2014. szeptember 26., péntek

SCREAM! ~ Szeretlek

Sziasztok Drágáim!
Ide is elérkeztünk, a történet utolsó részéhez, ám nem búcsúzkodom, mert még egy Epilógussal jelentkezem jövőhéten, de ez az utolsó megszokott terjedelmű, felépítésű rész.
Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott, és utoljára arra kérnélek benneteket, hogy pipáljatok egyet, ha olvassátok a történetet, kíváncsi vagyok, hány ember követte végig Nana és YaOu történetének alakulását. Természetesen a véleményekre is szükségem van, hiszen ez az utolsó rész!
Kellemes olvasást, nagyon várom a pipákat!



30. fejezet
Szeretlek


„Egyetlen álom sem születik meg benned véletlenül, semmi sem jön csak úgy. Ha akarod, ha érzed, hogy szeretnéd, annak oka van. Tegyél érte. Higgy a varázslatban, ami átjárja minden porcikád, és élvezd, ahogy az élet visszatükrözi.”



YaOu

      Elérkezett a nagy nap. Az első saját, nagyszabású koncertünk napja. Talán soha életemben nem voltam még ennyire izgatott. Konkrétan nem tudnám megmondani, hogy mitől tartok, mégis rettegek. Előadunk majd saját számokat, X-Factoros dalokat, valamint feldolgozásokat is. Ráadásul az egész koncertet élő zenekar kíséri. Mi felkészültünk, és mindent megteszünk, hogy megháláljuk ezzel a kétórás műsorral a rajongóink szeretetét, támogatását. Bízom benne, hogy hatalmas buli fog kikerekedni ebből az estéből.
     A koncert kezdetéig még több mint nyolc óra volt hátra, ám mikor megérkeztünk a próbára, az aréna előtt már százak gyülekeztek. Jó kedvűen beszélgettek, énekeltek, majd mikor megláttak bennünket, irdatlan sikításba kezdtek. A hirtelen hangrobbanás feltöltötte a szívem, simogatta a lelkem. Igen, értük megéri zenélni.
     Gondtalanul zajlottak a próbák, és minden kis részlet kezdete, valamint vége után elismerésként hatalmas sikolyt kaptunk a kint várakozó fiataloktól. Három óra múlva nyitják a kapukat az erre illetékesek, ám a kint várakozók száma már most jócskán meghaladja az ezer főt, talán a kétezret is. A fiúkkal még utoljára megbeszéltünk minden apró részletet, majd kisebb pihenőre vonultunk, minden energiára szükségünk lesz az éjszaka, mert akkora showt csapunk, amit London még nem látott.
     Szépen lassan megérkeztek a sztárvendégeink is, a stylist, a fodrász, a sminkes mind-mind körülöttünk sürgött-forgott. A rajongóink már a színpad előtt kántálták dalainkat, és eresztették ki hangjukat, mikor valaki feltévedt a színpadra. Az előzenekarunk megalapozta a hangulatot, felpörgette a közönséget, akik már tényleg csak ránk vártak. Ránk, a ByTheWay-re.
-     Itt az idő. – Mosolyodott el Benny, mikor intettek, hogy mennünk kell. Egy pillanatra összeölelkeztünk, majd egy-egy mikrofonnal a kezünkben a színpadra sétáltunk.
     Ahogy feltűntünk a rajongók szeme előtt, minden eddiginél hangosabb sikolycunami söpört végig az aréna nézőterén. Elkezdtem beszélni a mikrofonba, de a saját szavaimat sem értettem. Egy eddig ismeretlen érzés öntötte el a szívemet. Elégedettség. Elégedett voltam azzal, amit a csapat elért. Büszke voltam magunkra, hiszen mindannyian messziről indultunk, rengeteget dolgoztunk, mégis sorra elbuktunk, de nem adtuk fel. Mert soha nem szabad feladni. Felálltunk, küzdöttünk, majd újból, s újból elestünk, de soha nem veszítettünk el a reményt és a hitet. A hitet abban, hogy nekünk helyünk van a szakmába, hogy képesek vagyunk a saját és az egymás álmainak megvalósítására. És most itt vagyunk. Itt vagyunk több ezer ember előtt, akik azért jöttek ma el, hogy lássanak bennünket, hogy azt mondják nekünk – srácok, jól csináltátok!

Nana

      Elképesztő koncerten vagyunk túl. Magam sem hiszem, de úgy sikítoztam végig a két órás előadást, mint a rajongók. Voltam már több fellépésükön is, de ez semmihez sem volt fogható. Igazi energiabombák voltak a srácok, és olyan rejtett tartalékokat húztak elő magukból, amik még engem is megleptek. Például eddig ismeretlen volt számomra YaOu tánctudása, de azt hiszem, ezt még számon kérem a fiatalemberen. A rajongók pedig fantasztikusak. Fáradhatatlanul énekelték a dalokat a fiúkkal együtt, ugráltak, tapsoltak, őrjöngtek, és segítettek felejthetetlenné tenni ezt az estét. Háromszor visszatapsolták a csapatot, maximális hangerőn kántálva, hogy ByTheWay! Még az én szívem is melegség öntötte el, pedig innen a színfalak mögül csak a töredéke jött át annak, amit a színpadon a négy fiú érzett, mert ez a tízezer ember mind értük volt itt, mind őket szereti.
-     Csodálatos, elképesztő, fantasztikus, fenomenális, leírhatatlan, szavakkal kifejezhetetlen! – Ujjongtam, mikor a koncert végeztével visszatértek az öltözőbe.
     YaOu ugyan fáradtan, de nevetve konstatálta, hogy élveztem az előadásukat, a többi fiú pedig lihegve köszönte meg szép szavaimat. Ahogy végignéztem a levegőért kapkodó csapattagokon, mindegyikőjükön ugyanazt láttam. Csillogó tekintet, büszke mosoly, elégedett arckifejezés. Ha a pillantásuk beszélni tudna, azt mondaná – megcsináltuk.

< Egy évvel később >

      Eltelt egy év. A nyarat az ősz váltotta, a sárgult levelek után a hűvös tél jött, majd lassan megérkeztek az erőlködő napsugarak is, mint a tavasz hírnökei, végül pedig ismét nyár lett. A borongós időszak a mi életünkbe is hozott némi keserűséget. Talán azok a hónapok túl szépek voltak, hogy igazak legyenek, talán ennyi adatott meg az igazán jóból, hiszen az élet nem lehet tökéletes. Törvényszerű, hogy a sok jó után, idővel a rossz is bekövetkezik. Ez alól mi sem lehettünk kivétel.

     * Nem hiszem el. Nem akarom elhinni. Könnyeimmel küszködve imádkozom, hogy ez ne legyen igaz. Nem mehet el. Nem hagyhat minket cserbe. Nem hagyhat itt engem, Lisát, a rajongóit, az együttest, de főleg nem a barátait. Ezt nem teheti.
-     Ezt nem teheted. – Mondtam ki végül hangosan, és bíztam benne, hogy kinevet, azt mondja bevettem, hogy semmit nem változtam, még mindig mindent elhiszek. De nem mondta, nem ezt mondta.
-     Sajnálom, de úgy érzem, mennem kell. – Ahogy megbánás nélkül ejtette ki a szavakat, felment bennem a pumpa.
-     Igen? Menned kell? Akkor takarodj! Minél előbb húzz el innen. Nem tűrünk meg magunk között olyan személyt, aki nem kíváncsi ránk, aki nem törődik az érzéseinkkel, aki kifordul magából azért, mert tízezrek visítoznak érte. – Üvöltöttem Oliver arcába, aki visszahőkölve rázta a fejét.
-     Én nem változtam meg. – Hangja halk volt, mégis betöltötte az egész szobát.
     Ahogy körbenéztem, még jobban elkeseredtem. Sziki arcán azt láttam, nem lepődött meg, Benny csalódott volt, de nem meglepett, YaOu szemében könnyek csillogtak, arcára kiült a fájdalom, amit barátja árulása okozott, a mindig mosolygós Lisa ajkai pedig lefele görbültek, s vékony teste rázkódott a sírástól.
-                        Az az Oliver, akivel bő egy éve találkoztam, nem hagyná cserben a barátait. Az az Oliver, aki egy egész napot a konyhában töltött azért, hogy megfőzze a legjobb barátja kedvenc levesét, nem lépne le azért, mert nem minden úgy alakult, ahogyan ő eltervezte. Az az Oliver, aki törölközőt hozott nekem, mikor bőrigáztam, nem nézné szó nélkül, ahogy a barátnőjét a sírás rázza. Az az Oliver, aki olyan keményen dolgozott azért, hogy megvalósítsa a barátai álmait, nem dobna el mindent azért, hogy újra előröl kezdje. – Visszafogott hangon kezdtem, de a végére már kiabáltam, és mutatóujjammal a mellkasát böködtem. Eluralkodott rajtam a csalódottság, aminél aljasabb érzelmet nem ismerek. Végül YaOu erős karjai fonódtak körém, s húztak távolabb a szöszitől.
-     Nana, ha így döntött, nincs mit tenni. Ne azért maradjon, mert lelkiismeret-furdalást keltesz benne. Ha marad, azt azért tegye, mert számítunk neki, mert itt akar maradni. – Mormolta sírástól el-el csukló hangon Lisa.
-     Ha menni akar, nem tarthatjuk vissza. Bizonyára azért döntött így, mert ezt látta jó döntésnek. – Benny szavai egy pillanatra elgondolkoztattak, ám mielőtt megszólalhattam volna, Sziki vette át a szót.
-     Oliver mindig is nagyon ambiciózus ember volt, és ez vittel előrébb az életben, ezáltal jutott oda, ahol most tart. De ha neki még nagyobb tervei vannak, amiket velünk nem tud megvalósítani, akkor nem tehetünk mást, mint elengedjünk, és reméljük, hogy megtalálja a számításait.
     YaOu még mindig nem szólt egy szót sem. Ők ketten túl közel álltak egymáshoz, nem csak legjobb barátok voltak, testvérként tekintettek egymásra. Ismerem már annyira, hogy nem azért hallgat, mert nem lenne mit mondania, hanem nem akar olyat mondani, amit később megbánna. Nem mocskolódva akar elválni, a szép emlékeket akarja megőrizni.
-     Sajnálom, remélem, egyszer megértitek, hogy mit miért tettem. Legyetek boldogok! – Bőröndjét maga után húzva indult meg az ajtó fel, ahonnan még egy pillanatra visszanézett. – Fiúk, tudom, hogy nélkülem is sikeresek lesztek, hogy hárman is véghez tudjátok vinni azt, amit együtt elkezdtünk. Hiszek bennetek! *

