2014. június 1., vasárnap

SCREAM! ~ Életem legjobb döntése

Sziasztok Drágáim!
Meghoztam az újabb fejezet, az előzőhöz érkezett véleményeket köszönöm szépen, már válaszoltam rájuk. továbbá meglett az 50 feliratkozó, amitől én nagyon boldog vagyok, és ígéretemet betartva ki fogok ötölni valami meglepetést ezért nektek -esetleg hozzászólásokban lehet ötletet adni! - szóval SOON! ~ wayerek kedvenc szava! :)
Nem is húzom az időtöket, ez egy amolyan átvezető fejezet, de remélem elnyeri a tetszéseteket. Kellemes olvasást, és osszátok meg velem véleményeteket! 



14. fejezet
Életem legjobb döntése


„Számtalan viselkedés közül választhattam volna,
de én csak hagytam, hogy a sors döntsön helyettem.”


Oliver

-     Persze! – Nem gondoltam volna, hogy megtalál, azonban végtelenül jó érzéssel töltött el, hogy mégis sikerült neki.
-     Tudod, hogy mennyire aggódtunk miattad, te hülye? – A vállamba bokszolt, majd megölelt. Miért is menekültem el a világ elől, ha ilyen barátaim vannak?
-     Sajnálom! Tényleg. Egyszerűen az éjszaka közepén azt éreztem, hogy valahova mennem kell, és itt kötöttem ki.
-     Itt töltötted az egész éjszakát? – Csodálkozva nézett rám, én pedig bólogattam.
-     Igen. Egy éjszakán át gondolkoztam, és arra jutottam, hogy szükségem van a családomra. Tudom, hogy csak egy hónap van a következő megmérettetésig, de kell néhány nap a szeretteimmel ahhoz, hogy feltöltődjek. Itt vagytok nekem, amiért hálás vagyok, és végtelen szerencsésnek érzem magam, de ez az a pont, amikor ez már nem elég.
-     Most ne foglalkozz a versennyel. Ha holnap lenne, akkor is azt mondanám, hogy utazz el. – Vállamra tette kezeit, és a szemeivel a támogatásáról biztosított.
-     A többiek is itt vannak? – Kérdeztem végül, mielőtt elbőgném magam, ami férfihoz nemigen lenne méltó.
-     Nem. Szétszóródtunk. Benny Lettyvel a próbaterembe ment, Sziki és Bella meg a régi házatokhoz. Nem mondtam nekik, hogy én idejövök, mert ez a titkos helyünk. – Mosolyogva csaptam bele felém tartott tenyerébe, majd felálltam, hogy jelezzem, kész vagyok vissza menni.
-     Menjünk haza, csomagolnom kell! – Nevetgélve indultunk el, amikor YaOu megtorpant. – Mi van?
-     Nem egyedül jöttem. – Homlokom ráncolva néztem rá, ugyanis az előbb, mondta, hogy nem árulta el senkinek a kis búvóhelyünket.
     Aztán, amikor hátra fordultam, már világossá vált, hogy kivel jött, nem is tudom, hogy nem jutott eszembe már az első pillanatban. Nana ült egy padon, és nagyon gondolkozhatott valamin, ugyanis még mindig arra a pontra meredt, ahol az előbb ültünk. Most sem ajkai, sem szemei nem mosolyogtak. Mi több, utóbbiak tanácstalanul csillogtak. És ahogy ránéztem barátomra, ugyanazokat a kérdőjeleket láttam az ő tekintetében is, miközben a térdeit átkaroló lányt figyelte.
-     Lemaradtam valamiről? – Gyanakodva méregettem YaOut, de csak egy nagy levegőt vett.
-     Ez bonyolult. Még én sem értem, ő meg végképp nem. Elmagyarázni meg inkább meg sem próbálom.
-     Mi olyan bonyolult ebben? Szerelmes vagy. – Hirtelen felém kapta a fejét, és kétkedően nézett rám.
-     Nem. – Megint az a helyzet áll fenn, hogy nem tudom eldönteni, magát győzködi, vagy engem próbál átverni. – És ezt előtte még csak meg se említsd, kérlek. Elég kusza ez így is.
-     Megint nála aludtál? – Bólintott, én pedig nyugtáztam, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam. Csak azt nem értem, hogy YaOu nem látja, Nana milyen szemekkel néz rá? – YaOu, csak egy barátai tanácsot fogadj meg. Ne hátrálj meg azért, mert félsz valamitől. Néha kockáztatni kell, mert az igazán jó dolgokat csak úgy érhetjük el.
-     Nem. – Hevesen rázta a fejét. – Ő túl sokat jelent nekem ahhoz, hogy kockára tegyem azt, ami kialakult közöttünk. Egy kis vonzalom miatt nem reszkírozom meg, hogy visszaépítse a falait, és elveszítsem. – Mindig is érzékeny srác volt, de hogy én valaha ilyet hallok a szájából, azt soha nem gondoltam volna, soha.


Nana

      Elég vegyes érzések kavarognak bennem. Elvileg ennek a helynek segíteni kellene abban, hogy tisztábban lássak, de csak mindent összezavart. Annyira utálom, hogy ilyen tapasztalatlan vagyok. Ha nem a szappanoperákból, kitalált történetekből ismertem volna meg az életet, hanem sajátkézből, akkor talán most tudnám, hogy mi mit jelent. Nem vagyok tisztában a saját érzéseimmel, YaOut meg aztán pláne nem értem, és ami a legkétségbeejtőbb, hogy nem tudom, hol az a bizonyos határ. Mikor adok félreérthető jeleket, és mikor értelmezek félre felőle érkező gesztusokat. Ez annyira bonyolult. Ő volt az, aki megmutatott nekem mindent, ami eddig hiányzott az életemből, vele teljesek a mindennapjaim. Boldog vagyok, és biztonságba érzem magam. Bízom benne, mégis félek. Bárcsak tudnám, hogy mitől, de nem tudom. Néha, mikor nem szólalunk meg, hanem csak egymás szemébe nézünk, az sokkal többet mondd bármilyen szónál, de ezek olyan szavak, amiket hangosan még sosem mondtunk ki, amiktől nagyon félek. Meg akarok szabadulni ettől a félelemtől, mert ő sokkal többet adhat nekem, mint bárki más ezen a világon, de túl nehéz. Már az elején figyelmeztettem magamat, hogy nem lesz jó vége, de annyira kedves és tökéletes volt, hogy vágytam a társaságára, aztán idővel már a közelségére is. De talán túlfeszítettük a húrt, talán átléptünk egy határt, de mindenesetre a kötél szélén táncolunk. Az előbb, amikor annyira közel hajolt, egy pillanatra összevillant a tekintetünk, de abban minden benne volt. Azt nem lehet megmagyarázni. Ahogy homlokát az enyémnek döntötte, elvesztem. Olyan volt, mintha zuhannék, de nem féltem, mert tudtam, hogy ő vár rám. Csak azt akartam, hogy öleljen meg, hogy még közelebb kerüljek hozzá. Abban a másodpercben az összes titkomat felfedtem volna előtte, a szívemet, az életemet is a kezébe adtam volna. Ha csak néhány percig is tartott, de közelebb éreztem magamhoz, mint valaha. Mi ez? Mi lesz a vége? Hova tartunk? Fogunk még úgy egymásra nevetni, mint régen? Hányszor lépjük még át a határainkat? Annyira szeretném tudni a válaszokat, de átkozottul félek. – Észre sem vettem, hogy a szememből mikkor buggyant ki az engedetlen könnycsepp, de egy gyors mozdulattal eltűntettem arcomról. Hiába rágódom ezen, ez egyelőre csak a szemeink csatája. Amíg egyikünknek nem sikerül legalább saját magában tisztázni az érzéseit, addig nem fogunk előrébb jutni. A legnagyobb kérdés, hogy mennyire ragaszkodunk a barátságunkhoz, és ez a valami, ez a szikra, ez vonzalom, vagy annál is több? Nem tudom, melyik a veszélyesebb, de nem is akarok belegondolni. Mi ketten barátok vagyunk, és ez így is marad, míg ki nem mondjuk ennek ellenkezőjét.
-     Nana? – YaOu guggolt le elém, tenyereit térdeimre csúsztatta, s úgy kereste a tekintetemet.
-     Mehetünk? – Nem engedte, hogy tereljek, amiért most nagyon haragudtam rá.
-     Minden rendbe van? – Egy magasságba emelkedett velem, hajamat kisimította arcomból, és aggódva nézett rám.
-     Persze, csak ez hely tényleg elgondolkoztatja az embert. – Nem bírtam megállni, hogy ne öleljem meg. Ahogy szorosan tartott karjaiban minden előbbi félelmem eltűnt, mert most csak ő volt, és én.
-     Menjünk haza. – Kézen fogott, és oda mentünk Oliverhez, aki legnagyobb örömömre mosolygott.
-     Köszönöm, hogy te is eljöttél. – Megölelt, én pedig viszonoztam a gesztusát.
-     Te mondtad a múltkor, hogy a csapatba tartozom, hát tartoztam ennyivel. Tényleg aggódtam. – Vallottam be, majd miután megnyugtatott, hogy megoldódott a problémája, hazaindultunk.

