2014. február 15., szombat

Scream! ~ Prológus.

Sziasztok Drágáim!
Szombat van, én pedig ígéretemhez híven meghoztam a Scream című történetem prológusát. Régen írtam már, kicsit kijöttem a formából, de miután a bétám egy kincs, remélem elnyeri tetszéseteket a fejezet. A kezdetekben különösen fontos lenne számomra a visszajelzésetek, úgyhogy szépen kérlek benneteket, pipák, hozzászólások formájában véleményezzétek az eddig leírtakat -akár a chatben is. 
Ebben a részben a női főszereplőt ismerhetitek meg kicsit közelebbről, az első fejezetben pedig majd a férfi főhősünket hozom kicsit közelebb hozzátok.
Nem is húzom tovább az időt. Kellemes olvasást, várom a véleményeket!

ui: Köszönöm az új feliratkozókat, szeretettel várom az újabbakat!      
Jenni


Prológus


Az első mindig különleges, egyszeri és felejthetetlen.  Éppen ezért
az első benyomás megismételhetetlen.”


Nana


     Sötét, szűk utcák, hangos, szűnni nem akaró dudaszó, rohanó, figyelmetlen emberek. Ezzel a néhány szóval tudnám jellemezni azt a helyet, ahová csöppentem. És most félek, határozottan félek. Már nem vagyok benne olyan biztos, hogy jó döntést hoztam.

* Újra felszínre jöttek azok a gondolataim, amik mostanság gyakran foglalkoztatnak. Valamit kezdenem kell az életemmel. Lassan tizenkilenc éves leszek, de az önállóság és én még csak köszönőviszonyban sem vagyunk egymással. Még mindig a szüleim pici lánya vagyok, akit mindig kiszolgálnak, mindent a feneke alá tesznek, akinek egy teáscsészét sem kellett soha életében arrébb tennie, de én nem akarok ilyen lenni. Hiszem, hogy több van bennem annál, mint amit jelenleg fel tudok mutatni. Egy egészséges, életerős fiatal lány vagyok, ám ahelyett, hogy élném a korombeliek életét, a négy fal között ülök, szorgalmasan tanulok, és ezzel el is mondtam mindent magamról. Nincsen valódi életem. Elém teszik a kész reggelit, cipelik helyettem a táskámat, kitakarítják a szobámat, megengedik a fürdővizemet, majd gondosan betakargatnak, mielőtt elaludnék. Más azt mondaná, mit panaszkodom, hiszen arany életem van, de ez nem igaz. A törődés, a szeretet, amit kapok, az valóban mesébe illő, viszont azzal, hogy minden terhet levesznek a vállamról, talán többet ártanak, mint segítenek. Nem szeretnék egy elkényeztetett fruska maradni, aki apucit riasztja, mikor problémája támad. Meg kell tanulnom megbirkózni az elém gördülő akadályokkal, azonban ez ebben pillanatban lehetetlen küldetésnek tűnik, hiszen gőzöm sincs a valódi világról. Sosem léptem ki a komfortzónámból, ami azt eredményezi, hogy egyáltalán nem vagyok felkészülve a lehetséges nehézségek leküzdésére. Ugyanakkor ha másom nincs is, akaraterőm az van. Apukám mindig azt sulykolta belém, hogy nincsen lehetetlen, csak tehetetlen. Mindeddig kényelmesen tengődtem szüleim szárnyai alatt, de itt az ideje kirepülnöm, és felnőnöm. *

     Talán jó, talán rossz döntést hoztam, de nem fogom megmásítani. Kitartok mellette, és bebizonyítom magamnak, hogy képes vagyok önállósodni, megállni a helyemet egyedül egy idegen városban. Úgy érzem, erre van szükségem. Változtatnom kell addig, amíg nem kényelmesedek el teljesen. Most itt ez a lehetőség, nem szabad elengednem.

-     Minden rendben van? – Szakított ki gondolataimból egy kedves, középkorú nő.
-     Elnézést, persze. – Barátságos mosolyt varázsoltam az arcomra, igyekeztem magabiztosnak látszani.
-     Miben segíthetek? – Óvatosan végigmértem. Vörös haja válláig ért, elegánsan volt felöltözve, bizonyára fontos ember lehet.
-     Velem beszélt telefonon, én érdeklődtem az albérletről. – Szedtem össze végül magamat.
-     Hát persze. Jöjjön beljebb. – Betessékelt, majd hellyel kínált. – Esetleg tegeződhetnénk, nagyon fiatalnak tűnsz, és én sem érzem magam olyan öregnek. – Nevetett fel kissé kínosan.
-     Hogyne. Így sokkal kényelmesebb lesz kommunikálni. – Megkönnyebbültem, ugyanis jól nevelt, tisztelettudó embernek tartom magam, de nem szeretem a hivatalos társalgást.
-     Köszönöm. Akkor beszélgessünk egy kicsit, ugyanis szeretnék néhány dolgot megtudni rólad.


