2014. augusztus 1., péntek

SCREAM! ~ Hiányoztál!

Sziasztok Drágáim!
Előbb hoztam a fejezetet, ugyanis néhány napra elutazom. Ebből az következik, hogy a következő (24.) lehet, hogy késni fog néhány napot, majd figyeljétek a chatet, ott jelezni fogom!
Köszönöm az előzőhöz a véleményeket, a majdnem 60.000 oldal megtekintést és a 65 rendszeres olvasót is!
Várom a hozzászólásaitokat, pipákat! :)


23. fejezet
Hiányoztál!


„Az, hogy te vagy nekem, büszkeséggel tölt el, és boldoggá tesz, ha csak rád gondolok. De kétszer olyan boldog leszek, ha végre újra átölelhetlek, s láthatom azt a szerető szempárt, amely csak nekem ragyog, s ha megcsókolhatom azt az édes kis ajkadat, mely csak értem remeg.”




-      Még valamit jegyezzetek meg. Megpróbálni kevés. A próbálkozás csupán a semmittevés látványosabb formája. Iktassátok ki a szótáratokból, mert aki itt próbálkozik, az az első héten hazamegy.
< Egy héttel később >

YaOu

      Remeg a lábam. Hozzávetőlegesen tízezer ember ül a nézőtéren, várhatóan tizenöt millióan fogják a tévén keresztül követni az adást, és én erre nem vagyok felkészülve. Jelen pillanatban abba sem vagyok biztos, hogy a szövegre emlékszem, nemhogy a szólamokra, belépésekre, betanult mozdulatokra. Kezdtem bepánikolni, a drukk elhatalmasodott felettem, és nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy valamit elrontok. Hiába a szmoking, a mikrofonállvány, ha a torkomon egy árva hang sem fog kijönni.
-     YaOu, jól vagy? – Kérdezte kedvesen Ester, aki a túlhajszoltság nyilvánvaló jeleit hivatott eltüntetni az arcomról.
-     Igen. – Hazudtam egyszerűen, ugyanis nem volt sem kedvem, sem erőm újabb szavakat kiejteni.
     Az elmúlt másfél hétben kidolgoztuk a belünket, szívvel-lélekkel próbáltunk, megfogadtuk mentorunk tanácsait, de beleépítettük a dalba a saját egyéniségünket, és igyekeztük ByTheWay-essé tenni. Mi nem egy szépfiúkból összeverbuvált csapat akarunk lenni, hanem egy olyan együttes, akit a hallgatóság mellett a szakma is elismer. Nem tudni, mennyi lehetőségünk lesz rá, ezért már a legelején szeretnénk megmutatni, mi is az a ByTheWay. Az a célunk, hogy aki látja ezt a produkciót, az észrevegye rajta a kezünk nyomát, mert mi nem utánozunk senkit, mi a ByTheWay vagyunk. 
-     Mindent megtettünk, igaz? – Fordultam a fodrász székben csücsülő Oliver felé.
-     Már vártam ezt a kérdést, az arcodra volt írva. – Nevetett fel jóízűen. – Mi a mi mottónk? – Értetlenül néztem rá, ez most milyen válasz?
-     Sosem adjuk fel! – Ahogy kimondtam, elmosolyodtam, és megkönnyebbülten csaptam Oli tenyerébe.
-     Akármi is történik, már nyertünk.
-     Akkor majd én válaszolok, - jelent meg mentorunk a kis helyiségben. – Erőtökön felül teljesítettetek. Nem csupán mindent megtettetek, bátran állítom, hogy ti akarjátok ezt a legjobban, és higgyetek nekem, ez a szorgalom, valamint alázat, amivel egymás és a zene iránt vagytok, ki fog fizetődni. Ma este learathatjátok a kemény munkátok gyümölcsét, ebben biztos vagyok. – Nem először dicsért meg minket, de most volt rá a legnagyobb szükségünk.
     Megveregette vállunkat, majd továbbállt. Lassan mi is elkészültünk, és a színfalak mögé sétáltunk, ahonnan kileshettünk a már félig megtelt nézőtérre. Szemem végigfuttattam a sorokon, majd egy csalódott sóhaj kíséretében döntöttem fejem a hideg oszlopnak.
-     Nincs itt? – Oliver egy olyan barát, akinek nincsen szüksége szavakra ahhoz, hogy megértsen. – Mikor beszéltetek utoljára?
-     Három napja, azt hiszem. Már úgy összemosódnak a napok, hogy azt se tudom egy hete volt-e, de akár tegnap is lehetett volna.
-     Itt lesz, úgyhogy szedd össze magad!
-     Mi a gond? – Hallottam meg Benny hangját egészen közelről.
-     Nana. – Oli suttogta, illetve talán csak tátogta a nevét, mégis olyan volt, mintha a fülembe kiabálná. Nagyon hiányzik.
-     De hát az előbb láttam. Levakarhatatlan mosollyal az arcán száguldozott a folyosón, észre se vett úgy suhant el mellettem.
-     Mi? Hol? – Felélénkülve ugrottam Benny elé, aki megszeppenve mutatott a háta mögé.
     Szapora léptekkel haladtam végig a jól ismert folyosón, mikor megláttam egy karcsú, hosszú, gesztenyebarna hajú lányt beszélgetni az egyik statisztával. Megtorpantam, és széles mosollyal az arcomon figyeltem a szívemnek oly’ kedves lányt. Iszonyatosan megkönnyebbültem, hogy itt van, hogy támogat, hogy nem okoztam neki csalódást, hogy nem haragszik rám.
-     Nans! – Halk hangomra is felkapta fejét, majd nagy lendülttel indult felém. Szó szerint az ölembe ugrott. Lábaival átkulcsolta derekamat, karjait pedig nyakam köré fonta. Szorosan öleltem magamhoz, miközben puszik tucatjaival hintettem be arcát, haját, ahol értem. - Pokolian hiányoztál! – Suttogtam fülébe, mire egy lágy csókot lehelt nyakamra, amitől kirázott a hideg.
-     Te is nagyon hiányoztál! – Mikor letettem, tekintetünk összekapcsolódott. Gyengéden végigcirógattam arcán, majd újra magamhoz öleltem. Nincs szükségem semmi másra, csak rá!
-     Annyira sajnálom, hogy így eltűntem, de esküszöm, nem volt időm telefonálni. Bármikor képes lennék állva elaludni, így a szabad perceimbe ezt meg is teszem. Ne haragudj! Azt hittem nem jössz, úgy örülök neked! – Zúdítottam rá mondandómat, mire csak megrázta fejét, és adott egy puszit az arcomra.
-     Neked most ez a legfontosabb!
-     Nekem te vagy a legfontosabb! – Közöltem vele nemes egyszerűséggel, de mielőtt válaszolhatott volna, megjelent a kis csapat többi tagja is.
-     Nana! – Kiáltott fel Oli örömében, majd jól megölelgette.
-     De jó újra látni, hiányzik a cserfességed, túl nagy a csend. – Üdvözölte Sziki is két puszi kíséretében.
-     Na meg elég rossz YaOu sírását hallgatni esténként. – Kezdett el szipogni Benny, amiért Nana nevetve fejbe csapta. Értette a poént, pedig már majdnem elkezdtem megvédeni magamat.
-     Ti is hiányoztok a házból, nem hangoskodik senki felettem, nincs füstszag az odaégetett kaja miatt, nem úszik a folyosó azért, mert valaki elfelejti elzárni a fürdőkádban a csapot, nem zuhog a felsőszomszédom hajnalban. – Számolta Nans az úján a dolgokat, majd nevetve hozzátette: - Tényleg hiányoztok, így túl normális minden!
-     Srácok, tíz perc múlva kezdés. – Jött oda hozzánk egy fiatal férfi, majd tovább is sietett.
-     Mennetek kell! – Megszorította a kezemet, és én is így érzetem. Nem akartam megint elválni tőle.
-     Robie, - szóltam oda a közelben ácsorgó mentorunknak.
-     Tessék? – Kedves tekintettel méregette Nanat. Gondolom nem értette ki ő, hiszen azt mondtam, nincsen barátnőm.
-     Ő itt Nana, a legjobb barátom…
-     Barátunk! – Javított ki Oliver.
-     Nagyon örülök a találkozásnak. – Nyújtott kezet megszeppenve Nans, Robie pedig megnyugtatóan mosolygott rá.
-     Úgyszintén, – majd miután elengedte a kezét, hozzám fordult. – YaOu, mit szeretnél?
-     Esetleg ma este nem kaphatnék kimenőt? – Láttam rajta, hogy először nemet akart mondani, de ahogy ránézett összekulcsolt ujjainkra, és Nana reménykedő arcára, elgondolkozott.
-     Ha megígéred, hogy nem iszol, és holnap egy másodpercet sem késel, akkor rendben van.
-     Köszönöm, köszönöm! – Nyomatékosítottam szavaimat, miközben kezet fogtunk. – Ígérem!
-     Fiúk, ez rátok is vonatkozik. Kidolgoztátok a beleteket is ezen a héten. Ameddig betartjátok a szabályokat, minden élő show után kaptok egy kimenőt. – Már hálálkodni kezdtünk volna, de feltartott kézzel jelezte, hogy ne tegyük. – Csak csapjátok a mentorok és az ellenfeleitek arcába, hogy ki is az a ByTheWay.

