tudom, te még tizenhat sem voltál, mikor lefeküdtetek Ericcel, szóval nincs ám jogod a koromról kiselőadást tartani. – Hirtelenjében nem tudtam neki visszavágni, aztán rájöttem, hogy eléggé félreértette a problémámat.
-     Kincsem, nekem nem a koroddal van bajom. Persze, nehéz elfogadni, hogy a kishúgommal már ilyenekről kell beszélgetnem, de pontosan amiatt, amit te is mondtál, ez az én számból, alapból érvényét vesztett érv lenne. – Fejét és haját simogattam, majd elkezdtem befonni.
-     Akkor már végképp nem értelek. – Húzta el száját, és nagyra nyílt szemekkel fürkészte arcomat.
-     Alig három hete alkottok egy párt, ez nekem elég gyorsnak tűnik. – Mutattam rá, az engem leginkább zavaró tényezőre. – És ha már az én példámat hoztad fel, én több mint hét hónap után voltam együtt először úgy Ericcel.
-     Ő is ezt mondta, de nem bírok magammal! – Nyöszörgött, arcát pedig ölembe temette. – És elég meggyőző tudok lenni, ha akarok valamit – motyogta. Úgy fél percig csendben próbáltuk feldolgozni, mit is mondott az előbb, majd amikor felnézett, egyszerre tört ki belőlünk, a nőiesnek nem mondható nevetés.
-     Csak egy tanácsot fogadj meg, nagyon vigyázz! – Remélem, tudja, mire értettem, bár az a karácsony mindannyiunk számára emlékezetes maradt.

     * Az év legszebb ünnepe a karácsony. Itt, Svédországban különös varázsa van. A hó fedte utak, terek, házak, s udvarok, a dermesztő hideg, valamint az ereszekről lelógó jégcsapok mindig idejében meghozzák ezeknek a jeles napoknak a hangulatát. Otthon a kandallóban a forró, gyönyörű tűz lobog, előtte egy szőnyeg hever, melyen a kanapéról leszorult családtagok iszogatnak meleg kakaót. Minden évben mézeskalácsot sütünk anyával, majd felkerekedünk, és a mosogatnivalót neki hátrahagyva, apával kiválasztjuk a legnagyobb és legszebb fát. Míg ő belefaragja a tartóba, addig anya becsomagolja az ajándékokat, mi hárman pedig hógolyózunk, vagy a közeli domboldalon szánkózunk. Lehetünk hat, vagy tizenhat évesek, ez sosem fog megváltozni. Ám idén még sincs meg ez a hangulat.
     Soha életemben nem éreztem még ennyire pocsékul magamat. Émelygek, fáj a fejem, érzékeny vagyok a szagokra, nem tudok rendesen aludni, emiatt viszont végtelenül hisztis vagyok. Megkívánok különböző, össze nem illő dolgokat, majd egyenesen a mellékhelyiségben kötök ki. – Így megy ez napok óta. Sem a négercsók ízét, sem a gyömbéres kalács illatát nem tudom elviselni. A fenyőgyanta szagától szabályosan rosszul vagyok, és a meghitt, békés családi légkört is tönkreteszem a fel-felbukkanó kitöréseimmel. Szó szerint egy hárpiához tudnám hasonlítani magam. Az egyik pillanatban ordítotok, sírok, a másikban szeretetért könyörögök, s ölelő karokra vágyom. Fogalmam sincs, mi ütött belém.
     Ericet is folyton megbántom. Lassan az őrületbe kergetem, azon sem csodálkoznék, ha megelégelné a hisztimet és a szeszélyeimet. Lehetetlen vagyok, teljesen abszurd a viselkedésem. Egyszer, ha hozzám ér, leüvöltöm a fejét, máskor kiscica módjára bújok hozzá, és szedem le róla a ruhát. Legutóbb még a szobáig sem sikerült eljutnunk. – Gondolataimból egy félénk kopogás szakított ki.
-     Kislányom, bejöhetek? – Érdeklődött óvatosan anyukám, közben próbálta felmérni jelenlegi kedélyállapotomat, ami nem jelentett sokat, hiszen sokszor percenként változott.
-     Persze. – Fáradtan sóhajtottam. Fogalmam sincs, mit akar mondani, de már előre félek, hogy csúnyát mondok, nem tudok mit tenni, egyszerűen kiszalad a számon. Képtelen vagyok megzabolázni az indulataimat, ráadásul érzékenyebb is vagyok a megszokottnál, a másodperc tört része alatt eltörik a mécses.
-     Drágám, beszélgessünk egy kicsit. – Leült velem szembe, és mindent tudó szempárjával vizsgálta az arcom minden centiméterét, vigyázva reakciómra.
-     Mivel okos lány vagy, és mert bízom benned, eddig ezt a témát elkerültük, de most muszáj beszélnünk róla. – Ha most elkezd felvilágosítást tartani, biztosan földhöz vágom magam, azzal elkésett.
-     Anya, - kezdtem volna, de leintett.
-     Nem Molly, most végighallgatsz! – Megadóan hátradőltem az ágyon, és vártam, hogy belekezdjen a holt unalmas beszédjébe. – Kérdezek, te pedig szépen válaszolni fogsz nekem, mert tarthatatlan a viselkedésed.
-     Feszült vagyok. Mit nem lehet ezen megérteni? – Csattantam fel idegesen. Megint kezdődik.
-     Nem vagyok naiv, és prűdnek sem tartom magam. Annak ellenére, hogy csak tizenhat éves múltál, tudatában annak, hogy majdnem másfél éve együtt vagytok Ericcel, tudom, hogy már nem vagy szűz. Jól gondolom? – Anyámra mindig is jellemző volt a szókimondás, de akkorákat pilláztam, hogy visszabeszélni is elfelejtettem.
-     Igen. – Válaszoltam végül halkan, de csak bólintott egyet. Nos, cseppet sem így képzeltem közölni ezt anyával. Minden bizonnyal kínosabban érzem magamat, mint ő.
-     Sejtettem, akkor viszont kellemetlen vagy sem, meg kell kérdeznem. Védekeztek? – Arcom egyszerre volt paradicsom piros és hófehér. Szó szerint a torkomon akadt a levegő, és szabályosan fuldokolni kezdtem. Édesanyám kuncogott rajtam, míg én bármit megadtam volna Harry Potter láthatatlanná tevő köpenyéért. Ez aztán az halmozottan kínos pillanat.
-     Igen. – Maradok az egyszavas válaszoknál, így talán elkerülhetem a további kellemetlen szituációkat. Vagy legalábbis magamat nem sodrom bele.
-     Hogyan? – Ez most komoly? Már teljesen biztos, hogy ezek életem legcikibb percei.
-     Anya! – Kiáltottam fel tehetetlenségemben. Ez nagyon gáz. Istenem, bár elnyelne a föld. Sadde is pont most nincs ám itt, mintha neki nem lenne ebbe ugyanakkora része, mint nekem. – Azért kérlek, hát nem látod, hogy mindjárt meghalok zavaromba? – Nyavalyogtam, közben pedig szüntelenül fészkelődtem, csakhogy véletlenül se kelljen anya szemébe néznem.
-     De, tökéletesen látom, viszont, ha csinálni van eszed, akkor most se szemérmeskedj! – Mik ezek a szavak?
-     Eddig nem hoztad fel ezt a témát, most aztán belecsaptál a közepébe. Anya, a felvilágosítással körülbelül egy évet elkéstél. – Ha ő ennyire nem kímél, akkor az én nyelvem is megered.
-     Azért, mert érett nagylányként tekintettem rád, és bízom Ericben is, de most okom van ilyeneket kérdezni. – Értetlen fejjel bámultam rá, miért lenne oka? Nem nyitott ránk, meg semmi ilyesmi.
-     Esetleg meghallottál valamit, vagy a lányok? – Estem kétségbe, ő pedig zavarodott arckifejezésemen nevetni kezdett. – Anya, ez egy parányit sem vicces. – Rég nem feszengtem ennyire édesanyám jelenlétében. Amennyiben ezt túlélem, Eric fog meghalni, amiért ezt egyedül kellett átélnem.
