2013. szeptember 21., szombat

28. fejezet

Sziasztok Drágáim!

Eltellett egy hét, én pedig meghoztam a következő fejezetet.
Kicsit szomorú vagyok, amiért csak két hozzászólást kaptam, de azokat nagyon köszönöm, valamint a pipáknak és a szavazatoknak is nagyon örültem!

Annyi fontos mondanivalóm lenne, hogy meghoztam egy döntést, ami bár nehezemre esett, de így lesz a legjobb. A blog 30 fejezet+Prológus+Epilógus-ból fog állni, tehát már nincs sok vissza. Hogy miért? Mert a főiskola nagyobb falat, mint eredetileg hittem, ezt a történetet pedig nagyon szeretem, és nem akarok több hetes kihagyásokat vagy elveszíteni az olvasókat, netán összecsapni a részeket. Nem mondom, hogy örökké vége, és nem térek vissza majd egy második évaddal, de egyenlőre ami biztos az az, hogy ezen kívül két rész és az epilógus van még hátra.

Nem rabolom tovább az időtöket, kellemes olvasást és kérlel írjatok nekem pár véleményt!



28. fejezet
Otthon, édes otthon





Eric Saade

     Az ajtó kinyílott előttem, anyukám pedig rögtön a nyakamba vetette magát. Két karomat köré fontam, s így álltunk perceken keresztül.
     Beinvitált a lakásba, ahol körülnézve semmi szokatlant nem tapasztaltam. Folyamatosan beszélt, ömlöttek belőle a szavak. Azt sem hagyta, hogy a cipőmet levegyem, csak terelgetett a nappali irányába, ahol a lépcső alján megpillantottam nővéremet, aki karba font kezekkel, dühös tekintettel nézett rám.  Szabályosan elszégyelltem magam, szemeimet lesütöttem, mert tudtam, teljes mértékben igaza van. Anya igyekezett némán megróni, de Lina állta a pillantását. A feszültségtől sűrű levegőben a kés megállna. Két oldalról nyom ez a kellemetlen szempárbaj, s lassan tényleg a menekülés mellett döntök, mert ez megfojt.
-     Azért ennyire ne örülj nekem. – Szólaltam meg végül elsőként, mire Lina közelebb lépett, és lendületesen pofonvágott. Hát erre nem számítottam, de arra sem, amit ezután tett. Megölelt.
-     Ha ezt még egyszer megmered tenni, soha, de soha többé nem állok szóba veled, te idióta seggfej! – Mutatóujjával fenyegetőzött, de az ajkain mosoly játszott. Végül én is elnevettem magam, magamhoz szorítottam az okoskodó, minden lében kanál, de szeretnivaló nővéremet.
-     Hiányoztál, te boszorkány!
-     Hiányoztál, te majom! – Összeborzolta tökéletesen beállított hajam, amiért morogni kezdtem, de csak kinevetett.
     Anya mosolyogva figyelte a jelentet, majd felkiabált a többieknek, hogy megjöttem, de nem nagyon érkezett válasz. Kicsit elszomorodtam, mert eléggé rosszul esett, hogy a kicsiket ennyire nem érdeklem, de valójában köszönhetem magamnak. Az utóbbi időben keveset foglalkoztam velük, ez pedig most visszaüt.
-     Erre mondják azt öcsi, hogy a fagyi visszanyal. – Lina bölcs megszólalása tökéletesen a helyzetre illik, de megtarthatta volna magának.
-     Egyetlen nővérkém, ezzel nem vigasztaltál meg. – Felhúztam orrom, de időm sem volt duzzogni, ugyanis anya emlékeztetett valamire, amit nem is tudom, hogyan felejthettem el.
-     De Eric, nem azt mondtad, hogy bemutatod a barátnődet? Ő hol van? – Tekintetével körbepásztázta a szobát, de sehol sem látott ismeretlen arcot.
-     Na, ennyit a jó hangulatról. – Vágódott le Lina a fotelbe, anya pedig fenyegetően nézett rá. Jelentőségteljes pillantása azt súgta nekem, ezt a témát már jó néhányszor átrágták, és nővérem nem a megbeszéltek alapján viselkedik.
-     Viselkedj! – Sziszegte neki fogai között, aki csak vállat rántott. – Nos? – Kérdezte újból.
-     Telefonál, de igazából csak bátorságot gyűjt. Azt mondta tíz perc, szóval mindjárt jön. – Mosolyodtam el a gondolatra, hogy mennyire meg fognak lepődni.
     Az emeleten mozgolódást hallottam. Felnéztem, s kisebb testvéreim egymás hegyén-hátán leskelődtek lefele. Mikor észrevettek Arvid és Ida elindult lefele, de Noora csalódott, könnyes szemekkel nézett rám, és mire felálltam volna, már visszament a szobájába.
-     Mi baja van? – Néztem kérdőn a többiekre, de senki sem válaszolt, végül az engem ölelő Ida megszólalt.
-     Az, ami mindegyikőnknek. Nem foglalkoztál velünk, most pedig végre hazajössz, erre magaddal hozod a barátnődet, akit nem is ismerünk. Ráadásul Mollytól sem tudtunk elköszönni, pedig mind nagyon szeretjük őt. Nem akarjuk az újat. Téged akarunk, de őt nem. – Megsimogattam fejét, majd egy puszit adtam arcára.
-     Hidd el, szeretni fogjátok. – Megrázta okos kis buksiját, majd beleült Lina ölébe.
     A telefonom rezegni kezdett, egy üzenetem jött Mollytól, hogy menjek ki érte. Felálltam, minden szempár rám szegeződött.
-     Azonnal jövök.
     Ahogy kiléptem, megláttam ideges barátnőmet. Egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát, közben ujjait tördelte. Még így is édesen festett. Közelebb mentem hozzá, arcát két kezem közé fogtam, így kénytelen volt rám nézni.
     Nem kellett semmit mondanunk ahhoz, hogy tudjuk, mire gondol most a másik. Szavak helyett, a szemeinkkel beszélünk. Felbecsülhetetlen érzés, mikor valakivel annyira összekapcsolódsz, hogy csupán egyetlen pillantásból érti a gondolataid. Ehhez sok idő, végtelen szerelem, őszinteség, nyitottság szükséges. Ez egy olyan kapocs, ami rendkívül kevés embernek adatik meg. Az ikrek közötti láthatatlan szál hihetetlennek tűnik, mégis mindenki tudja, hogy ott van. Viszont, amikor ez a szál két olyan ember között alakul ki, akik nem vérrokonok, akiknek a szívét a szerelem tiszta érzése tölti meg, akkor csodaként említendő.
     Egyetlen kimondott szó nélkül, kézen fogva indultunk el befele. Szélesre nyitottam az ajtót, utoljára rápillantottam, majd miután bólintott megszorítottam a kezét, és a nappaliba vettük az irányt, ahol a hangulat időközben megváltozott. Ideges, türelmetlen szempárok kereszttüzében égtem, ugyanis Molly a hátam mögé állt, így családtagjaim nem láthatták.
     Anya kapcsolt elsőként, felállt, egy mosolyt erőltetett arcára, majd egyre közelített felénk. Előttem megtorpant egy pillanatra, de vigyorogva jeleztem neki, hogy csak bártan tegye meg azt az egy lépést, ahonnan már láthatja a kis bujdosót. Ő így tett, balra lépett egyet, majd meglepődöttségében eltátotta száját, szemét behunyta, aztán újra kinyitotta, végül egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle, s őszinte mosollyal az ajkain ölelte át Mollyt, akinek szintén sziklák zuhantak le szívéről.
-     Ez nem volt jó vicc, gyerekek! – Könnyes szemmel ölelt meg engem is, a többiek, pedig kíváncsian nyújtogatták nyakukat.