     Ezek voltak Oliver utolsó szavai, mikor az előző nyár végén búcsút vett tőlünk. Azóta semmit nem tudok róla. Nem követem figyelemmel a pályafutását, az életét, mert habár egy részem már megbocsájtott neki, egy másik talán sosem fog. Idővel beláttam, hogy nem lehet érzelmekkel zsarolni egy embert, nem lett volna jobb, ha velünk marad annak ellenére, hogy a szíve másfele húzta. Azonban belém ivódott Lisa arca, mikor ex barátja becsukta maga mögött az ajtót. Még hetek múltán is kipirosodott szemeivel találtam szembe magam, a szívén lévő sebek pedig csak nagyon soká gyógyultak meg. Előttem van YaOu sötét szeme, amikből könnycseppek buggyantak ki, mikor Oliver elment. És én? Én egy egész napig itattam az egereket, majd megfogadtam, hogy többé nem teszem. Nem sírok egy olyan barát miatt, aki úgy döntött, nem vagyunk elég jók neki. A gyűlöletem iránta elmúlt, de még mindig fájó szívvel gondolok rá. Remélem jól boldogul.
-     Kincsem, megérkeztünk! – Simított végig YaOu az arcomon, én pedig felhagytam buta gondolataimmal, és ráemeltem tekintetem.
-     Végre! – Kinyújtóztattam elzsibbadt végtagjaimat, majd kipattantam az autóból.
     Beleszippantottam a friss levegőbe, és ámulattal kémleltem a tengerpartot. A koszos, hangos, rohanó városi forgatag helyett végre a homokos, tiszta, napsütéses Cornwall Beach tárult a szemem elé. Mennyivel szebb kép.
     Miután kigyönyörködtem magam, bementünk a szállodába, hogy elfoglaljuk szobánkat. Ahogy beléptem a helyiségbe megtorpantam az elcsodálkozástól, YaOu pedig erre nem számítva nekem jött.
-     Minden rendben? – Kuncogott elképedt arckifejezésem láttán.
-     YaOu, azt mondtam, nem vágyok semmi másra, mint hogy kettesben töltsünk néhány napot távol Londontól. Egy sátorral is megelégedtem volna, de ez.. ez.. – Egyszerűen nem tudtam szavakba önteni, amit láttam.
     A hotelszoba, jobban mondva lakosztály káprázatosan nézett ki. A falak elegáns krémszínűek voltak, a mennyezetbe beépített led égők világítottak, csodálatos hangulatot adva ezzel a szobának. Rájuk nézve olyan érzésem volt, mintha a csillagos éjszakai eget bámulnám. Beljebb lépve sem ért csalódás. A franciaágy mérete minimum kétszerese az enyémnek, az ágytakaró és a párnák mind-mind hófehérek. A szőnyeg olyan tiszta és puha, hogy még mezítláb sem mertem lépdelni rajta. Ahogy talpam belesüppedt a puha anyagba, mosoly kúszott az arcomra. Végül a vanília sárga függönnyel keretezett, csaknem fal méretű ablakhoz sétáltam. Ha eddig sokkban voltam, akkor most a lélegzetem is elállt. Egy pillanatra biztos voltam benne, hogy csak álmodom. A kilátás varázslatos volt. Kiléptem a teraszra, ami csupán méterekre volt a tengertől. A sárga homok, a tökéletesen kék víz csak karnyújtásnyira volt tőlem.
-     Ez hihetetlen.  – Suttogtam magamnak, mikor YaOu kezeit hasam előtt kulcsolta össze.
-     És még nem is láttad a fürdőszobát. – Mosolygott elégedett, hiszen sikerült örömet okoznia nekem, bár tudja, hogy egy hálózsák is bőven megtette volna.
-     Ez mind csak plusz. Nekem itt vagy te, és semmi másra nincs szükségem.
-     Tudom, de amíg meg tudom adni azt, amit megérdemelsz, addig meg is fogom. – Puha ajkait enyémen pihentette, majd gyengéd csókká formálta vallomása pecsétjét.
     Miután kipakoltuk bőröndjeinket, megebédeltünk a szálloda éttermében, majd a part felé vettük az irányt. Mezítláb sétálgattunk a parton, miközben mindenféle dolgokról beszélgettünk. A hullámok olykor kicsaptak medrükből, és fedetlen lábunkat simogatták. Egy pillanatra megálltunk, a kínai fiú pedig felém közelített csókért kiáltó ajkaival. Valami hirtelen ötlettől vezérelve elengedtem kezét, és elfutottam. Nevetve szedtem apró lábaimat a forró homokban, és kacagva vettem tudomásul, hogy YaOu egyre közelebb van hozzám. Alig egy perc elteltével elkapta a derekamat, magához húzott, de arra nem számított, hogy továbbra sem adom meg magamat, így egyensúlyunkat elveszítve a partot mosó vízbe dőltünk. Ő feküdt alul, én pedig ártatlan szemekkel vizsgáltam tökéletes vonásait. Hangos nevetésünktől zengett az egész part. Mikor kissé lecsillapodtunk, egyik kezét derekamra simította, másikkal pedig megemelte államat, hogy meg tudjon csókolni. Ezúttal nem ellenkeztem, csak élveztem, ahogy puha ajkai simogatták az enyémet.
     Nagy nehezen felálltunk, hogy folytassuk a felfedező utunkat a meseszép parton, mikor két lány elénk lépett. Egyikőjük egész határozott volt, rövid szőke tincsei vállára omlottak, zöld szemei pedig érdeklődve méregettek. A barnahajú lány kicsit fiatalabb volt, hullámos haja háta közepéig ért.  Ugyancsak zöld íriszei bátortalanul csillogtak. A két lány arca, és alakja nagyon hasonló volt, biztosan testvérek.
-     Ne haragudjatok, YaOu, csinálhatnánk egy képet? – A szőke hajú lány szólalt meg, mire barátom rám nézett. Bólintottam neki, hiszen ettől semmi bajunk nem lehet.
-     Mi a nevetek? – Tette fel a kérdést mosolyogva, mire a lányok is elengedték magukat.
-     Én Bianca vagyok – csicseregte az idősebbik. – Ő pedig a húgom, Anastazia.
     Megcsináltam a fényképet, néhány szót még váltottak egymással, majd illedelmesen megköszönték, és további jó pihenést kívántak.
     Csendben sétáltunk vissza a szobánkba. Nyomasztó némaság telepedett közénk, mikor YaOu hirtelen megszólalt, és maga felé fordított.
-     Nagyon szeretlek! – Arcát teljesen belefúrta nyakamba, majd apró puszikat helyezett el rajta, miközben egyre szorosabban ölelt magához.
-     Miért vagy ilyen feszült? Min jár az eszed? – Végigsimítottam karjain, hátha így elengedi magát.
-     Félek, mindig attól félek, hogy egyszer megunod ezt a kiszámíthatatlan életet. Sosem tudni, mikor jön közbe egy koncert, egy interjú, amikor pedig végre elszabadulunk, akkor sem lehetünk kettesben, hiszen bárhova megyünk, mindig feltűnik valaki, aki ismer. – Utalt az előző jelentre.
-     YaOu, már a kezdetekkor tudtam, hogy ez az álmod. Mikor igent mondtam arra, hogy a barátnőd leszek, elfogadtam az életviteledet, a munkádat, tudtam, mivel jár, tudtam, hogy neked ez az első.
-     Látod, erről beszélek. Mikor érem el azt, hogy elhiszed, nekem te vagy az első?
-     Nem összehasonlítható a kettő. Dolgozni kell, hiszen akárhogy is nézzük, az élethez pénzre van szükség. Te abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy az álmodból tudsz megélni, azonban ezért cserébe vállalnod kell a negatív oldalát is, ami a szabadidő és a magánélet hiányát okozza.
-     De meg tudjuk oldani, ugye? – Elkerekedett, csillogó íriszeit enyémbe fúrta, én pedig abban a pillanatban bármire igent mondtam volna.
-     YaOu, amíg így nézel rám, addig bármi történhet, mindent képes leszek elviselni, mert szeretlek.
-     Boldog vagy? – YaOu homlokát az enyémnek döntötte, és várta válaszomat.
-     Igen! – Nem akartam magyarázni vagy bizonygatni, mi értelme lett volna? Hiszen az igen az egyetlen szó, amivel kétségkívül, egyértelműen kifejezhetem, hogy boldog vagyok.
     YaOu mosolyra húzta ajkait, majd gyengéden megcsókolt. Ujjaimat hajába csúsztattam, ő pedig csípőmre simította tenyereit. Mélyülő csókunk duzzadt a szenvedélytől, hiszen mindketten belesűrítettünk minden érzelmünket, ezzel tudtára adva a másiknak, hogy mennyire szeretjük. YaOu lecsúszott a fal mentén, engem pedig ölébe húzott. Arcomat, hajamat cirógatta, miközben ámulattal nézett rám, úgy, mintha gyönyörű lennék, és tudom, hogy számára az is vagyok. Újabb érzéki csókot váltottunk, mikor apró kezeimet a tarkójára csúsztattam, és hagytam, hogy magával ragadjon a pillanat. Lassan lekerültek a ruhák, forró bőrünkön még forróbb csókok csattantak, miközben halk, szerelmes szavakat suttogtunk. Itt van velem, és ezentúl mindig itt is lesz. Mert mi ketten összetartozunk.
     Fejemet a vállára hajtva szuszogtam, mikor átölelt, kicsiny kezemet a sajátjába fogta, majd tenyerembe hosszú, forró csókot lehelt.