      A kisfilmünk elkezdett forogni, elfoglaltunk helyünket a színpadon, és csak arra vártunk, hogy megszólaljon a zene. Amint felcsendültek az első taktusok, az egész közönség felpattant, és tombolni kezdtek. Abban a pillanatban minden izgalmat, negatív gondolatot magam mögött hagytam, és csak arra koncentráltam, hogy a produkció a lehető legjobban sikerüljön. Ösztönösen jöttek a mozdulatok, tisztán a hangok, tartottuk a ritmust, nem estünk ki az ütemből, továbbá hatalmas bulit csináltunk, megmozgattuk az egész stadiont. Hihetetlen érzések kavarogtak bennem, miközben meghajoltunk. A szűnni nem akaró sikolycunami, majd az ítészek pozitív, dicsérő szavai hallatán úgy éreztem, végre jó helyen vagyok, megérte minden izzadságcsepp, amit életem során a zenére áldoztam, mert révbe értem, megérkeztem, megérkeztünk.


Robie

      Büszke mosollyal az arcomon néztem végig a srácok előadását. Elképesztő, hogy mire képesek. Ugyan hallottam már őket együtt énekelni, és habár tudtam, hogy jók, teljesen elvarázsoltak ezzel a kerek produkcióval. A színpadra lépés első percétől kezdve magabiztosság sugárzott róluk, mosoly ült ki arcukra, tekintetükből pedig áradt a zene szeretete. Nem láttam még őket ennyire boldognak. Látszott rajtuk, hogy élvezik, amit csinálnak, ez pedig átragadt az őt figyelő embertömegre is. Ez az ő otthonuk. Érzem, hogy messze fognak jutni, mert senki másban nincs meg olyan mértékben az elszántság, az elkötelezettség, mint bennük. Őket, négyüket egy különös szerelem fűzi a zenéhez, ami tán’ a titka lehet a sikernek. Rájuk nézve a jövőt látom, és ha ilyen lesz a következő generáció, akkor a muzsika jó kezekbe kerül. A ByTheWay képvisel valamit, amitől több a fiúcsapatoknál. Értelmes felnőttek, akikbe a tehetség mellé jókora szorgalom is szorult, de ami a legfontosabb, nem akarnak mások lenni, ők csak magukat adják, ez pedig ebbe a szakmába ritka nagy kincs.
-     Nagyon büszke vagyok rátok! Mindent megcsináltatok, amit kértem, de érvényesült benne a saját énetek. Tökéletesen hoztátok, amit vállaltatok. Le a kalappal srácok, le a kalappal! – Az adás végeztével fontosnak tartottam, hogy biztosítsam őket afelől, hogy maradéktalanul elégedett vagyok velük.
-     Köszönünk mindent. Nélküled ez nem jöhetett volna létre. Sokat segítettél nekünk, remek ötleteket adtál, és összerántottál minket, mikor kezdtünk szétcsúszni. – Sziki volt egyedül beszédképes állapotba, a többiek még fátyolos tekintettel próbálták feldolgozni a közelmúlt eseményeit.
-     Ez a ti érdemetek, fürödjetek a sikerben. A mai estét, ezzel az első kört egyértelműen elvittétek, nincs semmi izgulnivalótok. Holnap biztos a továbbjutásotok. Ma csak élvezzétek a megérdemelt szabadidőtöket.
     Ezután kicsit a háttérbe vonultam. Ők egy csapat, együtt dolgoztak meg a sikerért, együtt is kell kiélvezniük. Annyira érdekes az élet. Mindannyian más karalterek, eltérő a személyiségük, más az erősségük, a gyengeségük, mégis tökéletesen összhangban vannak egymással. Ezek a fiúk még nagyok sokra vihetik, én pedig mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy segítsem őket az előttük álló úton, ami talán néha rögös lesz, de az ő útjuk.