-     Nem, de a hangulatváltozásaid, a furcsa étvágyad és a rosszulléteid miatt felmerült bennem, nem-e terhes vagy? – Ahogy ezt kimondta, levert a víz, éreztem, ahogy minden vér elhagyja az arcom, az pedig lesápad. A fejem teljesen kiürült, nem tudtam gondolkozni, a szavak sem jöttek, egyetlen mondat visszhangzott a fejembe: Csak tizenhat éves vagyok.
-     Az nem lehet. Anya, mindig vigyáztunk. – Könnyeim folytak az arcomon, és már nem kínosan éreztem magam, hanem rettentően féltem. Ha igaz, akkor mit tegyek, egyáltalán hogyan mondjam el Ericnek?
-     Nyugodj meg! Beszélj Ericcel, addig én elmegyek a patikába, és veszek egy tesztet. – Egy puszit adott a homlokomra, azután szó nélkül távozott.
     Magamra maradtam a fejemben cikázó gondolatokkal, a testemen végigfutó remegéssel, a könnyes szemeimmel és minden aggodalmammal. – Kezem önkéntelenül a hasamra csúszott. Egy baba. Mit kezdjek én vele? Sosem lennék képes elvenni valakitől az életet, de nem tudok gondoskodni egy csöppségről, hiszen magamat sem tudom ellátni. Apu engedi meg a fürdővizemet, anya fésüli ki a hajamat. Amikor olyanja van, Eric ágyba hozza nekem a reggelit, frissen facsart narancslével és egy szál rózsával. Istenem, Eric. Annyira fiatal még, ezzel tönkreteszem az életét, a karrierjét. Mi van, ha látni sem akar többet? – Még keservesebben kezdtem zokogni. Mit tegyek?
     Talán húsz perc telhetett el, mióta párnába fúrt fejjel sírok, és mióta anya elment. Az ajtóm kinyílott, de nem lassan, hanem szabályosan kicsapták. Talán anya ért vissza a gyógyszertárból, vagy elmondta apának. – Az ágy besüppedt mellettem, az illat, amit megéreztem, pedig nem másé, mint Ericé volt. Óvatosan maga felé fordított, eltüntette könnyeimet, és szorosan megölelt. Apró csókot lehelt az arcom minden könnyes területére. Vajon már tudja?
-     Megoldjuk! Ne sírj, együtt mindent megoldunk! – El sem hiszem, hogy ezt mondja. A kérdés csak az, hogy ő mit ért „megoldás” alatt.
-     Eric, szeretlek, de nem fogok senkit megölni. Akárki, akármit mondd, az is egy élet. – Ismét lenéztem hasamon pihenő kezemre, mire Eric kicsit megrázta a vállam.
-     Senki nem öl meg senkit, és ne pánikolj! Még semmi sem biztos, majd ha az lesz, akkor gondolkozunk. Akkor sem kell megijedni, ha netalántán a teszt pozitív lesz. Csak az orvos tud biztosat mondani.
-     Hogy tudsz ennyire nyugodt lenni? – Tört rám ismét a hiszti. – Lehet, hogy egy gyereket hordok a szívem alatt. A fenébe is, gondolkodj már! Tizenhat éves vagyok. – Üvöltöttem vele, mire apukám, a húgaim és anyukám is megjelentek a szobámba.
-     Mit mondtál? – Vesztette el színét édesapám arca. A keze ökölbe rándult, és a szemeivel felnyársalta Ericet.
-     Ez nem a megfelelő pillanat. – Tessékelt ki mindenkit anya a szobából, csak hárman maradtunk. – Tessék, menj! – Adta a kezembe a kis dobozt. - Már felhívtam az orvost, még ma este fogad minket.
     Eric megszorította a kezem, egy bíztató csókot adott arcomra, majd megállt a fürdőszoba ajtó előtt, és hallottam, ahogy fejét neki döntötte, mikor becsuktam azt.
     Kivettem a kis műanyagot, elolvastam a használati utasítást, majd pontosan aszerint cselekedtem. Gondoltam rá, hogy kimegyek, míg várom az eredményt, de az idő ott is pont ilyen csigalassúsággal tellene. Hiába néztem rá a telefonom képernyőjére, ott még mindig nem jelent meg a várt szám. Már a kis helyiség minden apró szegletét megvizsgáltam, megszámoltam, mennyi virág van a csempén, és legalább ezerszer elmormoltam magamban minden általam ismert imát, míg nem egyszer csak az ötös hatosra váltott. Kezembe fogtam a poharat, valamint a kis kütyüt is, ám nem mertem megnézni. Újra nekirugaszkodtam, de ismét visszahelyeztem a mosdó szélére.
-     Valaki jöjjön be! – Szóltam a kint lévőknek, majd fáradtan a fürdőkád szélére ültem.
-     Mi a baj? – Eric mit sem törődve a jövőnket meghatározó eszközzel, azonnal mellettem termett, tenyerét hátamra simította, így megakadályozva, hogy hanyatt essek.
-     Gyerekek, - nézett ránk anya, az ő kezében pedig ott volt a fehér műanyag. – Ez pozitív. – Jelentette ki, ajkai pedig remegtek a visszatartott könnyektől.
     Olyan keservesen kezdtem sírni, hogy félő volt, elájulok. Semmit nem akartam, csak felébredni ebből a rémálomból. – Időközben leestem a földre, Eric pedig mellém kuporodott. Belefúrtam fejem mellkasába, és nem törődve ki lát, zokogtam. Hiába simogatta a hátam, suttogott nyugtató szavakat, mondta, hogy szeret, és mellettem marad, most semmi nem használt.
     Kis idő elteltével felkanalazott a földről, lefektetett az ágyamba, és mellém bújt. Most már nem mondott semmit, nekem elég volt a tudat, hogy itt van. Kintről ugyan hallottam, amint apa minket szid, és ahogy anya próbálja csillapítani, mondván már megtörtént, ez nem a megfelelő idő, még egyáltalán nem biztos, de ezek csak hangok. A gondolataim már az orvosnál járnak.
-     Molly, Eric, szedelőzködjetek, indulnunk kell. – Szólt be anya az ajtón. Hangjában nem volt szemrehányás vagy megvetés, épp olyan lágyan csengett, mint mindig.

     Leparkoltunk a hatalmas épület előtt, ahol akkor jártam utoljára, mikor Mimmi megszületett. Nem terveztem ide jönni egyhamar, pláne nem ilyen körülmények miatt. – A tágas előcsarnokban leadtuk az adataimat, majd kaptunk egy rövid eligazítást, hogy hova is kell pontosan mennünk.
     Feszengve, remegő lábakkal álltam az ajtó előtt, majd még inkább eluralkodott rajtam a pánik, mikor az szélesre nyílott előttem, és az orvos kedvesen beinvitált. Anya és Eric is bejött velem. Utóbbi végig kezemet fogta, míg előbbi mindent elmondott az orvosnak, aki nagyon valószínűnek tartotta a terhességet.
     Miközben megvizsgált, szemeimből ömlöttek a könnyek, anya ideges járkált, Eric pedig a hajamat piszkálta. Nem éreztem fájdalmat, sőt, semmit sem, mert gondolataim teljesen lefoglaltak. Arra kaptam csak fel fejemet, hogy cuppan egyet a kesztyű, ami azt jelenti, végeztünk. A kedves, idősödő doktor rám emeli barna, sokat tapasztalt szemeit, majd szelíden elmosolyodott.
-     Jajj, kisasszony kérem, ne sírjon ilyen keservesen. Nyugodjon meg, magam is meglepődöm az elmondott tünetek alapján, hogy ezt kell mondanom, de Ön biztosan nem vár kisbabát. Ráadásul nőgyógyászatilag makkegészséges. – Kellett néhány pillanat, mire tudatosult bennem, hogy mit mondott az előttem álló személy. Értetlenkedve pillantottam Ericre, aki hasonlóan összezavarodott arccal nézett vissza rám. Viszont ő hamar összekapta magát, és lekapott az ágyról, amin az imént feküdtem. Karjaiban tartott, majd szenvedélyesen szájon csókolt. Mosolyogva öleltem át nyakát, és viszonoztam édes, megkönnyebbült csókját. *