-     Szeretlek! – Hangunk egyszerre csendült fel, de nem csak a hangunk vált eggyé, hanem mi is. 


***       ***      ***

Kérek mindenkit, aki bármikor elolvassa a fejezetet a rész alatt pipáljon! Fontos számomra, hányan olvastátok Nana és YaOu történetét. Köszönöm!

24 megjegyzés:

  1. Legjobb rész! Kedvenc! főleg az Olivéres részben olyan mondatokat fogalmaztál meg amik 110%-osan igazak! Nagyon tetszett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett!

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett!

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett!

      Törlés
  4. Szia drága Jenni!

    Én sajnálom, hogy befejezted ezt a történetet is, de bízom abban, valamit alkotsz nekünk a közeljövőben.:) Imádtam a befejezést, ahogy leírtad az idő múlását, én azt is élveztem.:D
    Szerettem az összes szereplőt, főleg Nanát, aki a maga szerény módján mindenkit meghódított. YaOu-t, aki mindig is követte az álmait, kedvenc nézeteimet vallotta. Még Olivert is, bár őrá most haragszom a fejezetben leírtak miatt. Összességében mindegyik szereplő nagyon szerethető.:)
    A nyaralós jelenet szavait ittam, mint a vizet. Nagyon szépen megfogalmaztad, sokat sejtetően a jövőre is utaltál benne, aminek most külön örülök.:) Az a kis beszélgetés tökéletes volt, pont kellett még így a végére. Szép kerek történet lett és imádtam, ahogy végigvezetted a szálakat.
    Én olvasnék még, még, még. Éppen ezért örülök az epilógusnak.:) Szóval várom.