-     Bocsánat, csak nem tudtuk, hogyan mondjuk el, így gondoltunk, inkább megmutatjuk. – Miközben Moll beszélt, addig testvéreim arcát figyeltem. Lina nevetve vágott hozzám egy párnát, azután pedig barátnőmhöz szaladt, s úgy megszorongatta, hogy féltem, a szuszt is kinyomja belőle. Ida derekamat ölelte át, majd ugyanezt tette Mollyval is, öcsém pedig megcsókolta kézfejét, mint a nagyok.
-     De hol van Noora? – Tette fel a kérdést, mikor elhelyezkedtünk a kanapén.
-     Nem hajlandó lejönni. Azt mondta, Eric elárulta őt és téged is. – Anya somolyogva rázta fejét, mert már nincs létjogosultsága húgom utálatának, de láttam, Mollynak nagyon jól esett.
     Ideje a kezembe venni az irányítást. Felmegyek hozzá. Felsétáltam a lépcsőn, megálltam az ajtaja előtt, majd kopogtatni kezdtem. Mivel semmiféle választ nem kaptam, megpróbáltam még egyszer, de továbbra sem mutatott hajlandóságot arra, hogy társalogjon velem.
-     Noora, én vagyok az, Eric. Egyedül jöttem, annyira hiányzol, kérlek, gyerek ki! – Meg sem lepődöm, hogy nem szól egy árva szót sem. Azt hiszem, kevés leszek kihozni innen, ha csak nem folyamodom valamilyen cselhez. – Van egy meglepetésem, hoztam neked valamit.
-     Nem érdekelsz, Mollyt akarom. – Tudtam én, hogy ez beválik.
-     Látod, már hozzám szóltál, de lehetnél barátságosabb is, a bátyád vagyok. – Dorgáltam meg, ami újból választ csikart ki belőle.
-     Mostanában nem úgy viselkedtél. Cserbenhagytál, megfeledkeztél rólam! – Hallottam, ahogy közeledik az ajtó felé, és nem is tévedtem, ugyanis következő mondatát a szemembe intézte. – Te nem is szeretsz engem. – Könnyezni kezdett, engem pedig mardosni kezdett a bűntudat.
-     Ne mondj butaságokat, nagyon szeretlek! – Átöleltem kicsi, törékeny testét, majd felemeltem. Kezeit nyakam köré fonta, és még szipogott kicsit.
-     Csak hogy tudd, nem leszek kedves az új barátnőddel, utálni fogom.
-     Majd meglátjuk, hercegnőm. – Megpusziltam arcát, közben pedig éppen leértünk a többiekhez.
     Húgom el volt foglalva azzal, hogy bebizonyítsa, ő nem fog szóba állni a barátnőmmel, én viszont kihasználtam a lehetőséget, és beletettem Molly ölébe. Mikor észlelte, hogy valami nem stimmel, abbahagyta a fecsegést, felnézett rá, s mikor végre feldolgozta kit is lát, azonnal sikítani kezdett, és össze-vissza puszilgatta, ölelgette szegény lányt.
-     Hiányoztál, királylány! – Molly végig simított Norra haján, hátán, és magához vonta. Annyira édesen festettek így együtt. – Mennyire megnőttél.
-     Na, még mindig biztos vagy benne, hogy nem állsz szóba vele? – Kérdeztem pimaszul, mire megrázta fejét, és a fülembe suttogta, hogy nagyon szeret. – Én is szeretlek!
     Sok minden szóba jött, és nevetgélve meséltük el Mollyval az elmúlt hetek kavalkádját.
-     Ez úgy hangzik, mint egy rossz latin szappanopera. – Horkant fel Lina, amin jóízűen kacagni kezdtünk.
-     Mire gondolsz? – Tettem fel a kérdést édesanyámnak címezve, aki szótlanul nézett minket, és felfelé görbült a szája sarka.
-     Annyira jó így látni benneteket, hogy nevettek. Az életnek a mosoly ad értelmet, így azt kívánom, mindig maradjatok ilyenek.
-     Ezen módosítanék. Nekem Molly mosolya az életem! – Barátnőm hozzám bújt, anyukám szemében könnycsepp csillogott, nővérem nagyokat kurjongatott, míg a kicsik nem is értették, mekkora súlya van annak, amit az imént mondtam.


     Mimmi Sandén

     Tartalmas egy heten vagyunk túl. Dannyvel sokat beszélgettünk a kapcsolatunkról, és abban maradtunk, hogy lassítunk. Fizikai fájdalmat okozott mindkettőnknek meghozni ezt a döntést, de így lesz a legjobb. Azóta eljárunk igazi randevúkra, romantikus vacsorákat főzünk, és fogyasztunk együtt, virágot kapok, amit rendre csókokkal jutalmazok. Valahogy így minden jobb, talán azért, mert valóságosabb.

     * Szeretem a meglepetéseket, főleg az esti órákban. Alapjáraton félek a sötéttől, az ágak zörgésétől, az állatok neszezésétől, viszont ha valaki fogja a kezemet, akkor tudom értékelni mindezek szépségét.
     Danny, ahogy ígérte, pontban hét órakor csengetett. Mivel igyekeztem elkerülni a családi vallatást, egyszerűen felkaptam a kabátomat, elkiáltottam egy köszönés félét, majd kézen fogtam barátomat, és bevágtam magam az autóba.
-     Hova megyünk? – Próbálkoztam, de csak egy fejrázást kaptam válaszul.
-     Olyan szép vagy, kár lenne érted. – Nézett rám megrovón, szemöldököm pedig felszaladt az értetlenségtől. Úgy érzem magam, mint aki kihagyott egy lépést. – Ne kíváncsiskodj! – Magyarázta meg, majd megsimította arcomat.
     Út közben sok mindenről szó esett, így észre sem vettem, mikor haladtunk el a város mellett. Idővel azt is feladtam, hogy kiderítsem, hová megyünk. Fejemet nekidöntöttem az ablaknak, s onnan kémleltem az elsuhanó házakat, fákat. Már majdnem elnyomott az álom, mikor az autó lefékezett, szerelmem pedig arcomat kezdte puszilgatni.
-     Kicsim, megérkeztünk.
-     Ühm. – Nyöszörögni kezdtem.
-     Haza is mehetünk, ha fáradt vagy. – Hangja kicsit csalódottá vált.
-     Dehogy! – Kipattantak szemeim, és kiugrottam a kocsiból.
     A csomagtartóból kiemelt egy piknik kosarat, a vállára dobott egy pokrócot, tenyeremet az övébe fogta, és elindultunk egy kis ösvényen.
     A fölénk magasodó fák elfojtották a nap gyenge próbálkozásait, így félhomályban, kéz a kézben botorkáltunk a számomra ismeretlen hely felé. Egy-egy állat, talán nyúl vagy mókus zavarta meg a csendes idillt, melyet a levelek susogása, és a víz csobogása biztosított.
     Amint kiértünk a szabad ég alá, lerúgtam papucsomat, s vidáman szaladtam mezítláb a langyos homokban. Nagy lendületem végett nem tudtam lefékezni, így a víz hűvös hullámai térdemig csaptak fel.
     Kis idő múltán feldolgoztam a varázslatos látványt, a romantikus hangulatot, és visszasétáltam szőkehercegemhez, aki már letelepedett a kockás plédre, és könyökére támaszkodva figyelte bolondozásomat. Szó szerint bevetődtem mellé, kezemet mellkasára simítottam, így kibillentve egyensúlyából. Ráfeküdtem, majd lágy, gyengéd csókot leheltem ajkaira, amit ő készségesen viszonzott is.
     A kis fonott kosárkából előkerültek szendvicsek, kakaós csiga, egy üveg édes bor, valamint egy kis dobozka is. Kérdőn néztem fel Dannyre, de ő nem mondott semmit, csak bátorítóan bólintott, így kezembe vettem, majd vizsgálni kezdtem. Bordó színű, bársonyos tapintású, téglalap alakú kis doboz volt, egy hófehér masnival átkötve. Óvatosan bontottam ki, leemeltem fedelét, és ahogy az lenni szokott, szemem-szám tátva maradt. Egy ezüst karkötő, melyen egy végtelen nyolcast ábrázoló medál lóg, közepébe pedig neveink kezdőbetűi vannak gravírozva. Aligha tudtam megszólalni, a sírás is fojtogatott, meghatott, meglepett, és boldog vagyok.
-     Köszönöm! – Suttogtam, miközben mellkasához bújtam, arcára egy puszit nyomtam, miközben mosolyogva figyeltem, hogyan helyezi csuklómra az ékszert.
-     Komolyan gondolom, Mimmi. Tényleg szeretlek! – Arcomat tenyerei közé fogta, és birtokba vette ajkaimat, amik önálló életre keltek. *