-     Csak nem arra a bizonyos karácsonyra gondolsz? – Nevetett Mimmi. – Emlékszem, apa utána vagy egy hónapig nem engedett ki a lakásból, Ericet pedig szó szerint kitiltotta. Pedig csak gyomorrontásod volt egy kis vizsgadrukkal megfűszerezve. – Én is elnevetettem magam, de ez akkor nem volt ennyire vicces.
-     Most jól szórakozunk rajta, de abban a helyzetben, ez véresen komoly volt. Szóval kérlek, legyél észnél, még akkor is, ha tombolnak a hormonok. – Igyekeztem komoly lenni, bár magam is tudom, nagyon nem áll jól nekem a tanító néni szerep, de tudja, hogy csak jót akarok neki.
-     Moll, ezek nem tombolnak, hanem őrjöngnek. – Minden jó tanácsot, nővéri kötelezettséget elfelejtettem, és olyan hangerővel kezdtem nevetni, hogy Darling megijedt, és kifutott az erkélyre. – Köszönöm, igazán megértő vagy. – Duzzogott, én pedig kuncogássá csillapítottam kacagásomat, majd megpusziltam arcát.
-     Szeretlek Mimmi! – Összeölelkeztünk, de nagyon jól szórakoztam rajta.

Eric Saade

     Hogy tud Svédországba a nyár küszöbén ilyen vihar lenni? Komolyan mondom, magam sem tudom, mit keres egy olyan ember ebben az országban, aki három dolgot utál mindennél jobban. A havat, az esőt és a hideget. Miért nem költöztem még el? Az év kétharmadára át kellene telepednem valamilyen mediterrán országba. Mi okom van maradni? Molly, és… nos, csak Molly, de ez egy elég nyomós ok.
-     Istenem, hogy én ezt mennyire gyűlölöm! – Méltatlankodtam egy közlekedési dugó közepén, ahonnan tökéletes panoráma nyílott a szüntelenül csapkodó villámokra. Ha nem Mollyhoz mennék, már rég visszafordultam volna.
     Kétszer annyi idő alatt, mint azt kellett volna, de megérkeztem a Sandén házhoz. Moll annyira fél a vihartól, hogy az eredeti tervünk esélytelenné vált, miszerint ma ő alszik nálam, viszont nem baj, a lényeg, hogy együtt legyünk.
     Kopogtam, Kenneth nyitott ajtót, akivel a kezdetleges nézeteltérésünket leszámítva, amire fogalmazzunk úgy, megvolt az oka, egész jó a viszonyunk. Nem mondom, hogy tökéletesen megbízik bennem, sem azt, hogy a szíve csücske lennék, de amíg boldog mellettem a lánya, addig nincs harag, vagy feszültség közöttünk.
-     Szia! – Fogtunk kezet, majd én is köszöntem.
-     Szia, Molly merre van? – Rögtön a lényegre tértem, hiszen sok ez az egy nap is nélküle.
-     Miért is nem gondoltam azt, hogy engem keresel, vagy meghívsz egy sörre? – Nevetett, majd megveregette vállam, és a lány szobája felé biccentett.
     Megálltam az ajtó előtt, mert hangokat hallottam bentről, de mivel nem értettem semmit, egy gyors, formális kopogás után benyitottam. – Molly és Mimmi egymást ölelve nevettek, és a fiatalabbik leányzó látványosan szenvedett, az arcára volt írva, nincs ínyére az a szituáció, amiből éppen kiszabadítottam.
-     Mi ez a jókedv? – Léptem beljebb, mire mindketten rám néztek.
-     Úgy nézek ki, mint akinek jó a kedve? Mert akkor menj el szemészhez, Saade! – Hitetlenkedő tekintetétől és furcsa grimaszától én is nevetni kezdtem, mire dühösen felpattant. – Megérdemlitek egymást! – Nem bántódtunk meg, csak tovább kacagtunk, de nem engedtem, hogy kimenjen, elkaptam karját, majd egy hosszú, cuppanós puszit adtam arcára, ő pedig viszonozta azt. Mielőtt távozott, még jelentőségteljesen ránézett nővérére, aki egy aprót bólintott, de természetesen nem kerülte el a figyelmemet.
     Pár lépés megtétele után rádobtam magam az ágyra, magamra rántottam barátnőmet, aki mellkasomon felnyomta magát. Egy darabig néztük a másikat, majd elkezdtem felfele hajolni, hogy megcsókolhassam, de egyre nyomott lefele.
-     Így játszunk? – Kérdeztem kacéran, mikor már percek óta küszködtem. Pajkosan bólintott egyet, nekem pedig nem kellett több, azonnal fordítottam helyzetünkön.
     Ő került alura, én pedig kihasználva helyzeti előnyömet, éhes kisfiúként tapadtam ajkaira. Míg egymás szájával játszadoztunk, addig kezem becsusszant pólója alá, ami egyáltalán nem volt ellenére. Ő hamar lekapta rólam sajátomat, így egy pillanatra kénytelenek voltunk elszakadni egymástól, azonban nyelveink szinte rögtön újra egymásra találtak. Akárhogy ügyeskedtem, nem tudtam kikapcsolni melltartóját. Amikor megunta szerencsétlenkedésemet, belekapaszkodott nyakamba, így könnyebben megemeltem, és a galád kapoccsal szembe is diadalmaskodtam. Óvatosan visszadöntöttem a párnára, belenéztem tengerkék szemeibe, majd nyakához hajoltam. Gyengéden szívogatni kezdem, apró csókokkal hintettem be, mindeközben meztelen hasát, oldalát simogattam. Lassan áttértem a kulcscsontjára, ahol tovább folytattam kínzó mozdulataim. Molly kezdetben csak a hajam piszkálta, majd egy-egy harapást követően meghúzta azt, utána hátamat kezdte karmolászni. Mikor a dekoltázsát kezdtem puszilgatni, az ég egy hatalmasat dörgött. Moll ijedtében felsikított, én pedig leugrottam róla. Annyi a pillanatunknak.
-     Ne félj! Itt vagyok! – Öleltem meg, mikor a feje búbjáig betakarózott lányt, kihámoztam a lepel alól.
-     Amúgy, szia! – Somolygott aranyosan. – A köszönés az előbb valahogy kimaradt. – Harapdálta ajkait.
-     Szia! – Kitűrtem arcából összekócolódott haját, és puha arcához érintettem ajkaimat.
     Mindenféléről beszélgettünk, és meglepetten vettem tudomásul, hogy mennyire lazán kezeli ezt a Tone ügyet. Mikor elmeséltem neki, azt hittem, hogy ki fog borulni, vagy féltékeny lesz, netán megijed, de semmi. Azt mondta büszke rám, hogy ilyen tárgyilagosan kezeltem ezt a helyzetet. Lehet, hogy így van, de ettől függetlenül nekem vannak fenntartásim.
     Az ég újra megszólalt, még hangosabban, mint az előbb. Ezt nem hiszem el, nem lehet beperelni csendháborításért? Mi az istent csinált Zeusz, hogy a csaj ilyen mérges lett?
-     Eric, nagyon félek. – Rejtette el arcát nyakamba, mikor egyszerre több irányból csaptak le a villámok.
-     Énekeljek neked? – Kérdeztem, mire hevesen bólogatni kezdett. Belepusziltam hajába, majd halkan dúdolni, énekelni kezdtem.