    Szép napot, Bonie Millis ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bonie!
      Te, aki mindig itt voltál nekem, már az első történetem prológusától kezdve, köszönöm! :)
      Örülök, hogy szerethető karaktereket sikerült alkotnom, hogy megtaláltad mindenkiben a jót, ez számomra nagy öröm. Olivér a valóságban is így döntött, és annyira megharagudtam rá, hogy ezt bele kellett vinnem a történetembe is. Egyrészről nem tudtam volna jó szívvel herceget alkotni belőle, másrészről nem akartam tündérmesét írni.
      Boldog vagyok, hogy tetszett, de igazán kerek csak az epilógus után lesz!
      Elmondhatatlanul hálás vagyok, amiért mindig voltál, vagy és remélem, leszel nekem!
      <3

      Törlés
  5. Nagyon tetszik ez a blog. Nagyon jól irsz.
    nagyon nagyon szépen megkérlek ìrj második évadot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett! :)
      Második évad biztosan nem lesz, és az epilógus után azt is elmondom, hogy miért!

      Törlés
  6. sajnálom,hogy az utolsó rész:(
    de nagyon jó lett:) feléledtek bennem a Nagykoncertes emlékek :')
    az Olis rész meg :'( azok a rossz érzések

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett, és hogy érzelmeket tudtam kiváltani belőled! :)

      Törlés
  7. En olvastam a kezdetektol es mindig ugyan olyan szinvonalas reszeket hoztal :) nagyon erzelemdusra sikeredett ez az utolso resz :) koszi hogy ilyen fantasztikusat olvashattam :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, emlékszem rád a kezdetek óta, és köszönöm, hogy mindig megtiszteltél a véleményeddel, sokat jelentett! Én köszönöm, hogy az olvasóm voltál! :)

      Törlés
  8. Sziia.

    Hát esküszöm nem találok szavakat.. Eszméletlenül tudsz írni.. Egyrészről örülök mert nagyon jól tudtad ezt a történetet meg fogalmazni.. Másrészről szomorú vagyok hogy vége lett de nem baj..
    Látom indítottál szavazást hogy legyen új blog... Én mindent el olvastam amiket ki raktál.. Naponta frissítettem az oldalt hogy vajon mikor rakod ki a következő rész!!
    Én még 100 blogot is képes lennék el olvasni.. Te olyan ihlettel írsz mintha ezzel foglalkoznál már hosszú-hosszú ideje! ♥

    Pusziiii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én nem találok szavakat, köszönöm! Tényleg sokat jelent nekem! :)
      Az új történetről vagyis jobban fogalmazva a jövőről az epilógus után bővebben olvashatsz!

      Törlés
  9. Egyszeruen marha jol irsz es sajnalom hogy vege van.... en orulnek neki ha lenne masodik evada a sztorinak es remelem lesz is. :D
    Mind a nagy koncert elmenyei ;) es az Olis dolgok :/ feleledtek bennem mikozben olvastam a sztorit.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Második évad nem lesz, ennek okairól az epilógus után bővebben olvashatsz!

      Törlés
  10. Sajnos pipálni valamiért nem tudok, de maximálisan beleszámolható vagyok a rendszeres olvasóidba. Imádtam a történetet, amit a stílusod még külön élvezetessé tett! Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy vége, viszont nem ennek a második évadát írnám meg, talán Neked is és nekünk is izgalmasabb vadiúj karakterek megformázása/megismerése. De bárhogy lesz is, egy olvasód már biztosan van ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a szavaidat, sokat jelentenek! :)
      Nem, ennek a történetnek nem lesz második évada, ez így kerek!

      Törlés
  11. Nagyon jó lett egyik szemem a szomórúságtól sir a másik a boldogságtól mert megismertem ezt a blogodat és remélem olvashatom a következö blogat is nem sokkára

    VálaszTörlés
  12. Ismét megragadom az alkalmat, hogy írjak neked pár sort.
    Egyszerűen fantasztikus, ahogyan írsz! Az első betűtől az utolsóig potyogtak a könnyeim, és nem akartam, hogy vége legyen. Csak remélni tudom, hogy meglepsz minket, egy új sztorival.. legyen az ByTheWay, vagy nem ByTheWay, biztosan olvasni fogom!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, boldog vagyok, hogy sikerült érzelmeket kiváltanom belőled, remélem, örömet is okozott az olvasás! Köszönöm a szavaidat! :)

      Törlés