Nana
     
      A napját sem tudom megmondani, mikor járt nálam utoljára YaOu. A csók óta még nem voltunk kettesben, ezért kicsit furcsán érzem magamat, de most nem fogok ezen gondolkozni, inkább kiélvezem minden pillanatát az együtt töltött időnek.
-     De jó újra itt lenni! – Dőlt végig az ágyamon, és kezeit felém nyújtva jelezte, hogy engem is vár.
-     Ugye tudod, hogy elmondhatatlanul büszke vagyok rád? – Kérdeztem tőle, miközben leültem mellé.
-     De? - Könyökölt fel gyanakvóan, mire kinevettem.
-     Nincs semmi de, - megráztam a fejemet, és megsimogattam fáradt arcát.
-     Akkor mért nem bújsz ide?
     Kár tagadnom, az a csók valamit megváltoztatott. Hiába beszéltük meg, hogy minden marad a régiben, így, hogy tudom, többet érez irántam, és hogy ő is tudja, én mit érzek, nem tudok úgy hozzábújni. Félek, félek, hogy elveszítjük az irányítást az érzelmeink felett.
-     Csak kicsit hadd nézzelek. – Határozottan zavarba jöttem buta mondatomtól, ugyanis nem akartam hangosan kimondani.
-     Miért ijedsz meg a saját szavaidtól? – Elkomolyodott arccal nézett rám, én pedig ezt akartam elkerülni.
-     Egyszerűen ma nem vágytam egy ilyen beszélgetésre. Csak szerettem volna úgy eltölteni az éjszakát, mint mikor átjöttél és filmet néztünk, hajnalban még nevetgéltünk, majd délután valamelyik őrült barátod telefonjára keltünk.
-     Kincsem, ezt most is megtehetjük, de nem menekülhetünk el örökké. Egyszer valamilyen irányba lépnünk kell.
-     Tudom, csak ne ma, kérlek! – Belemásztam az ölébe, és hagytam, hogy erős karjait derekam köré fonja. Egyenletesen, nyugodtan lélegzett, ami az én dübörgő szívemet is lecsendesítette. – Hiányoztál, - suttogtam nyakába, mire picit eltolt magától, így a szemembe tudott nézni.
-     Tudod Nana, ez most nagyon nyálasan fog hangozni, de nehezebben viseltem azt, hogy nem láthatlak, mint hogy nincs időm aludni. 
     Normál esetben kinevettem volna, de ez most nem az a pillanat. Nem mondtam semmit, csak sötét íriszeit bámultam. Hosszú percek teltek el szótlanul, mozdulatlanul, mikor megéreztem simogató ujjait hátamon. Hajamat félre söpörte, majd arcélemre helyezett finom csókokat.
-     YaOu, ezt nem szabad. – Elfúlt hangon próbáltam tiltakozni, de az érzelmeim ismételten erősebbek voltak a józan eszemnél. Lehunyt szemmel élveztem a kényeztetést, ám előbb abbamaradt, mint szerettem volna.
-     Na, mit szeretnél nézni? – Visszafojtott nevetéssel vizsgálta szenvedő arckifejezésemet.
-     Pocahontas, - vágtam rá durcásan.
-     Ha rendesen megcsókollak, akkor is meg kell néznem? – Irgalmatlanul közel hajolt hozzám, orrunk és szánk is összeért, de tartottam magam.
-     Arról már lecsúsztál. – Adtam egy óvatos puszit kívánatos ajkaira, majd befészkeltem magam az ágyba, és vártam a reakcióját.
-     Azért megpróbálnám! – Abban a másodpercben fölém kerekedett, de nem feküdt rám, mellettem megtámasztotta magát.
     Szólásra nyitottam a számat, de mégsem tudtam ellenkezni. Teljesen megbabonázott. Olyan mélyrehatóan nézett szemeimbe, hogy úgy éreztem, látja az összes titkomat, az elfojtott érzelmeimet, a ki nem mondott szavaimat. Közelebb hajolt, kezét arcomra csúsztatta, de továbbra sem szakította meg a szemkontaktust.
-     Nekem is nehéz, Nana!
     Ez volt az a pillanat, amikor teljesen elgyengültem. Tenyeremet tarkójára simítottam, így jelezve, hogy azt tesz velem, amit akar, mert nem tudok neki ellenállni. Felesleges minden próbálkozás, hiszen gondolataim csak körülötte, és a csókjai körül forogtak. Megremegtem, ahogy puha ajkait az enyémhez érintette, szemeimet lehunytam, élveztem az érintését. Egy rövid, lágy csóknak indult, ám egyikünk sem tudott megálljt parancsolni, mindketten többet akartunk. Minden ész érv ellenére YaOu elmélyítette a csókot, és a finom puszikból érzelmes, szenvedélyes tánc bontakozott ki ajkaink között.  Mikor elváltunk egymástól felült, hátát a falnak támasztotta, majd mindenféle nehézség nélkül húzott az ölébe. Nagy tenyerei fedetlen lábamon kalandoztak, tekintetét viszont egy másodpercre sem vette le arcomról. Figyelte meddig mehet el, mi az, ami még belefér.
     Beletúrtam hajába, mire ő óvatosan beleharapott nyakamba. Hatalmasat sóhajtottam, mikor megéreztem, hogy ujjai ruhám cipzárjánál kalandoznak, és elkezdte lefele húzni azt. Most kellett volna megkérnem, hogy fejezze be, hogy ne lépje át a határt, de már késő, túl régen átléptük. Kibújtatott királykék selyemruhámból, majd kínzó lassúsággal simított végig előbb oldalamon, majd hátamon. Arcom nyakába fúrtam, és halkan pihegtem. Hosszabb-rövidebb csókokkal hintettem be, majd mikor fekete pólóját akadálynak éreztem, egyszerűen lehúztam róla. Végighúztam kicsi kezeim tökéletes mellkasán, majd kérdőn néztem fel rá. Mosolyogva hajolt hozzám újabb csókért, ám ez sokkal higgadtabb, megfontoltabb volt, mint az előzőek.
-     Még mindig meg akarod nézni a Pocahontast? – Kedvesen nézett rám, én pedig magamban nyugtáztam, kettőnk közül megint neki van helyén az esze.
-     De előbb felöltöznénk, ha nem bánod. – Elindultam, de nem jutottam messze, hiszen azonnal visszarántott.
-     De bánom. Tökéletes vagy így is! – Mutatóujját végig húzta derekamon, kulcscsontomon pedig nedves csókokat hagyott.
-     Felvilágosítanálak, hogy a Pocahontas egy mese. – Nevetve csókoltam meg, majd villámgyorsan ugrottam ki az ágyból.
-     Te pedig egy hercegnő vagy. – Immáron pizsamában bújtam vissza mellé, ő pedig készségesen elindította a filmet.
     Ma nyilvánvalóvá vált, hogy már semmi sem lehet olyan, mint régen, de nem is akarom. Ez egy úgy fejezet, aminek végén talán kibontakozik a mi különös kapcsolatunk. Ám, hogy milyen véget fog érni történetünk, azt magam sem tudom. – Arra kaptam fel a fejem, hogy YaOu megállította a filmet, majd visszatekerte.
-     Mit csinálsz?
-     Most figyelj jól, - majd elindította, és meghallottam John Smith hangját, és egyben a mese utolsó mondatát:

„Veled leszek, akármi történik, melletted leszek, örökre!”

7 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt ez a rész is már alig várom a folytatást de valami hihetetlen Össze kell jönniük ez így is nagyon jó meg minden de nekik egy párnak kell lenniük nagyon nagyon siess a kövivel!! Mikor lesz kinn??
    Puszii♥♥

    VálaszTörlés
  2. Szia drága Jenni!

    A fiúk első megpróbáltatását remekül leírtad, valamit YaOu aggodalmait is. Először meglepődtem, hogy Nanát kereste, mert azt hittem oka van annak, hogy nincs ott. Végül megnyugodtam. Robie az a személy, akiben feltétel nélkül megbíznék, ha a karrieremről lenne szó. A srácok szerencsések, hogy ilyen mentoruk van, aki mindent megenged.:)
    A Nana szemszöget pedig imádtam, nem tudok egy részt sem kiemelni, mert az egész kerek volt és ugyanolyan fantasztikus. Mindkettejük érzése kölcsönös, most pedig már tudják is. Szóval kíváncsi vagyok hogyan alakítod a szálakat.
    Én szomorú vagyok, mert olvastam a chatben, nem messze van a blog vége. Nem akarom, itt ez a történtet és az előző is. Mindkettőt imádom!:)
    Ugyanakkor már várom nagyon a folytatást.:)

    Üdv, Bonie Millis

    VálaszTörlés
  3. Még mindig nagyon szeretem a blogod :D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett! Imádom a blogodat!

    VálaszTörlés
  5. Szia!:)
    Imádom a blogodat!
    http://helpmevivien.blogspot.hu/2014/08/1dijam.html itt vár az ajándékod!:)
    Így tovább!

    VálaszTörlés
  6. nagyon jó lett imádom ez az egyik kedvenc blogom
    remélem minél hamarabb hozod a kövit

    VálaszTörlés