     Eric ütései már csak nyomaiban láthatóak Danny arcán, mégis mély nyomot hagytak bennünk. Utálom bevallani, de hálás lehetek érte, hogy így helybenhagyta barátomat. Ez észhez térített bennünket, mi több varázslatos, felejthetetlen perceket, órákat, napokat töltünk azóta egymással. Nevetünk, kacagunk, bolondozunk, beszélgetünk, és pillanatról pillanatra közelebb kerülünk egymáshoz. Megismerjük a másik hibáit, szokásait, észrevesszük az apró jeleket, amik tökéletessé teszik kapcsolatunkat. Az érzéseink letisztulnak, elmélyülnek, amivel egy hosszú, harmonikus, határtalan szerelmet alapozunk meg.


Molly Sandén

     Vígan nevetgélve töltöttük el Kattarpban az első esténket. Hiányzott már nekem ez a harmónia, a frissen sült almás pite, a kisgyermekek zsivaja. Ez a hely mindig a nyugalom szigete volt számomra, és most sem okozott csalódást. Csodával határos módon a gondok itt eltűnnek. Marlene kedvessége, vagy a kicsik energiája teszi ezt, azt nem tudom, mindenesetre szeretek itt lenni.
     Kéz a kézben, néma csendben sétálunk az utcán, mert itt ezt is megtehetjük. Nem kell attól félni, hogy mikor villan a vaku, hogy melyik bokorból ugrik ki egy paparazzi. A legnagyobb ránk leselkedő veszély egy varjú, esetleg egy kóborcica.
     Eric hirtelen megtorpant, kezét számra tapasztotta, én pedig ijedten fürkésztem arcát, tekintetétől megrémültem, nem ismertem azt a szempárt, ami engem nézett, biztos voltam benne, hogy valami baj van, hogy látott valamit, amit nem kellett volna. Testével egy vastag törzsű fának nyomott, és vészesen közeledett felém. Amint ajkai a nyakamra tapadtak megremegtem, ő pedig elnevette magát. Értetlenül toltam el magamtól, teljesen összezavarodtam. Mi történt vele?
-     Moll, látnod kellene az arcod. – Olyannyira nevetett, hogy összekuporodott a földön, én viszont továbbra sem mozdultam. Leforrázva álltam egyhelyben, s csak bámultam a rázkódó fiút.
-     Ez mégis mire volt jó? Tudod mennyire megrémítettél? Normális vagy? Azt hittem megláttál valami szörnyűt, vagy mit tudom én. – Keltem ki magamból, mikor rátaláltam a hangomra.
-     Régen szeretted, mikor megvadultam. – Állt fel, majd magához rántott, hajamat fülem mögé tűrte, és úgy suttogta a szavakat, hogy kirázott a hideg, az erő kezdett kiszállni belőlem, elgyengültem. – Vagy már elfelejtetted, mi történt pontosan ennek a fának a tövében azon a nyáron?
     Úgy öntöttek el az emlékek, ahogy az imént a forróság, és a remegés.