     Reggel előbb ébredtem, mint Molly. Végtelen elégedettség töltött el, ahogy a karjaimban szuszogó lányt figyeltem. Szája szélén apró mosoly játszott, arca harmonikus, gondtalan, kiegyensúlyozott. Hosszú, vörös haja szanaszét terül a fehér párnán. A takarót teljesen lerúgta magáról, apró tenyerével, pedig az én alvós pólómat szorongatja. Nem is kérdés, hogy mennyire szeretem őt. Csupán azzal boldoggá tesz, hogy létezik.
     Lassan mocorogni kezdett, végigtapogatta felsőtestem, majd álmosan elmormolt valami köszönés félét. Néhány perc múlva fordult egyet, és felült. Ujjait beletúrta hajába, felpattant, aztán hamarosan ismét visszatért a szobába, már sokkal frissebben. Rátérdelt az ágyra, és kaptam egy mentol ízű csókot –tehát fogat mosni volt.
-     Tudod te meddig énekeltem neked tegnap? Legalább szólhattál volna, hogy már alszol! – Morcoskodtam kicsit, valamiféle kiengesztelésre számítva.

-     Eric, az istenért sem akarok kötözködni veled, de ha aludtam, mégis hogy szólhattam volna? – Nézett rám tündérien, mire nekem is leesett mekkora baromságot mondtam. Ajkaim megkeresték, s találták övét, már a takarót is a fejünkre húztam, mikor – már meg sem lepődök - félbeszakítottak minket…

8 megjegyzés:

  1. Huhúú! :) ♥
    Szerintem már rájöttél, hogy én nem vagyok képes normálisan elkezdeni kommentelni, mert lehetetlen. :D A rész mélyen a hatalmába kerített. Ahogy a karácsonyi terhességi tesztet leírtad... Eszméletlen. A fogszabályzómat harapdáltam az olvasása közben. És még harapdálni is fogom, amíg megjelenik a következő rész, mert nagyon izgi helyen hagytad abba... :)
    Szavaztam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :D
      Örülök, hogy tetszett, én is sokat mosolyogtam közben :)
      Hát... szerintem inkább vicces lesz a következő rész, de ezt majd te eldöntöd :DD
      Köszönöm, hogy írtál és hogy szavaztál! :)

      Törlés
  2. Te... Nem, tudod mit... Szia^^

    Nem fogok hisztizni, nem, nem, nem... Megnöveled az Aspirinek eladási számát :D -vagy mit ._. xD
    Eszembe jutott, hogy pontokat ígértem, és most úgy is fogok kommentelni. Szóval:
    » A szavazást illetően: Hatalmas megtiszteltetés, hogy én inspiráltalak rá^^ Viszont, mint ahogy azt már te is tudod, imádom Tonet, ugyanakkor Ericet is, és természetesen Mimmit, na meg Mollyt is. Talán Danny az egyetlen, aki egy kicsit unszimpatikus :’D
    » A fejezet ugye fantasztikusra sikerült, de gondolom ezzel nem írok újat :P
    » Okos vagyok… Nagyon okos, hiszen annyira, de annyira… okos vagyok, hogy tudtam, mi lesz Mimmivel és Dannyvel:P Vagyis, majdnem tudtam ._. igen…
    » Mimmi és Molly veszekedésén röhögtem pár sort, de amikor a - nem tudok új szót- fantasztikus visszaemlékezés után Ericék egymásnak estek, a villámnál viszont észbe kaptak, és csak utána köszöntek a másiknak… végem volt :DD
    » Na, és… a vége… azt hiszem nem kell leírnom, hogy mit gondolok róla :P

    Nagyon, nagyon, nagyon [x10000000000000000000000000] várom az új fejezetet^^
    Love, Riley Anne

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :D
      Örülök, hogy sikerült pontokba szedned, igyekszem én is így válaszolni :)
      °Danny aranyos srác, remélem a köverkező részekben megszereted, de nagyon örülök, hogy mindegyik karakterben találtál olyat, ami szerethetővé teszi.
      °Köszönöm, remélem a továbbiakban sem okozok neked csalódást!
      °Okos vagy, nagyon okos ;)
      °Én is sokat mosolyogtam, miközben írta ezt a fejezetet.
      °Sejtem :) Szegények mindig így járnak :P

      Köszönöm, hogy írtál nekem, nagyooon köszönöm :)

      Törlés
  3. Hát szia.:)
    Elsőnek jelentem, hogy szavaztam. Aztán az utolsó kérdésedre válaszolva az új albumról a kedvencem a Stay és a Boomerang.:)
    Címet tekintve nem tudtam elképzelni mi is lehet benne. Vagyis gondolkoztam, de ismét valami Tone ügyre gondoltam. Bár mikor elkezdtem olvasni rájöttem ez nem az a rész.:)
    A két testvér beszélgetése igen aranyos és hát vicces is volt, bár mindketten próbálták komolyan kezelni saját okokból, de nem sikerült.
    A visszaemlékezés meg izgi lett, egy igazi ciki anya-lánya beszélgetést tártál elénk.:) Eric szemszög pedig...a viharos beszólása, azon jót nevettem:D Imádtam ezt a szemszöget, annyira aranyos volt.:)
    Hidd el kárpótoltál az egy hét kimaradás után.:) És kíváncsian várom a következőket, hisz írtad, ez még nem a vége.
    Szép napot, Bonie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :D
      Köszönöm! De jóó, nekem is épp ez a kettő a kedvencem *-*
      Igen, most kicsit romantikusabbra vettem a történetet, de nincs elfelejtve a Tone ügy...
      Igen, ezt a témát lehetetlen nevetés nélkül megközelíteni, legalábbis szerintem :P
      Nagyon örülök, hogy tetszett, és úgy érzed, megérte rá várni!
      Igen, ez még nem a vége, viszont én tegnap már megírtam az Epilógus felét... hogy mennyi van addig, azt nem árulom el, de ígérem, sok izgalom jön még!
      Köszönöm szépen, hogy írtál nekem! :)

      Törlés
  4. Nagyon tetszett, kövit hamar!!!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök neki, köszönöm szépen!

      Törlés