< Három héttel később. >

      Három hét tellett el azóta, hogy teljesen összezavarodva jöttem le arról a csodahelyről. Azóta Oliver elutazott a családjához, mi több, már vissza is jött. YaOuval a viszonyunk nem változott semmit. Azok a gondolatok, amik akkor eluralkodtak rajtam, ott maradtak a hegyen, és most minden a legnagyobb rendben van. Ugyanúgy viselkedünk, ahogy eddig, de nem agyalok, sodródunk aztán lesz, ami lesz. Most nem fogok rágörcsölni, nem fogok visszabújni a csigaházamba. Ezúttal nem hátrálok meg, hanem hagyom, hogy az élet alakítsa a jövőt.
-     Roxana! – Ijedten kaptam fel a fejem, mikor tanárom megszólított. – Nem jön be?
-     De, persze, azonnal megyek. – Észre sem vettem, hogy letelt a szünet.
     Beültem a padba, majd hegyezni kezdtem a fülemet, és szorgalmasan jegyzeteltem mindaddig, míg meg nem csapta a fülemet egy felettébb ismerős név.

     * Olyan furcsa érzéssel ébredtem fel reggel. Nem nagyon tudtam meghatározni, hogy rosszul vagyok-e, vagy csupán kedvtelenség uralkodott el rajtam, de határozottan pocsékul éreztem magamat. Ez tipikusan annak egy jó példája, mikor már reggel tudod, hogy jobb, ha ma semmibe nem kezdesz bele, mert úgysem fog összejönni. Mosogatás közben eltörtem egy poharat, a reggeli készítés során elvágtam a kezemet, és ennek tetejében nem találtam itthon se ragtapaszt, se fertőtlenítő szert. Csodás.
     Egy konyharuhába betekertem erősen vérző kézfejemet, aztán elindultam az emeletre, bízva abban, hogy a fiúk tartanak otthon elsősegélydobozt. Ügyetlenül kopogtam néhányat, majd mikor Benny ajtót nyitott, esetlenül mosolyogtam rá.
-     Te jó ég, Nana! – Kiáltott fel, és teljesen elsápadt.
-     Mi történt? – Jelent meg Oliver is, aki arrébb lökdöste a még mindig mozdulatlan barátját, majd mikor meglátta a pirossá változott fehér kéztörlőmet, azonnal behúzott a lakásba. – Menj a fürdőbe! – Utasított, én pedig így is tettem, csak útközben belefutottam YaOuba, és egy ismeretlen lányba.
-     Jesszusom, Nans! Mit műveltél már megint? – Barátom rögtön mellém ugrott, majd közelebbről is megvizsgálta a rögtönzött kötésemet.
-     Reggelit csináltam. – Közöltem vele elszomorodva, és a hatás kedvéért még az ajkaimat is lebiggyesztettem picit.
-     És úgy gondoltad, hogy a kezed is megeszed? – Aggódva hámozta le a kezemről a konyharuhát, aztán bejött velem a mosdóba.
-     Éhes voltam. – Ironizáltam, de aztán komolyra fordítottam a szót. - Csúnya? – Kérdeztem a plafon felé nézve, mert nem csak Benny az, aki nem bírja a vért. Még az hiányozna, hogy elájuljak.
-     Eléggé. Jó mélyen belevágtál. Nagyon fáj? – Megnyitotta a csapot, és a hideg víz alá dugta a kezem, én pedig el is rántottam volna, ha nem fogja elég erősen a csuklómat, mert nagyon kellemetlen érzés volt, mikor a nyílt seb érintkezett a hideg vízzel.
-     Igen. Most meg főleg. – Nyöszörögtem, ugyanis a fájdalomküszöböm sosem volt túl magasan.
-     Ne ficánkolj, muszáj lemosni, és ez a jobbik eset, mert a fertőtlenítő még csípni is fog. – Gyengéden simított végig másik kezével karomon, ezt követően pedig egy puszit is adott arcomra, hogy elterelje a figyelmemet.
-     Itt az alkohol, meg a géz. – Oli letette őket a mosdókagylóra, majd miután YaOu azt mondta, nem kell segítség, magunkra hagyott bennünket.
-     Nans, ez most tényleg fájni fog. – Ahogy az alkoholos kendővel hozzáért a friss sérülésemhez felnyögtem, mivel mindenem sajogni kezdett, még a lábujjaim is. Néhány könnycsepp potyogni kezdett a szememből. – Ne haragudj, nem akarok fájdalmat okozni, de muszáj kitisztítani. – Bűnbánóan puszilta meg homlokom, és óvatosan törölte le könnyeimet.
     Néhány perc múlva már nem éreztem azt az iszonyatos fájdalmat, de még mindig kellemetlenül lüktetett. Miután lefertőtlenítettük, tettünk rá egy tapaszt, majd YaOu betekerte gézzel a bal kézfejemet, ugyanis elég szerencsétlen helyen, a hüvelykujjam és a mutatóujjam közötti részt sikerült kimetszenem.
-     Na, gyere kis hősöm. – Felszárította az összes könnyemet, majd segített felállni a kád széléről.
-     Köszönöm doktor YaOu! – Mosolyogva néztem rá, majd egy puszit nyomtam arcára, ami picit félre csúszott, így elég közel került a szája széléhez, de isten igazából ezen már meg sem lepődünk.
     Amikor visszaindultunk a többiekhez feltűnt, hogy a fürdőszoba ajtaja nyitva van, és a gyors léptek hallatán vagy az egész társaság, de minimum a fele végigkövette a bent történt eseményeket, közöttük az előbbi jelentet is.
-     Amúgy jókor jöttél, mert szeretnélek bemutatni valakinek. – Kíváncsian néztem fel rá, aztán eszembe jutott az a lány, akit akkor láttam, mikor megérkeztem.
     A nappaliba érve meglehetősen sok szempárral találkoztam. Itt voltak a fiúk, Letty, Bella és az idegen. Igyekeztem nem feltűnően végigmérni, de az első pillanatban megállapítottam, hogy ő is kínai. YaOuhoz képest alacsony, körülbelül velem egy magas, és nagyjából annyi idős is lehet, mint én. Nagyon vékony, a bőre tökéletes, világosbarna haja kicsit ér a válla alá, és olyan sötét szemei vannak, mint YaOunak, amikkel éppen engem figyel. Kellemetlen pillanat volt, mikor tekintetünk összetalálkozott, de rögtön megkönnyebbültem, amint kedvesen elmosolyodott.
-     Nana, ő itt az unokahúgom, Xia Chen. Xia, ő pedig Nana, a legjobb barátom. – Elmosolyodtam a titulusomon, vajon tényleg az lennék?
-     Már nagyon sokat hallottam rólad, örülök, hogy végre megismerhetlek. – Elfogadtam a felém nyújtott kezét, és elcsodálkoztam, hogy beszélheti ő is ennyire tökéletesen a nyelvet.
-     Én is kíváncsi voltam már rád, YaOu imád téged. – Árultam el a mellettem magasodó fiút, aki csak helyeslően bólogatott.
-     Nana, ugye már nem vérzel? – Vette el szeme elől kezeit Benny, és annyira aranyos volt, hogy kénytelen voltam kinevetni.
-     Nem, YaOu megmentett. – Vigyorogtam, ő pedig büszkén mutogatott a kötésemre.
-     Annyi csúnya volt amúgy, amilyennek kinézett? – Oli közelebb lépett, és nézegetni kezdte bekötözött kézfejemet. Nagyon jóba lettünk az elmúlt hetekben. Vele teljesen más a barátságom, mint YaOuval. A mi kapcsolatunkat inkább körülírja a klasszikus barátság fogalma, mintsem a kínai fiú és közöttem lévő akármit is.
-     Igen, elég mélyen sikerült elvágnia. Ezt a kis bőrt szinte teljesen kimetszette. – Mutogatta barátom a saját kezén, hogy hol sikerült megsértenem magamat.
     Mikor az elsősegély órát befejeztük, leültünk a szobába és sokat beszélgettünk. Jobban megismertem Xiat, és nagyon jó benyomást tett rám. Egyszer YaOu azt mondta, hogy hasonlítunk egymásra, amiben teljesen igaza volt. Ez a lány olyan, mintha magammal beszélgetnék, annyi különbséggel, hogy sokkal pozitívabban látja a dolgokat, de afelé már én is jó úton haladok. *

     Xia Chenről tanulunk, aki persze nem új ismerősöm, de szívesen gondolok vissza arra a beszélgetésre. Mióta múlt hétvégén megismertem sokat leveleztünk, és már telefonon is beszéltünk, sőt, tegnap este még skypoltunk is, bár akkor YaOu is jelen volt. Eddig Lisa volt az egyetlen barátnőm, de most úgy érzem, hogy Xia is azzá válhat.

     Ahogy telnek a hetek, hónapok egyre inkább azt érzem, életem legjobb döntése volt a költözés, pedig még nem is tudom, mennyi mindent tartogat a jövő… 

8 megjegyzés:

  1. Szia! :333
    Nem rég kezdtem el olvasni a blogodat és annyira de annyira tetszik:) Gondoltam, hogy írok egy megjegyzést, hogy lásd hogyha nem is írok mindig, DE rendszeres olvasód vagyok!
    Csak így tovább!:*

    VálaszTörlés
  2. Nem hiszem el!!! Hogy tudsz ennyire jól írni??? Nagyon jó!! <3 <3 :) ;) alig várom a folytatást!! Remélem hamar rájönnek végre Ya Ou-ék hogy ez már nem barátság!! Ez már szerelem!! <3

    VálaszTörlés
  3. Annyira imádom <3 várom a kövit nagyon!!!

    VálaszTörlés
  4. Szia Jenni!

    Ez is tökéletes rész lett, mint mindig. És még most is megdöbbentesz a tehetségeddel, nagyon szépen fogalmazol.:) Én csak gratulálni tudok ehhez.:)
    Xia aranyos, biztosan ugyanolyan mosolygós, mint Nana. Őszintén örülök, hogy Oliver nyugalmat lelt és most jobban van. Jaj és ha most már itt tartunk, Nana kis belső monológját nagyon imádtam.:) De azért ő is ilyen kis szerencsétlen. Ezzel hozod közelebb az olvasókhoz, az emberiségével.:)
    Várom a folytatást!

    Szép napot, Bonie Millis

    VálaszTörlés
  5. Szia!:)
    Nagyon jó lett ez a rész is, mint mindig. Teljesen igaza van az előttem szólóknak, nagyon jól fogalmazol.:)
    Xia jófejnek tűnik. Szerintem nagyon jóba lesznek Nana-val. Jó hogy Olivérrel is minden rendben.
    Sajnálom, hogy csak most tudtam elolvasni, de azért valami jó van benne...Már olvashatom is a következő részt.:D

    Szia, Petra.

    VálaszTörlés