     * El sem hiszem, hogy ilyeneket mondott. Még soha senki nem bántott meg ennyire, megalázott. Ennyit érek neki? Ez az, amit szerinte én érdemlek? Tényleg csak egy nyári kaland vagyok, egy fogadás? Hogy lehettem ennyire naiv? Hogy szerethettem bele ebbe az emberbe. Azt hittem, ő más. Mindenki beleesik abba a hibába, hogy azt gondolja, a rossz csak mással történhet meg. Nos, aki álomvilágban él, és hisz a mikulásban, az pontosan úgy fog pofára esni, mint én az imént. Magasról lehet igazán nagyot zuhanni, hát úgy érzem, hogy egészen a Mount Everest csúcsáról pottyantam le.
     Könnyfátyolos tekintettel, remegő lábakkal, összetört szívvel futottam előre, míg el nem botlottam. Egy öreg fa tövében kuporodtam össze, vártam, hogy felébredjek, hogy valaki megrázza a vállamat mondván, ez csak egy borzalmas rémlom, hogy Eric megjelenjen, és megszidjon, hogy hogyan feltételezhettem egy ilyen képtelenséget róla. De nem jött, egyik sem történt meg.
     Úgy egy óra telhetett el, mikor a nevemet hallottam. Egy aggódó, kétségbeesett hang ismételgeti egyre hangosabban, de ahelyett, hogy felhívtam volna magamra a figyelmet, tovább lapultam.
-     Molly! Molly, az isten szerelmére hol vagy? Molly? – Nem hiszek többé ennek a hangnak, ennek az embernek.
     Néhány perc után a park újra elcsendesedett. Hát hamar feladta a keresésem, nem tett túl nagy erőfeszítéseket annak érdekében, hogy megtaláljon, de mit is várok olyasvalakitől, aki fogadásból színlelt szerelmet.
-     Azt hiszed, megszökhetsz? Ez az én terepem. – Kicsit gúnyosan csengett a hangja, szabályosan megijedtem.
-     Menj el! Gyűlöllek, undorodom tőled, hagyj békén! – Újból sírni kezdtem, de megszorította csuklóm, magához vont, tenyerét nyakamra, másikat derekamra csúsztatta, így mozdulni sem tudtam, esélyem sem volt a menekülésre, és mivel jóval erősebb nálam, eltaszítani is képtelen voltam.
-     Félreértetted! Ezek a barmok nem rólad beszéltek, sosem tennék veled ilyet, ilyennek ismersz? – Agresszív arckifejezését látva megszólalni sem mertem, csak összébb húztam magamat.
     Megölelt, és meglepő, de megnyugtatott. Furcsa, hisz az előbb még a félelem uralta minden porcikám, most pedig biztonságot érzek. Orvoshoz kellene fordulnom, mi van velem?
     Eric államat megemelte, így kénytelen voltam a szemébe nézni. Nem mondott semmit, csak nyakamhoz hajolt, és elkezdte csókokkal beborítani, majd szívogatni. Először megrándultam a szúró érzéstől, aztán magamat is meglepve két kezemmel nyakába csimpaszkodtam, lábaimmal derekát kulcsoltam át, és ajkaimmal addig erőszakoskodtam, míg hozzá nem fértem az övéihez. Vadul csókoltuk egymást, nyoma sem volt a korábbi gyengéd, óvatos, érzelmes pusziknak. Szenvedéllyel és vággyal telve faltuk a másik ajkait. Éreztem, hogy a heves csókcsata közben Eric, és az én ajkaim is megduzzadtak. Ujjai hajamban kezdtek vándorolni, majd belemarkolt, és kissé hátrahúzta fejem, így teljesen hozzáfért nyakamhoz, amit ismét kényeztetni kezdett. Eközben letelepedtünk az öreg fa tövében, ahol fölém magasodva folytatta tovább. Elkezdtem lehámozni róla a pólót, majd egy erőteljes rántással ő is szabaddá tette felsőtestemet.
-     Azt megmondod, mibe megyek haza? – Nevettem, mivel az ingemről az összes gomb leszakadt.
-     Most nem érdekel. – Zihálta, majd végig csókolta, harapdálta egész felsőtestemet.
     Elveszítettem a fejem, kicsúszott a kezemből az irányítás, a józan eszem teljesen cserbenhagyott. Minden porcikámat a szenvedélytől fűtött vágy uralta. Köd telepedett az ítélőképességemre, csak a nedves ajkakat, az éles fogakat, a vándorló, kutakodó kezeket érzékeltem.
-     Szerintem ezt nem pont így képzelted el. – Gördült le rólam hirtelen Eric, majd hajamat a fülem mögé rendezte, és egy leheletfinom puszit adott az arcomra.
-     Mi van? – Szórakozik velem? Mi a fene folyik itt? Komolyan le tudott állni? Mindjárt meghalok a bennem felgyülemlett vágytól, a vérem csak úgy zubog az ereimbe, ő meg arról beszél, hogy mit és hogyan képzeltem el? Biztosan csak álmodom.
-     Ez a legkevésbé sem romantikus, valamint hiába van este, egy közparkban vagyunk. – Mutatott rá egy tényre, amiről megfelejtkeztem, bár az imént teljesen kiürült a fejem, viszont most már az is dereng, miért is jöttem ide.
-     Eric, mondd meg az igazat. Fogadtál a srácokkal? – Szólásra nyitotta a száját, de gyorsan hozzátettem még valamit. – Kérlek, ne keríts! Valószínűleg meg tudnám bocsájtani, talán idővel az emlékezetemből is kitörölném, de tudnom kell. – Ez még véletlenül sincs így, neki viszont ezt nem kell tudni.
-     Fogadtam velük. – Kifújtam a benntartott levegőt, és lassan leomlott a világom.
     Készültem felállni, mikor megfogta a kezem, visszarántott az ölébe. Arcomat maga felé fordította, és egy szót sem szólt, míg nem emeltem rá tekintetem. Mélyen a szemembe nézett, csak azután folytatta.
-     Nem vagyok büszke magamra, de megtettem. Azt viszont félreértetted, hogy miről, és kiről. Egyáltalán nem rólad volt szó. Évekkel ezelőtt történt, de azóta minden alkalommal megkapom, mikor hazalátogatok. Szeretlek, soha nem tennék veled ilyet.
-     Ugye tudod, hogy az elmúlt egy órában, nagyon gyűlöltelek. – Jelentettem ki durcásan, mégis megkönnyebbülten.
-     Hát, nekem nem úgy tűnt. – Vigyorgott rám kajánul. – De ha te így mutatod ki a gyűlöletet, akkor szívesen felhúzlak máskor is. – Alsó ajkamba haraptam, majd arra eszméltem, hogy megint egymás szájával játszadozunk. A számnak vajon lehet izomláza? Mert ha igen, akkor holnap ki sem tudom nyitni.
-     Tudod, bevallom, kicsit megijedtem, mikor megjelentél, annyira agresszívnak látszottál, de elég jó dolgok sültek ki belőle. – Somolyogtam szégyenlősen, hiszen ennyire még sohasem vadultunk meg.
-     Sajnálom, csak féltem, hogy komolyan veszed, nem hallgatsz meg, és elveszítelek. De ahogy mondod, jó vége lett. *

     Miközben elmerültem emlékeimben, észre sem vettem, hogy hazaértünk. A lépcső alján Eric felkapott, felszaladt velem a szobájába. Úgy csimpaszkodtam rajta, mint egy kismajom, amit ő ügyesen a maga előnyére fordított. Amint beléptünk a helyiségbe, berúgta az ajtót, és háttal nekitámasztott. Igyekeztem visszafogni hangomat, de nagyon nehezemre esett, ugyanis barátom kibújtatott szoknyámból, majd a fülem alatt kezdte szívni a nyakam, amitől minden idegszálam megfeszült, elöntött a forróság, de meztelen testemet végigsimító kezei ugyanekkor hidegrázást okoztak. Hátát karmolva próbáltam megfékezni, de ez csak olaj volt a tűzre. Lefektetett az ágyra, teljesen belesüppedtem a puha anyagba. Ráült csípőmre, de nem nehézkedett rám. Fülem tövétől haladt lejjebb érzéki csókjaival, és mikor már a köldökömnél járt nem bírtam tovább, felszakadt belőlem egy nyögés. Pólójánál fogva húztam fel magamhoz, majd le is szedtem róla a túl sokat takaró anyagot. Kezemmel végigsimítottam kockáin, alhasánál a nadrág mentén, mire ő sem bírta tovább türtőztetni magát. Ajkaival lecsapott az enyémekre, amik kérés nélkül engedelmeskedtek neki. Tombolt bennem a szenvedély, ahogy benne is. Csak úgy lángoltam, édes kínok között tobzódtam. Akarom őt, mindennél jobban akarom őt. Most nem számít semmi, nincsenek szabályok, félelmek, fenntartások, csak arra vágyom, hogy ő és én újra mi legyünk.
-     A szerelmeddel fogsz megölni! – Suttogtam halkan, és ő értve a célzást, véget vetett kínjaimnak.

     Most semmi és senki nem zavart meg minket. Ezekben a percekben teljesen eggyé váltunk. Együtt mozogtunk, együtt vettünk levegőt, a szívünk is egy ritmusra vert. Nem akarom, hogy ennek az érzésnek valaha is vége legyen.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------



Nem Eric, nem Molly, de nagyon megható, szerintem érdemes megnézni...

4 megjegyzés:

  1. Rettentően jó rész lett! Alig várom már a következőt! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, és azt is, hogy írtál!

      Törlés
  2. Szia!:)
    Jajj, ez a rész annyira aranyos volt, a cím pedig teljes mértékben tökéletes választás!:) Linát én nagyon bírtam, Saade-t mindig megdobálják, most a nővére egy párnával.:D Marlene nagyon megkönnyebbült, hogy valóban Molly a barátnő. Noora is, ami igazán átjött minden érzésével együtt. A visszaemlékezés pedig magáért beszélt.:D
    Örülök Mimmi és Danny kettősének is, meg persze annak, hogy az Eric pofonok hatottak.:P
    Most kicsit kitérek arra, hogy máris vége? Még annyira olvasnám.. Ám én még mindig várok egy kis izgalmat, szóval most ez a két hét nekem kínszenvedés lesz.:'D Nagyon-nagyon várom az elkövetkezendőket!! Ezt pedig imádtam.:D
    Szép napot, Bonie :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen a szavaidat!
      Örülök, hogy átjöttek az érzelmek, mert kicsit féltem ettől a résztől, a családi idill, több korosztály megszemélyesítése elég nagy gondot okozott nekem.
      Igen, elhiheted én sem így terveztem, de látod, már most két hetes kihagyás volt, és egy olyan pontra értem, ahol be tudom fejezni, nem akarom úgy elhúzni, hogy több hetes, ne adj isten hónapos kihagyásokkal teszem fel a részeket, így látom a legjobbnak, de sosem biztos hogy egyszer nem fogom majd folytatni.
      Köszönöm, hogy írtál nekem! :D

      Törlés