Linda

     Bájos, fiatal lány. Derékig érő, hosszú, nagyon sötét barna, már majdnem fekete haja van. Szemeiben a megilletődöttség csillog, és kicsit esetlennek tűnnek mozdulatai, bár próbál határozottan viselkedni. Nem magabiztos, viszont rendkívül szimpatikus.
-     Kérdezz nyugodtan, ha tudok, válaszolok. – Ritkán nézett a szemembe, kerülte a tekintetem, a lábai folyamatosak jártak, ujjait pedig tördelte. Tettetett nyugodtsága, és gesztusai teljesen ellentmondtak egymásnak.
-     Először is, hány éves vagy?
-     A nyár végén leszek tizenkilenc.  – Jól sejtettem, nagyon fiatal, bár én még ennyit se mondtam volna. Nem néz ki többnek tizenhétnél.
-     Akkor még tanulsz? – Óvatosan próbáltam közeledni felé, mert láttam, bármelyik pillanatban elsírhatja magát. Nagyon kíváncsi vagyok, mi motiválta a költözésre, de ezzel a kérdéssel még várnom kell.
-     Igen, a jövőhónap elején érettségizem. A nyáron egy nyelvtanfolyamra fogok járni, ősszel pedig, ha minden jól megy, főiskolára megyek. – Ezek alapján elég okos. Akkor nem értem, miért ilyen zavart.
-     Jól gondolom, hogy érettségi után szeretnél költözni, ugye? – Bólintott egyet. – A tanulás miatt döntöttél úgy, hogy a fővárosba teszed át a székhelyed?
-     Hát, részben. De megnézhetném a lakást? – Félve tette fel a kérdést, én pedig nyugtáztam magamba, hogy ma biztosan nem fogom tudni kielégíteni kíváncsiságomat.


Nana

     Kellemetlenül éreztem magam, miközben kérdezgetett. Ha valakit ismerek, akkor már nincsen problémám a kommunikálással, de az ismerkedés elég nehezen megy. Régebben sosem voltak fenntartásaim az emberekkel szemben, de olyan sokszor kaptam már nagy, s nem várt pofonokat az élettől, hogy megtanultam, az egészséges bizalmatlanságra szükség van.
-     Azt elárulod, hogy milyen nyelven fogsz tanulni? – Egész úton be nem állt a szája, folyamatosan kérdezgetett, nekem pedig kezdett betelni a pohár. Nem bírom elviselni a tolakodó embereket. Amilyen szimpatikus volt első ránézésre, most annyira irritál. Emberismeretből egyes, megint.
-     Kínaiul. – Igyekeztem tömör válaszokat adni, de nem vette a lapot.
-     Ó. – Kiült a meglepettség az arcára, majd mosolyogva hozzátette: - Amennyiben kiveszed a lakást, kapsz is egy kínai szomszédot, bár azt nem tudom, mennyire beszéli a nyelvet.
-     Ez szuper! – Örültem meg hirtelen, hiszen az ázsiai emberek mindig felvillanyoznak.

     Időközben megérkeztük a barátságos házhoz. Tipikus bérháznak tűnik, de belül nagyon szép. Tiszta, sehol nem omladoznak a falak, látszik, hogy a közelmúltban újították fel. Felfele kovácsoltvas lépcsők vezetnek, de nem élvezhettem őket sokáig, ugyanis az első emeleten rögtön balra vettük az irányt. Egészen a második ajtóig sétáltunk, amikor mosolyogva kezdett táskájában kutakodni.
-     YaOu, gyere ide egy percre, kérlek. – Hallottam meg hirtelen a kulcsaival babráló nő hangját, majd kíváncsian néztem abba az irányba, amerre előbbi mondatát intézte.

     Az első benyomás

4 megjegyzés:

  1. Szia drága Jenni!:)
    Annyira örülök, hogy visszatértél!:) A legelején, ahogy leírtad Nana mostani környezetét, már azonnal bele tudtam élni magam. Láttam magam előtt. El sem hiszed mennyire örülök, hogy van benne visszaemlékezés!:) Ahogy megírtad az elvágyódó gondolatait, csak úgy faltam a sorokat. Mindig megdöbbenek milyen választékos a szókincset, fantasztikus.:) A két szemszögben kiderült, a lány próbál magabiztosnak látszani, sajnos nem a legjobban megy neki. De ez már egy jó irány, amerre elindulhat.
    Saját lakás, nyelvtanulás, segítő szomszéd. Kell ennél több a boldogsághoz?:D Jó bizonyára kell, de azért jól hangzik így is. Kíváncsi leszek a srác véleményére és viselkedésére. Arra számítok, nem éppen egyszerű ismerkedés lesz. Várom az első benyomást.:D

    Puszi Bonie Millis

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, hogy itt vagy nekem megint, ez számomra felbecsülhetetlen!
      Örülök, hogy sikerült beleképzelned magad a helyébe, ugyanis kedvességed ellenére rendesen kijöttem a formából, és ha a bétám nem lenne, fogalmam sincs, mi lenne velem. Szóval neki ismét hatalmas hála.
      Kell bizony, sok minden kell még a boldogsághoz, mert nem minden arany, ami fénylik, ahogy azt a mondás is tartja! És, hogy egy kis kulisszatitkot is eláruljak... nem feltétlenül az ismerkedés lesz nehéz, inkább, ami utána jön, az lesz kissé zavaros. És egy újabb kulisszatitok.. arra, hogy megtudd mi az első benyomás, még ingen sokat kell várnod ;)
      Köszönöm, hogy írtál nekem!
      Puszi Jenni

      Törlés
  2. Nagyon jo hamar kövit! :) ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, már olvashatod! Örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés